Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1971-10-01 / 1. szám
\Soproni Bálint: MINDSZENTY Mint árván álló szálfa, szélviharban, Mint kőszál, egyedül a sivatagban. Mint zászló, rommá lőtt fellegvár ormán, Melyet hiába tépett golyó, orkán, Mint hótorlaszból kimeredő pózna, Mint romvárosban kémény karcsú csonkja, Zátonyok közt világítótorony, Mely utat mutat ködön, záporon, Száz ördög ásta szakadékon át... Ügy állta ö a Sátán ostromát, Úgy állt, szilárdan, kijelölt helyén, Ö volt a Hit és ő volt a Reményi Mert milliók süllyedtek el az árban, íróasztalnál csak úgy, mint a gyárban, Kis műhelyekben, apró pultok mellett: Moszkva ítélt s nekik . . . veszniők kellettl Parasztház <—< kastély, villa — bérkaszárnya, Mind rákerült a fekete listákra. Istent száműzték. Erkölcs? Kinevették. A Család egységét izekre szedték. Mindent, mi jó volt, szent volt, mintakép, Sárba tiport sok fizetett pribék S a megrémített, nyájjá vált tömeg Behúzott nyakkal hordta a követ Az új istenek oltára elé . . . Csak Ö áll rendületlen a helvén, Ö volt a Hit s a megmaradt Remény. S a sziklán, melyen Isten emelt házat, Megtört a vörös ár és új csodákat Varázsolt Ö egy árva nép elé, Keresztes harcát, hogy meghirdeté. Hívó szavára százezrek riadtak S több hívője volt egy-egy Mária-napnak, Mint száz ünnepi emlék-avatásnak, Szobrok tömegét ontó talpnyalásnak. S kínáltak néki pénzt, ranggal, hírnévvel, Megfelelt akkor egy pásztorlevéllel, Vagy megvetően, némán hallgatott, De kezet nekik soha nem adott. Csak állt, dacosan, viharvert helyén. Mert tudta: Ö a Hit s Ö a Remény. S így dúlt a harc, a szent, a legnagyobb, Heve egy percre alább nem hagyott. Sajtó, rádió, minden egyes szerve Az új uraknak Öt ütötte, verte. De mindhiába, rajta nem fogott, Se hazugság, se átok, se szitok; S látván, hogy így nem nyílik győzelem, Végül is elfogyott a türelem S a végső érv jött: Szökj, vagy elveszel! Ő erre is csak egy nem-mel felelt. . . Aztán . . .. rendőrök. S tömlöc fenekén, Kinek is nyílhatik ma még remény? S ha volt is még, ha maradt is talán: Egy izzó lélek gyászravatalán, Hol harminc év ördögi praktikája Vonult fel ama híres “tárgyalásra”, Ügy látszott, a már pislákoló fények Kihunynak s vége hitnek és reménynek. És ekkori. . . Ekkor jött az új csoda, Mely éltetőnk és jövőnk záloga: A megölt lelkű vértanú neve Mint égő csóva robbant felfele, Ö bilincsekben, törve szenvedett, De lelke elszállt kínzói felett És szerte, minden táján a világnak Visszhangja kelt és tükörfénye támadt! S azóta Észak, Kelet, Dél, Nyugat, Az ő nevével riadót fuvat, S az Ö neve s a föld legárvább népe Az egész világ szívébe bevésve; A jelkép Ö, a varázs-jelige, Zászló, mely győzelemre kell vigye Az Erkölcsöt, a Jót, az Igazságot, Ez a tűz váltja meg még a világot S ezért: e láng, e ki nem húnyó fény, Minden magyarnak ott ég a szívén, Mint győzhetetlen szent Hit és Reményi 1949. március 4. (ma állami gimnázium és diákkollégium), a feren- megszűntek, az angolkisasszonyok és irgalmasnőces templom és több más egyházi és világi épület, vérek nagyhírű intézeteit államosították, a többi Sajnos, a város kezdi elveszteni szép régi egyházi egyházi épületet elkobozták és az intézményeket hagyományait: piarista és ferences intézményei megszüntették. A múltból egyedül a sok szép 5
