Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1972-05-01 / 2. szám
~ No, no i—i ingerkedett az óriás, •—> kár volt eldobnod azt a buzogányt! i—< Nem kell nekem sem buzogány, sem kard, /—< mondotta Botond s üres kézzel ment a görögnek. Egyszer jobbra lódította, azután balra, akkor teremtette, bogyba bét lelke lett volna, az is kiszalad belőle. De bezzeg szégyelte ezt a csúfságot a görög császár, aki ott ült a vár fokán egész háznépével és udvarával. Szentül hitték, hogy az óriás legyőzi akármelyik magyart s Iám a legkisebbet sem tudta legyőzni. Szégyenszemre visszatakarodtak a palotába s a császár akkora adót vállalt, amekkorát csak kívántak csakhogy hagyják békességben a magyarok. GÉZA FEJEDELEM MEGTÉRÉSE Géza fejedelem igen derék férfiú volt. A harcban bátor, a tanácsban bölcs, és mindenben bü gondozója a magyar népnek. Amikor elfoglalta fejedelmi székét, minden erejét arra fordította, hogy véget vessen az örökös háborúskodásnak, amely évröl-évre fogyasztotta a honfoglaló magyarság számát. A magyaroknál ugyanis bosszú vándorlásuk alatt valóságos mesterséggé fejlődött a harc. Innen volt, hogy az uj hazában sem tudtak szépen letelepedve élni, hanem minduntalan fölkeresték és zsákmányolva bejárták a szomszédos és messzefekvö országokat. i—i Meglátjátok, r— mondotta Géza vezér, hogy ez a dolog nem vezet jóra. Egyszer majd öszszefognak ellenünk a szomszédok, akik már valamennyien keresztények, és megsemmisítenek bennünket, akik pogány ok vagyunk. És a fejedelem addig beszélt harckedvefe magyarjainak, mígnem valamennyien megértették szavainak jelentőségét és igazságát és közösen elhatározták, hogy békességre lépnek a szomszédokkal. A németek s más megsanyargatott népek örömujjongással fogadták Géza vezér békét hirdető követeit, és mindenfelé bálát adtak a Megváltó Ur Jézusnak, amiért megvilágositotta a magyarok lelkét. A bolgárok és kunok azonban gyengeségre magyarázták a magyarok békés hajlandóságát és Nándorfehérvárnál, nagy sereggel a magyarokra rontottak. A betörés birére Géza fejedelem is nyomban összegyüjté hadait és éppen akkor ütött rajtuk, amikor már a Dráván is átkeltek és a mai Baranya megyét kezdték fölprédálni. Az ütközet sokáig tartott, mert a magyarok nagyobb vitézségét kiegyenlítette az ellenség háromszoros száma Pihenés nélkül folyt a harc, és a hadi szerencse hol ide, hol oda mosolygott. Géza fejedelem állandóan az első sorban küzdött. Hullott rá a gerely, nyíl, kopja, dárda, mint az eső, de csodálatosképen egyik sem sebesitette meg. A fejedelem hősi példáján a többiek is felbuzdultak és elszántan aprították, ritkították az ellenség sürü sorait. Végre alkonyatra befejeződött a kemény tusa. Az ellenség teljesen megsemmisült. Nagyrészük ott bevert a csatatéren, az életben maradottak pedig bilincsekben várták a fejedelem ítéletét. A jószívű fejedelem megkegyelmezett nekik. i—í És most, i-» szólt a fejedelem győzelmes híveihez, i—i hozzátok elém azt a derék vitézt, aki a csatában állandóan mellettem harcolt. Úgy küzdött, mint egy oroszlán, és a nekem szánt halálos csapásokat fényes pallosával fölfogta, a nyilakat, dárdákat pajzsával elhárította. Százszor is elestem volna, ha ez a hős meg nem oltalmaz. Mondom nektek, hogy tisztára neki köszönhetjük a győzelmet s az életünket is. Ha ö nincs, hát akkor most mi heverünk ott a porban, s a bilincsek között. Hozzátok hát elém, hadd öleljem meg! r-v Mi pedig senkit sem láttunk, csak téged csodáltunk, i—i felelték a harcosok. Erre a fejedelem sorra járta a hadait, minden magyar harcosának megnézte az arcát, a fegyverét, a sebesültekét s az elesettekét is, de egyikben sem ismerte föl a keresett vitézt. Csodálatos, csodálatos! mondogatta a fejedelem. Aztán lóra kaptak s Pécsig meg sem állottak. Ott egy napra pihenőt tartottak.. Pécs már akkoriban is hires városka volt. Többnyire régi keresztények lakták és nagyon büszkék voltak kápolnaszerű templom ócskájukra, amelyet még a régi rómaiak építettek faragott kockakövekből. Géza fejedelem is sokat hallott már beszélni a keresztények szép templomáról s most fő! akarta használni a jó alkalmat, hogy megszemlélje. A keresztények, amikor értesültek a szándékáról. valamennyien a szállása elé sereglettek s nagy pompával vezették el pogány uralkodójukat a szent helyre. — Nézzétek csak. «— kiáltott föl Géza fejedelem, amikor átlépte Isten házának küszöbét, itt van az én vitézem, aki engem a csatában védett! Megismerem az arcát, a szemeit a fegyverszetét, a lándzsáját, a kardját! Igen, igen, ez az én vitézem! 48
