Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1972-05-01 / 2. szám
MAGYAR MULTUNK — Folytatás — LEHEL KÜRTJE Jászberényben máig is látni azt a becses ereklyét, amely egykor a harcok lelke volt. Ma minden századik ember sem tudja megfujni. A szép kürtön csaták alakjai láthatók bevésve. A bős Lehel vezérrel járt ez a kürt minden csatában. Szavára uj élet ömlött a harcba. A hegytetőn ha megfujta mérföldnyire elhallatszott a zengése. Őseink a honfoglalás után ki-kitörtek a hazából kalandokra. 955-ben történt, hogy Ottó német császár ellen fellázadtak a német fejedelmek, közöttük Konrád is. Konrád segítségül hívta a magyarokat Ottó ellen. A fejedelmek közben kibékültek a császárral és magukra hagyták a magyarokat. Augsburgnál volt az a gyászos ütközet, amelyben az egész magyar sereg elpusztult, hét ember kivételével, akiket szörnyen megcsonkítottak, úgy küldtek haza. Ezek voltak a gyászmagyarok. A nemzet nem fogadta be őket, miért nem pusztultak ök is inkább ott, hősiesen a harc mezején. Ebben a szerencsétlen ütközetben történt, hogy az ősz Lehelt is foglyul ejtették. A vezér nem ért reá, hogy kürtjétől búcsút vegyen. Lovát leszúrták alatta s paripája maga alá temette a hőst. Kezéből kicsavarták a kardot s öt magát Ottó elébe vitték. A fejedelmi bírák halálra ítélték a fejedelmi foglyot. Nem fájt Lehelnek az ítélet, úgy érezte megérdemelte. Nem azért, hogy csatát kezdett, hanem azért, hogy elvesztette. Csak az fájt lelkének kimondhatatlanul, hogy akinek hívására ment be a magyar sereg az országba, s aki miatt verték meg, a pártütö Konrád is ott ült bírái között. Azt kérte utolsó percében, hadd fujhassa meg még egyszer kürtjét, az elválhatatlan barátot, hadd fujia el rajta halotti énekét. Odaadták neki kürtöt. Belefujt utoljára. Hangzott hosszan, hangzott messze a búbánatos dal. A távoli bércek szomorúan kiáltották vissza hangját. A Lech mezején egy-egy haldokló bajnok felütötte fejét a bánatos hangra, hallgatva, figyelve az ismeretes kürtszóra, e kürtszó hangja mellett lehelve ki lelkét. Hosszasan, keservesen rezgeti el a véghang a kürtből, ki volt benne ■ fejezve egy vitéz életének méltatlan szomorú vége. Maguk a bírák is elragadtatva hallgatták a bánatos hangot. Ebben a pillanatban eléjük ugrott Lehel s amint Konrádot maga előtt látta, úgy sújtotta fejbe a nehéz kürttel, hogy csapása alatt holtan rogyott össze. i—i Te mégy előttem és szolgám leszel a másvilágon, <—> mondotta Lehel. Úgy ment a vesztőhelyre. Még máig is látszik egy nagy törés csorbája Lehel kürtjén. Az utódok azt mondják, hogy ez akkor történt. BOTOND A magyarok csak nem tudtak megnyugodni, harci kedvük csak nem lohadt a németországi nagy veszedelem után sem. Amint erőre kaptak, meg sem állottak a görög császár városáig. Megijedt a görög császár a magyar sereg láttára, elzáratta városának mind a két kapuiát, hogy a magyarok be ne mehessenek. Egyúttal követeket küldött a magyar vezérhez. Azt üzente, hogy ne ontsák egymás vérét, kár volna a görögért is, magyarért is, inkább álljon ki a görögök részéröl is egy vitéz a magyarok közül is egy vitéz bajvívásra. Ha a görög győz, a magyarok menjenek szépen vissza a hazájukba, ha pedig a magyar vitéz győz, a császár nagy adót fizet a magyaroknak. i—< Jól van, r-* mondotta a magyarok vezére, — hát csak jöjjön az a vitéz Elmentek a követek s hát egy óra sem telt belé, jön ki a vár kapuján egy rengeteg nagy óriás. Két karját összefonva éli meg a magyarok előtt és nagy büszkén mondja: i—- Hadd Iám, ki mer kiállani velem. De egyszerre kettő jöjjön, eggyel nem is kezdek. Összenéztek a magyarok, szikrázott a szemük a haragtól s egyszerre száz is kiáltotta: Én is leiállok, én is T” A Iegserénvebb volt azonban köztük Botond. egy köpcös, tagbaszakadt ember. Ez egy szempillantás alatt kivált a tömegből, elébe állott a görög vitéznek s azt mondta neki: i—i Hallgass ide, te görög óriás. Az én nevem Botond. Én vagyok a legkisebb vitéz a magyarok közt. Állíts csak magad mellé még két görögötl Amikor ezt mondotta megforgatta a buzogányát s úgy vágta a vár vaskapujához, hogy az egyszerre kettéreccsent. Akkora lyukat ütött vár vaskapuján, hogy egy növendék gyermek ki- s besétálhatott rajta. 47
