Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1971-10-01 / 1. szám
В E I G L I — Részlet egy egykorú krónikából Elindula penigh Húsvét előtt egy nappal a háziasszon a konyhába, hogy megműveljen négy darab height, kit is egyesek patkónak is neveznek, mivelhogy a világon minden dolgokhoz hasonlatos, tsak éppen az patkóhoz nem hasonlatos. És megművelt vala a háziasszon négy darab beiglípatkót, kettő mákossat, kettő dióssat, az ő házanépének húsvéti eledelül szolgálandó. És beleművelt az mákosba mindenféle apró mozsolákat, dinnyebefőttnek az ő héjját, továbbad minden keleti fűszerszámokat, hogy légyen az ő házanépének kedves az ő szivében és gyomrának mélyén lakozzék békével. Azonban az ő házanépe az mákosbeiglipatkóhoz mégis hozzá nem nyúl vala, mig ellenben viszontagh igen nekiesnek vala a diósnak, annak ellenére, hogy annak belében apró dióhéjak szorulnak vala, melyekre a ráharapás ollyan igen kellemetes alkalmat ad az fogjavitással mesterkedő Doctornak egy kis rendkívüli keresetre. És elgondolkozik vala a ház ura, mondván az ő elméjében: Vájjon mi célból készít minden háziasszon oily lelkesedéssel mákosbeiglit, amikor penigh a Kutyának se alkalmatos, de ellenben mindenki inkább a diósat kedveik? De nem erőltette soká az ő elméjét ezen, hanem inkább eddegéli vala az diósbeiglit jó étvággyal, mig viszontag a háziasszon inkább az mákosat vette igénybe, mivel hogy másképp megmaradt volna, penigh a háziaszszon se szerette a mákosat, sőt kissé inkább utálta. Ez penigh történik vala Húsvét szombatjának estéjén, mikoris nagy kanállal ettek vala. Elérkeze Húsvél első napjának dele és a ház ura belakozik vala minden földi jókkal, melyek a ház asztalán kínálkozának és már előre fene vala fogazattyát, hogy mitsoda különös körömfaladékot eszelt ki vala a ház aszszona a mái nap tésztaneműje gyanánt. És szóla, mentéje gombjait kissé meglazítva: — Na, jöhet a tészta. És erre behozának vala tegnapi beiglit. A ház ura elfogyasztá őt békével, de kissé csalódva az ő gyomrának mélyén. És elérkeze Húsvét második napja és tésztanemü gyanánt behozának úffent beiglit. És elérkeze a harmadik nap és behozának ismételten beiglit. Zágon István: Az alak eltűnt a dombról s egyszerre tavasz lett körülöttünk. Édes, meleg, ragyogó tavasz. Szólni kezdtek a pacsirták, Rittyentettek az ürgék, és haptákba álltak a lyuk szájánál, az ég kék lett egyszerre, a távoli patak ezüst, és szívünkben Berci csóválta a farkát. Búcsúzott tőlünk, ámbár lehet, hogy csak a csirkéktől. És elméne a ház ura és asszona látogatóba Keresztanyáékhoz és behozának nékik beiglit. És jövének őhozzájuk viszontagh innepi látogatók és behozának azoknak beiglit, de azok nem akarának beiglit, ki tudja mely okból? Ennélfogva megint csak a háziaknak köllete fogyasztani beiglit, nehogy az innepi látogatók azt higyjék az ő elméjükben, hogy a beigli nem jó. És elmula Húsvét hete, de nem mula el a beigli. Felvonultatták vala azt reggelire zsemlye helyett, ebédre tésztanemü helyett, ozsonnaétkezésre kávé helyett, vatsorára minden helyett, de mindenek inkább semmit sem ettek vala, de viszontagh bei glit sem ettek vala. És akkor kinn hagyá a ház asszona a Kiszolgálló Személzenek, mely elől egyébként minden faladékot hevesen elcsukogat vala, hogy legyen az ő szabad torkoskodási prédájok, de a Kiszolgálló Személzet mindent inkább torkoskodik vala, csak éppen a beiglit nem torkoskodta vala. Penigh ebben az időben a beigli már kezdett hasonlatossá válni a patkóhoz, legalábbis az ő keménységét illetőleg. És mulának a napok, de nem múlt el a beigli. És elmúlt a Pünköst ünnepe, de nem múlt el a beigli. Ott őrözte a múlt emlékeit a kredenc nevezetű kasztli mélyén, mint nagy idők tanúja. És megirá róla ezen egykorú krónikát, egykorú írógépen, jelen sorok rovója és mostan penigh megy békés szívvel vatsorázni. Beiglit. Márai Sándor: A FELHŐK Igen, költő voltál és a felhőket szeretted. De ne tagadd le, hogy a sertéskarajt is szeretted, babbal és zsírban kisült burgonyával. A bánatot szeretted, de szívesen röhögtél a moziban Walt Disney trükkfil mjein is. Mindennél többre becsülted az emberi könnyet, a gyász és fájd alom e nemes párlatot, de szeretted a szilvapálinkát is, téli reggeleken, éhomra, szalonna mellé. Az őszi erdőt szeretted, de a kávéházban többször ültél, erdő és bíbor pompa nélkül, s jobban is érezted ott magad. A szerelmet szeretted, mely halhatatlan és fenséges, de végül mindig beérted nőkkel, akik nem voltak halhatatlanok, sem fenségesek. A fényt szeretted, de ordítozni kezdték ha sok volt a villanyszámla. A végtelenséget szeretted, de nagy műgonddal jártál utána, hogy szabadjegyet szerezz a villamosra. A felhőket szeretted, igen, mert költő voltál. De ember is voltál; s ne tagadd le a sertéskarajt. 22
