Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-03-01 / 2. szám
AZ AJÁNDÉK írta: Dénes Gizella Pünkösd reggele volt. A piroscserepes, angol vadászkastélynak is beillő hűvösvölgyi villa kertjében már nyíllak a rózsák s édes, meleg illatuk szellőként szállott fel a gondozott pázsittáblákról. A nap mór magasan aránylót! az égbolton, a sugarak hamvasan hulltak alá. Gyönyörű, ízes, simogató ünnepi reggel volt. A messziről morajló városból tompa harangzúgás hallatszott. A terraszon reggelihez volt terítve. Jószagú kávé gőzölgőit a kannában, frissen forralt tej a majolikalábasban, tejszín a kis kristályüvegben, sárgabélű pirított kalács a kosárkában, gyümölcs a tálban és méz egy tányérkán. Minden aranylott, fénylett és tündöklött a jólét gondtalan puhaságában. Egy barnafoltos bernáthegyi hasalt a lépcsőkön. Hosszú, okos fejét két első lábára helyezve pihent a júniusi nap csontokig ható édes melegében. Szép, rózsaszínű nyelve nedvesen párolgott fehér fogai között. i—i Gyerünk, gyerünk, gyerekek! — hallatszott egy mély, igen meleg férfihang, Szalánczy főtanácsos úr hangja. —> Gyerünk, mert kihűl a kávé! A vidám hang után a főtanácsos úr meg is jelent a terraszon. Szép, sötétkék ruhában, illatosán, frissen. Széles, húsos kezeit nézegette egy ideig igen figyelmesen, aztán a bajuszán sodort néhányat. A kutya megmozdult ekkor, ásított egy rövidet, aztán odadörzsölte szép fejét a fényes lakkcipő orrához. ' Szervusz Miss, szervusz kisöreg — mondta a főtanácsos úr igen derülten és igen elégedetten. Odament az asztalhoz, egy darab kalácsot tört le és a kutyának adta. Aztán beült az asztalfőn öblösödő nádkarosszékbe. Lábait előre nyújtotta s fütyörészett. Ó, igen, nagyon elégedett volt! Örült a napnak, a körülötte hullámzó szépségeknek és a bőségnek, mely körülvette. Kicsit hátraengedte fejét s lehúnyta szemeit. Arra gondolt, hogy félóra múlva autókirándulásra viszi a családját Előbb persze templomba mennek, aztán gyorsan autóba ülnek és egy órai kocsizás után hazajönnek az ízes ünnepi ebédhez. Gyönyörű ünnepi programm! Istennek há la. nincs semmi, de semmi, ami ezt megzavarhatná. Ügy megy minden, ahogy valaha elképzelte. Szép, kényelmes, bájos lakás; rendezett, kedves kert. Szép család! Mindnyájan egészségesek, a gondokat nem ösmerik. A nyáron hal hétig utazni fognak. Csak még nem határozták el, hogy hová. ö legszívesebben valami tiroli falut szeretne, de ha a gyerekek meg az asszony mást gondolnak, hát az se lesz baj. Hiszen mindig a családjának élt, érettük dolgozott és az volt az öröme, ha megajándékozhatta őket. Nagyon jó volt ez a pillanatnyi merengés, tervezgetés. A polgári jólét kényelmes, problémában nyugalmában, a hetedik fizetési osztályban, e szép hűvösvölgyi villa terraszán. Istenem, ha ő nem volna ilyen, amilyen! Ilyen beosztó, családjával törődő! Már előre élvezte a pillanatot, amikor mindnyájan együtt lesznek. Ezt a napot mindig szerette, legkedvesebb ünnepe volt már nagyon régóta. A távoli harangszó erősebb lett és ekkor gyorsan megnézte az óráját. Éppen kilenc óra volt. A Bazilikába készültek ünnepi misére, azután pedig kirándulás következik. Erre megkocintotta széles pecsétgyűrűjével az egyik poharat. i—> Kilenc óra! Kilenc óra! kiáltott kissé türelmetlenül. Fél tízkor indulási A pohórcsengésre először is a felesége jelent meg. Magas, igen elegáns, síma mozgású asszony. Kissé tón hűvös tekintetű, kissé túlságosan egykedvű. Az arca csodálatosan friss és rózsaszínű, de a haja ezüstfehér. Üj tavaszi ruhát viselt. Sötétkéket. Szó nélkül, kissé álmosan és közönyösen töltötte be a kávét az urának. — Elég sötét? <—• kérdezte, holott húsz év óta minden reggel ő készítette el az ura reggeli kávéját. A kérdésre nem is várt feleletet, mert már öntötte a tejszínt is a kávéra. Köszönöm, drágám — mondta a főtanácsos úr és gyöngéd mozdulattal lehajolt az asszony fehér, telt kezére, hogy megcsókolja. — Köszönöm. Mindig jó, ahogy te készíted. Az asszony ásított. Leült és magának is töltött. A másik két csészét is közelebb húzta. Akkor a karórájára pillantott. — Tényleg, már jöhetnének. Sosem tanulnak ezek rendet. Mert te csak kényezteted őket. Erre a leányuk megjelent. Szép volt, nyúlánk és csillogó szemű. Kimondhatatlan energikus járású tizenhatéves fruska. Nevetett és két kézzel befogta apja szemeit. r— Találd el, ki vagyok. De gyorsan, apszi ... Az apa megszorította a keskeny kis kezeket, aztán lefejtette szemeiről .Arcon csókolta elégedetten, tréfás szigorúsággal. De most aztán gyorsan azzal a reggelivel! Aztán végignézte a leányt. Rajta is sötétkék ruha volt, ugyanolyan anyagból, mint az anyján, ugyanolyan szabásban, csak éppen egy friss fehér rózsa illatozott a kivágásban. Engedelmesen leült és anyja kezét csókolta meg. — Egy kis mézet is kérek, mamus. De ne sokat, mert az hizlal, tudod . .. A főtanácsos úr ekkor Szapuska kisasszonyt emlegette, aki a hivatalában dolgozott s kétségbeejtően vékony volt. De se a felesége, se a leánya nem nevettek. —■ Ugyan hagyd azt a Szapuskát — legyintett a leány, akit Klárinak hívtak. —< Unalmas. A főtanácsos urat nem döbbentette meg a kijelentés. Sosem tartotta fontosnak, hogyan és miként beszélnek övéi. Fontos csak az volt, hogy ő közöttük lehet, nézheti őket és meggyőződhetik mindig és újra, hogy az övéi. —' Most még csak Gyuri hiányzik ~ mondta derülten s felhörpintette a kávéját. Kiskanalával a megsűrűsödött cukrot kavarta ki igen gondosan. Klári ekkor nagy udva36
