Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1972-05-01 / 2. szám
Mrs. Sayther arcát pír öntötte el, szíve Kevesen dobogott, mert mindenre inkább el volt készülve, mint erre a bideg kéznyujtásra: Ugye, Dave, sokszor megfenyegettem, bogy eljövök, szerettem volna is, de . . . de . . . ~ De nem adtam meg a jelszót. /— David Payne fölnevetett és az indián leányt követte tekintetével, amint eltűnt a kunyhóban. i—> Ób, megértem, Dave. De most eljöttem. i—1 Akkor bát jöjjön beljebb a kunyhóba és egyék valamit »— mondta könnyedén, hangjából hiányzott a nőnek szóló melegség. <—< Fáradt is lehet. Mii yen úton jött? Délről? Akkor Dawsonban telelt. Közben kitárta a nő előtt a kunyhó ajtaját, hogy lépjen be. <—i A jégen jöttem át Circle Cityből múlt télen — folytatta és itt telepedtem le egy időre. Henderson Creek felé törekszem, de ha ez nem sikerül, azt gondoltam, hogy megpróbálkozom ősszel a Stuart Riveren.-—■ Nem sokat változott <—i szólt a nő váratlanul; személyesebb térre szerette volna a beszélgetést terelni. Talán egy kicsit kevesebb hús van rajtam és több izom. Nem gondolja? A nő vállat vont és a félhomályban az indián lányt nézegette, amint tüzet gyújtott és nagy darab bódbúst pirított. i—i Sokáig volt Dawsonban? ,—t A férfi tölgyfaágból durva fejszenvelet faragott és föl sem emelte fejét, miközben kérdezősködött. Ó, csak néhány napig <—i felelt a nő, szeme egyre a Ieánvt kísérte és alig figyelt oda. >—• Mit kérdezett? Dawsonban? Éppen egy hónapig és örültem, amikor megszabadulhattam onnan. Az északi férfiúban őserő lakik és kissé heves vér. —< Mért ne, hiszen egyenesen a földből él! Otthon hagyja a konvenciókat a tavaszi vetéssel. De bölcsen választotta meg az időt, mikor utazzék el. <— Azt hiszem, igaza van. De beszélien magáról, életéről. Miféle szomszédjai vannak? Van-e egyáltalában szomszédja? Miközb en kérdezőskö dött. a leányt figyelte, amint kávét őrölt a szoba sarkában, egy lisztes zsák mögött, a kovakövön. Nagv ügyességgel és az egyszerű módszerhez mélfó idegekre valló kitartással hámozta ki nehéz kvarckővel a magokat. David Payne észrevette látogatója tekintetét és futó mosoly suhant el ajkán. <— Volt valami szomszédom >— mondta. <— Meseszerű fiúk, meg egy cornisbi házaspár, de elmentek Eldorádóba, hogy bérért dolgozzanak valami őrült terven. Mrs. Sayther elgondolkozva nézte a leányt. Persze, sok indián lakik a környéken. r— Minden anyaszülte férfi Dawsonba ment le már rég. Nincs itt egyetlen benszülött az egész országban, csak Winapiet hagyták itt, ez koyukuki leány *—< vagy ezer mérföldről jött le a folyón. Mrs. Sayther egyszerre gyöngeséget érzett. Érdeklődő mosolya ugyan egy pillanatra sem halványult el, de a férfi arca mintha messzelátói távolságba tolódott volna el és a kunyhó fáradt gerendái részegen forogtak körben. De fölszólították, hogy üliön asztalhoz és étkezés közben időt és alkalmat talált arra, hogy összeszedje magát. /—< Nem is kérdezi, miért jöttem északra? <-* szólalt meg a nő. — Bizonyára tudja. Fölállottak az asztaltól és David Payne ismét fejszenyélfaragáshoz kezdett. — Megkapta a levelem? — Az utolsót? Nem, nem hiszem. Valószínűleg a Birch Creek vidékén hányódik. Szégyen, milyen itt a posta. <—» Ne legyen fából, DaveT Segítsen nekeml •— Az asszony most élesen beszélt, egy bizonyos, a múl’ból fakadó fölénnyel. >—< Miért nem kérdezősködik rólam? Azokról, akiket régente ismertünk? Már nem érdekli a világ? Nem tudja, hogy a férjem meghalt? Igazán? Sajnálom. Mikor? . .. <—< Davidí — Az asszony majdnem fölkiáltott sértett haragjában, de a hangjában kifejezett szemrehányás könnyített rajfa. >— Kapott egyáltalában levelet tőlem? Meg kellett kapnia néhányat, bár nem válaszolt. <—> Nos, az utolsót, amelyben valószínűleg férie halál áréi értesít, nem kapjam meg, bizonyára több is elkallódott, de néhányat megkaptam. Fölolvastam őket Winapienek, mintegy figyelmeztetésül. . . tudja, lássa, milyen gyöngék a fehér testvérei. És . . . azt hiszem . . . hogy . . . hogy tanult belőle. Nem gondolja? Az asszony nem vette észre a fulánkot és az folytatta: (—< Utolsó levelemben, amelyet nem kapott meg. valóban megírtam Sayther ezredes halálát. Ennek egy éve. Azt is megírjam, hogy ha nem jön hozzám, én megyek magához. És ahogy már többször megígértem, el is jöttem. <— Nem tudok semmiféle ígéretről. — Előbbi leveleimben. 37
