Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1971-10-01 / 1. szám
BERCI Igen, — ez az igazság, — Berci ette a csirkét. Nem állandóan, ezt nem lehet mondani, csak amikor játékos kedve úgy kívánta. Eleinte talán nem is gondolt rá, csak hajkurászta a csirkét széles jókedvében, aztán, ha már megfogta, meg is ette. Van ebben logika, azonban egy házőrző ebtől nem logikát vár az ember, hanem a majorság megőrzését. A csirkeevést bízza csak a gazdára. A bűn ebben az esetben annál nagyobb volt, mert idősebb Puska Péter nem ette a csirkét. Arról persze szó sincs, mintha Péter bácsit valami gyomorfájdalom, vagy más emésztési panasz akadályozta volna meg a csirkeevésben. Péter bácsit a szegénység akadályozta meg a baromfival való táplálkozásban, és Berci bűne azért volt égbekiáltó és megbocsájthatatlan, mert Berci pénzt evett, azaz hol egy kendőt, hol egy kaszának a felét, egy fél liter borocskát, szóval azt, ami a csirke árából kitellett volna. Mi már régebben tudtuk a kutya előkelő hajlamait, figyelmeztettük is a következményekre, sőt meg is vertük, de Berci a verés után megrázta magát, mintha azt mondta volna, hogy: i—< Oda se neki! A csirke megérte! Amikor azonban idősebb Puska Péter meglátta Berci szájában a szép rántanivaló csirkét, a pohár azonnal kiesőidül és Ítélet lett mondva. Vastag kenderzsineget kötött a kutya nyakára, és a végét barátom, ifjabb Puska Péter markába nyomta: — Kiviszed ezt a dögöt az öreg kúthoz, rákötöd a gémre hátul, a csapófát meg lenyomod a vízbe. Megértetted? Majd utána nézek . .. Kemény és könyörtelen ember volt Péter bácsi, ravasz és kegyetlen, mint akinek a szívét a szegénység és különféle csapások cserzették érzéktelenre. A családban rajta kívül senkinek szava nem volt, és senkinek más akarata nem lehetett. Lánya máshoz ment férjhez, mint akit ő akart, ezért többet nem állt szóba vele, és nem látta meg, ha keresztülesett rajta, akkor sem. Pétert, ~ aki barátom volt és a legjobb gyerek, akit ismertem — apróságokért is keményen megverte, és ezért —' gyűlöltem és féltem tőle. Elindultunk tehát Bercivel, aki előkelő póráznak vélte a kenderzsinórt és úgy lépegetett, mint egy paripa. Húzott bennünket vidám viháncolással, mi pedig rettegéssel és írtózattal lépegettünk utána. Az elhagyott gémeskút a nagy legelő közepén állt, és már csak régen pihenőnek használták az ölyvek és más pusztai madarak, ha a finom ürgehús megfeküdte a gyomrukat. Tavasz volt akkor, de ezt nem éreztük. Sütött a nap, de nem láttuk a ragyogását, s a meleg párák nem melegítették meg szívünket. Nem is mentünk, csak vánszorogtunk, aztán leültünk a kút mellé, megroskadva és tehetetlenül, mindhároman. Fekete István: mert most már mintha Berci is megérezte volna a közelgő tragédiát, csak ült és nézett bennünket. Látod, Berci, látod, — mondta barátom könnyes szemmel, és Berci lehajtotta fejét, mintha azt mondta volna: —• Hát bizony ez így van, dehát megtörtént. —• Főkötöm >—1 suttogta Péter főkötöm, aztan elfutunk . .. Hallgattam. <— Én nem tudnám —> dadogtam — én nem tudnám . . . — Én se, — sóhajtotta Péter, — de az apám agyonver. Berci ekkor elvakkantotta magát, ami kutyanyelven annyit jelent, hogy: valaki jön . . . Az ember hamarosan odaért. Valami pásztorféle lehetett, vagy csősz, de nem ismertük. < Mit csináltok, gyerekek? — Semmit —- mondta Péter, semmit. Az ember szeme olyan volt, mint a késpenge, mi szétválasztja a dolgokat. Jól megnézett bennünket, aztán Bercit (ez a szégyentelen azonnal illedelmesen megcsóválta a farkát), végül a kutágasra nézett. Ehen i—i mondta i—', ehen. Mi baj van a kiskutyával? Eszi a csibét — mondta Péter elkeseredetten. «—> Aztán tik most felkötitek? Sajnáljuk — vallotta be Péter amúgy jó kis kutya .. . meg még kölök is . .. Az ember előrelódította a tarisznyát és madzagot vett ki belőle. <-• Na gyere, kis kutya, nálam nem eszel csirkét, mert nincs. Mi a neve? ^ Berci. —• Na, gyere Berci. És Berci, a gyalázatos, ment. ^ Gondolom, odaadjátok? Oda hát! — Hát Isten veletek . .. meg hát köszönöm is. És elmentek. Hátra se néztek. — Aztán most mit csináljunk? — nézett rám Péter és tudom, mire gondolt. Ha az apja mondta, hogy Berci fel legyen akasztva, hát akkor annak fel kellett akasztva lenni. Ha felmegy a kertjük végében lévő dombra, láthatja, hogy lóg a kutya, vagy nem lóg a kutya és nagyon is a fülükben volt, hogy: “Majd utána nézek ... — Van nálad hicsak? >— és Péter, mintha megkönnyebbült volna. Odaadtam a kést és csak néztem, hogy vág ki egy Berci nagyságú gyephantot, aztán vág a bokorból négv lábat, sőt egy görbe farkot is. Ekkor már nevettünk és felkötöttük Bercit vidáman és sietve, aztán lenyomtuk a gép sudarát a vízbe, megakasztottuk egy téglában, miközben “Berci” fájdalom nélkül felrepült a magosba. Oda nézz! —• mondta Péter. Messze, a dombélen kicsi fekete alak állt és látni lehetett, hogy tenyerével a szemét árnyékolja. Nézheted! mondta Péter kissé tiszteletlenül távoli atyjának, mert onnét csak azt lehetett látni, hogy egy kutyaforma valami lóg a kútgémen. 21
