Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)

1972-05-01 / 2. szám

Az asszony a földre rogyott és zokogva ölelte át a férfi térdét.

— Én nem vagyok előtted közönyös! Nem vagyok közönyös! Gondold el, hány bosszú éve várok rád, mennyit szenvedtem. Nem tudod meg soka.

i— Hallgass meg <—< mondta most Dave parancsoló kangon, kinyitotta az ajtót és kifelé tuszkolta az asszonyt. <—< Lehetetlen. Nem csak magunkra kell gondolnunk. El kel! menned. Szeretném, ka veszélytelen úton mennél. Kemény munka lesz a Sixty Mile-on, de a világ legjobb bajosa van veled és megcsinálja minden baj nélkül. El akarsz búcsúzni?

Az asszony ura voít önmagának, de reménytelenül nézett a férfiúra.

<—> Ha ... ka ... ka .. . Winapie . ..

Megremegett és elhallgatott.

De a férfi megértette a ki nem mondott gondolatot és így válaszolt:

i—» Igen. ,—■ Aztán megütközött a gondolat szörnyűségén. i—i Nem leket arra gondolni. Nem valószínű. Arra nem leket számítani.

' Csókolj meg ;—- súgta az asszony és arca fölgyúlt. Aztán megfordult és elment.

>—> Induljunk, Pierre mondta az asszony a hajósnak, aki egyedül várta ébren vissza. >—> El kell mennünk.

A tűz fényénél kiolvasna az asszony arcából a nagy fájdalmát, de úgy fogadta a különös parancsot, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

»—» Merre? Dawsonnak?

—i Nem i—> mondta az asszony elég könnyedén, <—' föl, ki Dyea felé.

—< Out, madame •—• hagyta helyben.

Erre nekiesett az alvó hajósoknak, rúgta, húzta, rázta őket, hogy bújjanak ki takaróik alól, kergetne a munkához és hangjában buzgó tettvágy csengett, amint beharsogta az egész tábort. Egy szempillantás alatt összehajtogatták Mrs. Sayther kis sátrát, összeszedtek fazekat, lábost, összefogták a takarókat és az emberek a csónak felé siettek poggyászukkal. Itt, a parton várt Mrs. Sayther, amíg készen voltak a málhákkal és elkészítették fészkét.

i—/ A sziget felső része felé indulunk >—> magyarázta Pierre és kidobta a hosszú kötelet. <— Aztán a szoroson megyünk végig, ahol a víz nem gyors és azt hiszem, jól fog sikerülni.

A száraz fűben léptek zaja ütötte meg Karen fülét és hátrafordult. Az indián leány jött feléjük és farkaskutyák csapata ugrált körülötte. Mrs. Sayther észrevette, hogy az egész jelenet alatt közönyös, hideg arca most haragtól és izgalomtól élénkebb lett.

<—' Mit csinálni emberemnek? kérdezte a leány

hirtelen Mrs. Saythertől. — Ott feküdni pádon és betegnek látszani. Mondom: mi baj, Dave? Beteg lenni ? De nem mondani semmit. Aztán később mondani: Jó leány Winapie /—> menj, nincs semmi bajom. Mit gondolni, he? Azt hiszem, rossz aszszony lenni.

Mrs. Sayther kíváncsian nézte a vad leányt, aki megosztotta életét azzal a férfiúval, míg ő most egyedül megy tovább a sötét éjszakába.

— Azt hiszem, maga rossz asszony r— ismételte Winapie lassú, vontatott hangon, műit ahogy azok beszélnek, akik idegen nyelven keresik a szavakat. <—< Azt hiszem, jobb lesz, ha elmenni, nem jönni többet. Mit gondolni, hé? Nekem lenni egy emberem, én indián leány lenni. Maga amerikai aszszony. Szép, jó látni. Kan embert eleget. Szeme kék. mint az ég. Olyan fehér bőre, olyan puha . . .

Nyugodtan kinyújtotta barna mutatóujját és a másik asszony puha, fehér arcára nyomta. Es Karen Sayther örök dicsőségére legyen mondva, meg sem rebbent. Pierre habozott és kissé előbbre lépett; de Karen elküldte, bár szíve titkos hálával telt meg iránta.

<—< Rendben van, Pierre mondta, i—* kérem, menjen el.

Pierre tiszteleteljesen vonult félre és megálíott hallótávolon kívül, ott dörmögött magában és méregbe a távolságokat.

i—* Fehér, puha, mint a gyermeké Winapie megérintette az asszony másik arcát is. majd viszszahúzta kezét, i—< Moszkitó jönni sok ide. Bőre fáj és foltos és földagadni, ó, nagyon, nagyon, fáim nekem nagyon, ó. olyan nagvon. Azt hiszem, jobb lesz elmenni, mielőtt a moszkitók jönnek. Errefelé < lefelé mutatott a folyón, >—> Dyeába menni. Jobb lesz Dyeába menni. Isten vele.

Es amit ekkor tett Mrs. Sayther, rendkívül nagy bámulatba eitette Pierret Mert átölelte az indián leányt, megcsókolta és könnyek peregtek le az arcán.

<—> Légy jó hozzá <— mondta sírva ^ Légy jó hozzá!

Aztán félig Iesiklott a parton, visszakiáltotta: /—* Isten veled! — És beugrott a csónakba. Pierre utánaugrott és fölszedte a horgonyt. Helyére tolta az evezőt és megadta a jelt.

Az emberek, mint valami kisértetsor, hajoltak evezőik fölé: az evezők élesen csapko dták a sötét folyót és a csónak elindult a sötét éjszakába.

Fordította: Bartos Zoltán

40