Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1972-05-01 / 2. szám

Zólyomi Dávid most maga elé tartotta a levélkét. A júniusi nap tiszta fényében nem volt nehéz elolvasni Széchy Mária szép, kerekded, de határozott vonású betűit, ha a sok ki-behajto gatás következtében megtöredeztek is.

— Akár férfiember vonásainak is elmebetnének

' jegyezte meg Zólyomi.

—< De szava gyöngéd Iánylélekre vall <— erősködött Bethlen István. ^ De csak olvasd magad.

Zólyomi olvasta:

Kelt levelem Murányi várában, anno Domini 1626 május havában.

Kívánok Kegyelmednek a Mindenható jóságából mindétig szógáló egészséget és valamennyi ügyes-bajos dolgában hathatós segedelmet. Bizony hogy nem várta Kegyelmed ezt az én levélkémet, avagy tán engem is kivetett már elméjéből? Pedig nem is régi ideje múlott, hogy kettőnk nevét együvé foglalták abban a kellemetes reménykedésben, bogy minmagunkat is hymen lánca fogódzna egybe. Ha így vagyon csakugyan, vesse el Kegyelmed magától eme haszontalan firkát és ne gondoljon csak egyet se a távolról való esmértelenre, kinek gondolatjai mind az időtől fogvást, hogy nevét elsőbbet hallomásba vette, gyakorta időznek Kegyelmednél ismeretlenül is. Ám akármiképen vélekedjék is felől em, nem tudom, megférőnek mondhatja-é Kegyelmed a józan bölcsesség törvényeivel, hogy látatlanban elvessen magától olyan ajándokot, kit igaz szívvel kínálnak. Meglehet, nem kelletik ez az ajándok Kegyelmednek, talán neki értéket nem is tulajdonít, de legalább venné szemre, ha csak egyszer is. Hátha mégis kár volna tudatlanságban határozni. Mert Isten ótalmazza attól Kegyelmedet, hogy magát valaha is szemrehányással ostorozni kénytessék, mivel enkezével dobta el azt, ami talán élte bódogságát szerzetté volna meg.

Volt még valami záradék is. De azt már nem olvasta tovább Zólyomi. Biztosan nem tartalmazott egyebet a szokásos floskulusoknál. Ennyiből is eleget értett. Meleg pillantással nézett sógorára.

^ Helyén van az esze. Talán szíve is - mondta.

— Magam is aképen véltem i— felelte rá Istók úrfi. Hanem akkor indulhatnánk is. Fene magosba póckolták ezt a sasfészket.

Nyeregbe vetette magát. Vele együtt Zólyomi is A kiséret is szedelőzködött. Már kinn kocogtak a lassan hegynek kapaszkodó úton, amikor Zólyomi megragadta Istók úrfi lovának kantárját.

—ч Megállj csak, öcsém, szólt oda neki jutott eszembe valami. Nem tanácsolnám mégse ajtóstól rontani a házba.

~ Ha már idáig jövék «—< erősködött Istók.

Jó, jó. Ez még nem baj. Hanem hát gondolnál csak arra, hátha mégsem néked való a lány. Vagyon valamelyes fogyatkozása. Emilyen javakban dúskáló árván két kézzel kapnak. Mért köti hát éppen tehozzád magát, ki már rája ügyet sem vetettél. Mert okos és szíves a levélke, de bárhogyan forgatom is, mégiscsak kínálkozás. Mi lészen, Ka nem válik tetszésünkre. Akkor szégyened lesz a futamodás. Restelkedve kell kibúvó ürügyekkel előhuzalkodnod.

Megüzentem néki a palóccal, hogy jövök. Szavamat nem másítom.

<—< Nem is kell.

r— Hát akkor?

— Úgy gondoltam, én mennék elsőbbet kis körültekintésre. Ürügyi majd akad, te mért maradtál el. Ha majd azt én mondom, jöhetsz bátorsággal, akkor gyere.

Bethlen István hosszan nézett sógora szemébe. Nem olvasott abban egyebet becsületes, tiszta szándéknál.

Igazságod lehet mondta csendesen. Azzal visszafordult az itató szállásháza felé.

Zólyomi Dávid maga ügetett fel a kísérettel Murányba.

4.

A toronyőr kürtje harsányat rikoltott. Vendég közeledett.

Mária kisasszony szíve nagyot dobbant. Más nem lehet a vendég, csak akit már jó két hete szorongva várt, az ifjú Bethlen gróf, Istók úrfi, ahogy közönségesen emlegették.

Megigazgatta magát. Önbizalmat hörpintett a tükör tavából. Aztán sietett a palotaház egyik térre néző ablakához, hogy onnan vegye szemügyre az érkezőt.

Nem kellett sokáig várnia. A torony híves kapuboltja alól már fordult ki a délceg lovas, mögötte a kékbeli erdélyi hajdúk. Máriának torkáig dobbant a szíve. A vér futása elszorúlt benne, hogy megszédült és csaknem eltántorodott az ablaktól. De a következő pillanatban lüktetőén tódult fejébe. Bíborosra festette arcát és eszeveszetten kalapált a halántékában.

Félelem és boldogság viaskodott benne. Félt a saját szertelen boldogságától. Amit látott, minden várakozását, minden színes álmát felülmúlta. Soha ilyen daliás vitézt. Sudár dereka szinte a nemes paripából nőit ki, mintha ködös regék csodalénye lett volna. Vagy maga a harcok istene ülheti csak

29