Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1971-10-01 / 1. szám

erdő minden zajára, mely értelmes nyelven szól a tapasztalt fülének. Szeme a lombok sűrűjét kutatta. Fürkészőn villant minden zugolyba. A biúz nem volt semerre.

Egyre mélyebben hatoltak a járatlan vadonba. Irdatlan bozótok gátján törtek keresztül. Bűzös lápokon gázoltak át. Léti járt elől, ő tudta az irányt a szekeresek szóbeszédjéből.

Egészen rájuk sötétedett már. A rengetegben éjszakának tetszett a szürkület is. György úr abba nem hagyta a hajtást. Éppen hogy ez az igazi jó vadász idő. A biúz szeme messziről világít a sötétben. Most biztosan rája lelnek. Szeme nyugtalan feszültséggel fúródott a homályba. A két zöld fényű pontot kereste. A káprázat szinte elébe varázsolta már a várvavárt jelet. De amint közelebb ért, szétfoszlott az önámító káprázat. A lápokban Iidérc láng tévesztette meg. Hiába, a hiúznak híre, hamva sem volt.

Az éccaka szurka kezdte már egyberagasztani a fákat. A Széchy György igen megfáradott. Fújtatva szedte a lélegzetet. Inai reszketően merevedtek.

— Bestye baromállattya ugyan megfuttatott mondta nagyokat szusszantva. /— Ideje volna már a malomházba térülni.

<— Jó futamodás ide <—< jegyezte meg a fegyverhordozó.

Széchy György fának vetette hátát. Lehelete forrón párázott:

f~> Pedig alig is viszen Iábom.

Léti Miklós körben pillantgatott a sűrű feketeségben.

>—i Tanálkozik tán közelebb is holmi kaliba, kiben nagyságod meghúzódhat e mái éjszakára.

Tüzet csiholt. Száraz gallyat kapatott lángra, azt tette meg fáklyának.

Lassú léptekkel indult, György úr rogyadozó inakkal követte.

Ördöge lehetett ennek a fegyverhordozónak, mert hogy hogy nem, egyszeribe kikeveredett az erdőből, Taposott utat talált és az út szélében düledező pajtaház árnyéka vetődött elébük.

Belökték az ajtaját. Széna, szalma volt benne. György úr fáradt szeme nekiörömödött:

— Itt megéccakázunk mondta és leereszkedett egy szénakupacra. Megnyújtóztatta tagjait. Csiklandós fájdalmakkal vegyest bizseredett végig benne a jótékony nyugvás. Szinte elfeledkezett magáról és a világról. Arra riadt, hogy csatlósa igen közel piszmog a szalmához a pislákoló, füstölgő gallyal.

>—i Kividd innét azt a zsarátnokot rivallt rá — még fejemre gyújtod ezt a pajtát.

Léti Miklós kiódalgott az éjszakába. Az út szélében aszúfüvet, pudvás fatorzsákat, ösztövér gallyhulladékot kotort össze és tüzet gyújtott. A pajta nyitott ajtaján besütött a lobogó láng világa. György úr szeredásába nyúlt. Nagy falásokban nyelte a sózott húst, rá még nagyobb kortyokban vedelte a kulacsából a bort. Száraz gégéje telhetetlen szomjúsággal áhítozta az italt. Hirtelen ivott, hirtelen öntötte el a bor gőze. Egyszerre ólmos kábulat lepte meg. Majd leragadt a szempillája. Kiszólt a tűznél kuporgó Létinek:

' Ugorj csak, hé, hánny meg egy kis vackot a derekam alá.

Léti került, fordult, kész volt a fekvőhely.

<—i Nyugovóra térülhetsz magad is *-> mondta két ásítás közt az úr.

OdakivűI virrasztóm majd nagyságod álmát, semmi meg ne háborítsa <—» felelt illemtudóan a csatlós.

Lógta a puskáját és vitte kifelé. György úrban valami ellenkezés támadt, ahogy ezt homályosodó öntudatával még félig-meddig észrevette, de szólni már nem volt ereje. Halálos ernyedtséggel nvúlt végig a szalmarakáson és következő pillanatban már mélyen aludt.

Nemsokára a tüzig hallatszott hangos horkolása. Akkor Léti Miklós kilépett a tűz fényköréből, az erdő felé fordult és két kezét szája elé tölcsérezve. olyan hangot adott, mint az éjjel vadászó bagoly. Az erdőből is bagolyhuhogás felelt. Léti a sűrűség széléig Iopózott, ahonnan néhány alak óvakodott elő. Odáig már alig ért el a tűz fénve. Csak homályos imbolygásuk látszott. Egy darabig ott sustorogtak az árnyban. Kisvártatva Léti megindult a pajta felé. Két alak követte.

Léti száraz gallyat vetett a tűzre. A láng magasra vert. Fénye rőt világba fonta a szalmán alvót.

A csatlós felporozta a puskát. Két kísérője kurtacsövfí mordályokat tartott lövésre készen. Óvatosan lépkedtek a paita felé. Ott úgy állottak meg, hogy ők jól láthatták a fénykörben heverőt, de maguk árnyékban maradtak.

Léti ura mellének irányozta a puska csövét. A lövés nagyot pukkant. Az alvó feldobta magát. Két keze melléhez kapott és hasztalan próbált onnan kitépni valamit. Álomból szakadt szeme belekáprázott a szúró világosságba.

Mit akartok vélem? hörögte a láthatatlan orgyilkosok felé.

Léti Miklós szavából a bosszúállás Ítélete recsegett felé:

30