Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1972-05-01 / 2. szám
Az asszony a földre rogyott és zokogva öle Ite át a férfi térdét. — Én nem vagyok előtted közönyös! Nem vagyok közönyös! Gondold el, hány Kosszá éve várok rád, mennyit szenvedtem. Nem tudod meg soKa. i—* Hallgass meg <—< mondta most Dave parancsoló Kangon, kinyitotta az ajtót és kifelé tuszkolta az asszonyt. >—> Lehetetlen. Nem csak magunkra kell gondolnunk. El kell menned. Szereúiém, Ka veszélytelen úton mennél. Kemény munka lesz a Sixty Mile-on, de a világ legjoKK Kajósa van veled és megcsinálja minden Kaj nélkül. El akarsz búcsúzni? Az asszony ura volt önmagának, de reménytelenül nézett a férfiúra. ~ Ha . . . Ka . . . Ka . . . Winapie . .. Megremegett és e IKalIgatott. De a férfi megértette a ki nem mondott gondolatot és így válaszolt: <—i Igen. Aztán megütközött a gondolat szörnyűségén. (—» Nem leKet arra gondolni. Nem valószínű. Arra nem IeKet számítani. г—/ Csókolj meg r—i súgta az asszony és arca fölgyúlt. Aztán megfordult és elment. i—' Indultunk, Pierre <—» mondta az asszony a Kajósnak, aki egyedül várta ébren vissza, r— El kell mennünk. A tűz fényénél kiolvasna az asszony arcából a nagy fájdalmát, de úgy fogadta a különös parancsot, mmtKa a világ legtermészetesebb dolga lenne. >—> Merre? Dawsonnak? —' Nem ,—- mondta az asszony elég könnyedén, — föl, ki Dyea felé. ,—' Oui, madame <—> Kagyta Kelyben. Erre nekiesett az alvó bajosoknak, rúgta, Kúzta, rázta őket, Kogy bújjanak ki takaróik alól, kergette a munkához és hangjában buzgó tettvágy csengett, amint beharsogta az egész tábort. Egy szempillantás alatt össze hajtogaüák M rs. Sayther kis sátrát, összeszedtek fazekat, lábost, összefogták a takarókat és az emberek a csónak felé siettek poggyászukkal. Itt, a parton várt Mrs. Sayther, amíg készen vol’ak a málhákkal és elkészítették fészkét. r A sziget felső része felé indulunk »—< magyarázta Pierre és kidobta a hosszú kötelet. <—> Aztán a szoroson megyünk végig, ahol a víz nem gyors és azt hiszem, jól fog sikerülni. A száraz fűben léptek zaja ütötte meg Karen fülét és hátrafordult. Az indián leány jött feléjük és farkaskutyák csapata ugrált körülötte. Mrs. Sayther észrevette, hogy az egész jelenet alatt közönyös, hideg arca most haragtól és izgalomtól élénkebb lett. ~Mit csinálni emberemnek? < kérdezte a leány hirtelen Mrs. Saythertől. <—< Ott feküdni pádon és betegnek látszani. Mondom: mi baj, Dave? Beteg lenni? De nem mondani semmit. Aztán később mondani: Jó leány Winapie »—» menj, nincs semmi bajom. Mit gondolni, he? Azt hiszem, rossz aszszony lenni. Mrs. Sayther kíváncsian nézte a vad leányt, aki megosztotta életét azzal a férfiúval, míg ő most egyedül megy tovább a sötét éjszakába. i—i Azt hiszem, maga rossz asszony ismételte Winapie lassú, vontatott hangon, mint ahogy azok beszélnek, akik idegen nyelven keresik a szavakat. Azt h iszem, jobb lesz, ha elmenni, nem jönni többet. Mit gondolni, hé? Nekem lenni egy emberem, én indián leány lenni. Maga amerikai aszszony. Szép, jó látni. Kari embert eleget. Szeme kék. mint az ég. Olyan fehér bőre, olyan puha . . . Nvugodtan kinyújtotta barna mutatóujját és a másik asszony puha, fehér arcára nyomta. És Karen Sayther örök dicsőségére legyen mondva, meg sem rebbent. Pierre habozott és kissé előbbre lépett; de Karen elküldte, bár szíve titkos hálával telt meg iránta. <—» Rendben van, Pierre «—> mondta, >-> kérem, menjen el. Pierre tiszteleteljesen vonult félre és megállóit hallótávolon kívül, ott dörmögött magában és méregbe a távolságokat. i— Fehér, puha, mint a gyermeké <—• Winapie megérintette az asszony másik arcát is, majd v’szszahúzta kezét. Moszkitó jönni sok ide. Bőre fáj és főhős és földagadni, ó, nagyon, nagyon, fáini nekem nagyon, ó. olyan nagvon. Azt hiszem, jobb lesz elmenni, mielőtt a moszkitók jönnek. Errefelé i—i lefelé mutatott a folyón, —- Dyeába menni. Jobb lesz Dveába menni. Isten vele. És amit ekkor tett Mrs. Sayther, rendkívül nagy bámulatba ejtette Pierret Mert átölelte az indián leányt, megcsókolta és könnyek peregtek le az arcán. — Légy jó hozzá /—> mondta sírva <—* Légy jó hozzá! Aztán félig lesiklott a parton, visszakiáltotta: r-j Isten veled! .—■ És beugrott a csónakba. Pierre utánaugrott és fölszedte a horgonyt. Helyére tolta az evezőt és megadta a felt. Az emberek, mint valami kisértetsor, hajoltak evezőik fölé: az evezők élesen csapkodták a sötét folyót és a csónak elindult a sötét éjszakába. Fordította: Bartos Zoltán 40