Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-03-01 / 2. szám

AZ ÁPRILIS TRÉFÁK EREDETE

Az emberiségnek az a vágya, bogy embertársainkat felültessük, tulajdonképpen olyan régi, mint maga a történelem. A szájhagyományok, de maga a hivatalos történetírás egész sereg híres tréfacsináló nevét örökítették meg. Az április elsejei tréfák eredetét mindezideig nem tudta kikutatni a tudomány, de nagyon valószínű, hogy IV. Henrik francia király uralkodása alatt terjedt el a királyi udvarban az áprilisi tréfák divatja. A divat először csak Franciaországban hódított, később a környező országok is átvették ezt a tréfás szokást. Azóta az április elsejei tréfák átterjedtek a tengerentúli országokra és aligha van még népszokás, amely annyira népszerű lenne, mint embertársaink felültetése április elsején.

Ha kronologikus sorrendben akarjuk összefoglalni az április tréfák történetét, elsősorban annak a tevehajcsárnak a történetét kell elmondanunk, aki magát Rhamsinitus egyiptomi királyt tréfálta meg. Igaz ugyan, hogy ez nem volt áprilisi tréfa, de maga a történet hozzátartozik ennek az érdekes és régi szokásnak történeti hátteréhez. A tevebajcsár akinek nevét sajnos, nem jegyezte fel sem a történetírás, sem a szájhagyomány — azt állította, hogy ért az állatok nyelvén. Rbamsinitus erre az udvarába kérette az egyszerű embert és megparancsolta, mutassa be tudományát, de ha hazudott, akkor fejével lakói vakmerőségéért. A király csatlósai körülvezették az istállókban a derék embert, és maga a király testőreitől követve, levonult az istállókba. A tevebajcsár odahajolt az egyik lóhoz, sugdosott valamit a fülébe. A király ekkor megkérdezte:

— Nos, mit mond a ló?

— Azt mondja, uram királyom, hogy az istállómester bárom véka zabot ad neki naponta, de néggyel számol el.

A király ránézett az istállómesterre, aki elsápadva, minden ízében remegve hallgatta a ló “árulkodó” szavait. Hasonlóképpen “árulta el” a tehén, hogy ő naponta sokkal több köböl tejet ad, mint amennyivel az istállómester elszámol az udvartartás pénztárnokának. Állítólag az egyszerű tevehajcsár került ezzel a jól sikerült csínnyel az istállómesteri hivatalba, miután a régi istállómestert a király lefejeztette.

Az új korban a 18. század egyik legismertebb tréfacsinálója Cagliostro, minden idők egyik Iegbírbedtebb és legzseniálisabb kalandora volt. Ez a csodálatos szellemi tehetséggel megáldott ember azzal ültette fel kortársait, hogy birtokában van az örök ifjúság titkának. Azt állította, bogy sikerült megtalálnia az életelixirt, amelyet csakis ő tud előállítani. Aki ebből az életelixirből iszik, évszázadokig élbet. Cagliostro, aki már előzőleg önmagának grófi címet adományozót, természetesen borsos áron vesztegette az “életelixirt”. Meg is gazdagodott rajta, később azonban mint szegény ember fejezte be életét a római San Leone erődbn.

Cagliostronak sikerült elhitetni az emberekkel, hogy ő

maga kétszáz éves, míg a felesége alig múlt húsz. A legelőkelőbb társaságokban gyakran és szeretettel emlékezett meg fiáról, aki Hollandiában admirális. Ebben az időben Cagliostro alig múlt huszonnégy éves és annál csodálatosabb, hogy az emberek nemcsak hogy elhitették az életelixirről szóló meséjét, hanem drága pénzen vásároltak azokból a bűvös ötszögekből, amelyeknek tulajdonosai Cagliostro állításai szerint az eredendő bűnt is leküzdhetik. Ezt a nagystílű kalandort azután utolérte a szélhámosok örök végzete; leleplezték. A leleplezés ténye Nagy Katalin cárnő nevéhez fűződik. A cárnő udvari orvosával vizsgáltatta meg az álgrófot, akinek a Iig maradt ideje, hogy gyors meneküléssel kerülje el vakmerő csínyéért a szibériai ólombányákat. Élettörténetéből még annyit érdemes feljegyezni, hogy Párizsba menekülve belekeveredett a híres nyakláncperbe és ezért a Bastillebe zárták. Londonban éveket töltött az adósok börtönében

Századunknak egyik legnagyobb kultúrbotránya volt Cook, a fölfedező szélhámos esete. Cook 1909-ben azzal ültette fel a világot, hogy sikerült felfedeznie az északi sarkot. A hír először Amerikában látott napvilágot, ahol a szélhámos nyilatkozatát, mint világszenzációt kürtölték szét a lapok. Lélektanilag érthetetlennek látszik az emberek hiszékenysége, hiszen előzőleg senkinek sem volt tudomása arról, hogy Cook akár csak expedíciót is szervezett volna. Ennek ellenére az egész világ tudományos közvéleménye két pártra szakadt, az újságok késhegyig menő harcot vívtak annak eldöntésére, hogy járt-e Cook az északi sarkon, vagy sem. A vakmerő szélhámos hoszszú ideig népszerű ember volt, míg azután Peary admirális bejelentése vetett véget a pünkösdi királyságnak. A két rivális szembesítése döntötte el a vitát. E szembesítés során kiderült, hogy Cook sohasem járt az északi sarkon, még csak a sarkköröket sem közelítette meg.

Említést érdemel a köpenicki kapitány esete, amely ma már közismert. Az egyszerű vidéki suszter, aki végig inspiciálta a németországi laktanyákat és díszes fogadtatásban részesült a legmagasabb katonai hatóságok részéről, évekig nevettette a világot. A köpenicki kapitány példáját követte a világháború befejezése után egy Stefan Ottó nevű szélhámos, aki 1919-ben Koblenzben belga tábornoki uniformisban elvonultatta maga előtt a megszálló amerikai csapatokat.

Stefan Ottó nem elégedett meg ezzel a dicsőséggel hanem vakmerőségében odáig ment, hogy a megszálló csapatok parancsnokát, Allen tábornokot a legmagasabb belga kitüntetések egyikévei, a Lipót renddel ruházta fel. Amikor később kiderült a szélhámosság és Ottót letartóztatták, a hatóságoknak komoly gondot okozott, hogy milyen címen vonják felelősségre. Elvégre Ottó nem követett el bűncselekményt, csak megnevettette a világot és az amerikai tábornoknak is mindegy volt hazájában, hogy hordja-e a Lipótrendet vagy sem. Végezetül —■

14