Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
ÁRPÁDOT VEZÉRRÉ VÁLASZTJÁK MAGYAR MÚLTÚNK — Folytatás — EMESE ÁLMA, ALMOS VEZÉR Világhódító Attila halála után négyszáz esztendő múlhatott már el, mikor Hunor testvérének, Magyarnak nemzetsége megmozdult Szittyaországban, hogy visszaszerezze Attila földjét. Azt a földet, amelyről csodálatos szépeket regéltek. A legszebb, azok között az országok között, amiket Attila meghóditott. Fekete a földje, édes a vize, zöld selyemnél zöldebb és puhább a füve. Megmérhetetlen síkságon keresztül két nagy folyam hömpölyög: a Duna és a Tisza. Körös körül a síkságot erdőboritotta hegyek szegik. Tündérek földje nem lehet szebb és ékesebb. Öreg, fiatal mind készülődött Attila földjére. Hegyek, völgyek zengték: visszavesszük Attila földjét! Örvendezett minden lélek, csak Előd volt szomorú. Előd és felesége: Emese. Előd Attila dédunokája, Szittyaországban az első ember. Vitéznek a legvitézebb, bölcsnek a Iegbölcsebb, öregnek is a legöregebb. Mérhetetlen bánat ült a lelkén, nem volt gyermeke. Éjjel-nappal kesergett ő is, a felesége is. Csak egyért imádkozott Emese: fiúért, aki felváltsa az apját, aki utódja legyen a vezérségben. isten meghallgatta Emese könyörgését, egy éjszaka csodálatos álmot látott. Látta Attilát a fiaival, amint szárnyas paripákon végigszáguldottak Szittyaország földjén, nyomukban a hun vezérek, Attila kezében lengő lobogó. A lobogón turulmadár, a szárnyát csattogtatja s egyszerre csak elröppen a lobogóról és száll egyenest az ő ölébe, keblére hajtja fejét s ott elszenderül. Emese keble megnyílik s patak vize csörgedez elé. Aztán a patak nő, nő, nagy folyammá dagad, elterül Szittyaország földjén, áttör erdőkön, hegyeken, át az ország határán s úgy folyik tovább az egész világon. Ez igazán csodálatos álom volt. Egyszeribe hivatták a táltosokat. —1 A te álmodnak magyarázata, mondta a táltosok elseje, nagy öröm nekünk. Azt jelenti az álom, hogy Isten egy fiúgyermekkel áld meg, aki megnövekedvén elvezeti a magyart Attila földjére. A táltosok jövendőmondása beteljesedett. Álom mondta meg a fiú születését, tehát Álmos lett a neve. Teltek, múltak az évek, dali szép vitézzé serdült Álmos, nagyra nőtt észben, erőben. Erejének, vitézségének hire eljutott messzire. A csüggedő, aggályoskodó Ielküek is megbátorodtak s Álmos indító szavára elindulnak mind: öregek, ifjak, asszonyok, gyermekek, hogy elfoglalják Attila örökét. Rengett a föld, hajladoztak a fák amerre a magyarok elvonultak. Erdőből pusztaságba, pusztaságból erdőkbe, hegyeken, völgyeken át, járatlan útakon, meg-megpihenve hömpölygött tovább a honszerző magyarok áradata. Csendes volt a tábor. Az egyik sátor előtt Lehel valami éles szerszámmal egy szép ökörszarvat cifrázott. Egyszerre csak lépteket hallott. Szabolcs közeledett hozzá és meg is szólította. De szép a kürtöd, tudom sok munkának ára. —■ Igazad van, Szabolcs, megdolgoztam érte, de ráértem bőven, hisz rég pihenünk itt. —• Kellett a pihenő, válaszolta Szabolcs. Jó volt helyrehozni a megrongált fegyvereket, hiszen elcsorbúlt a kard is a besenyők csontján. Hej, kemény legényekl — Közel az uj haza már, újra harcba megyünk! Nézz csak Lehel arra a kéklő hegyek fölé, azok mögött van a nagy Attila vezér egykori országa. Azután megfordultak és búcsútekintetük elszállt az óhaza felé, messze Ázsiába. Lehel kürtje megszólalt csendes, búgó hangon, mintha csak búcsúzna szülőhazájától így beszélgettek csendesen, hosszú ideig el-elgondol kodva, amikor eléjük toppant egy közharcos, jelentve, hogy Álmos vezér tanácskozásra hívatja őket. Amikor összegyűltek a törzsek vezérei megszámlálták, hogy együtt vannak-e mindnyájan a törzsükhöz tartozó nemzetségek hadnagyai. A szertartásmester pajzsára csapott a kardjával. Egyszerre nagy csend lett, mert lassan, méltóságteljesen lépkedve megérkezett az agg Álmos vezér, utána meg Árpád acélos alakja tűnt föl. Megszólalt a vezér mélyen zengő hangon: Népem vezérei! Emese anyámnak a turul megmutatta mélységes álmában az uj bazát. A turul elkísért harcainkban, utunkban és én idehoztam népem. Erőm elfogyott, hajam hófehér lett. Most már megtérek a nagy Hadúr elé. Sokat pihentünk itt, jól elkészültünk a hóditó harcra. De az arcok élére, a honalapitásra uj vezér kell. Amíg beszélt siri csend vette körül a nagy vezért. Aztán lassan Árpád felé fordult és így folytatta: •— Utódomnak fiamat, Árpádot ajánlom, de hát válasszatok! Zugó éljen tört ki sereg torkából. “Éljen Árpád vezér! Éljen!” Pajzsra is emelték. Azután újra megszólalt Álmos egy nehéz kardot a kezébe véve, még egyszer, utoljára. Kinyújtotta a kardot a kéklő hegyek, a Kárpátok felé: —' Fiam, arra az út! Ez volt a nagy parancs, egy szóval sem több s a nagy kardot átadta Árpádnak. Árpád méltó rövidséggel így válaszolt csengő, érces hangon: —> Nagy bölcs vezérapám, amit parancsoltál, ahhoz hű maradok. — Légy kitartó, fiam, — válaszolta Álmos és a kezét áldóan Árpád fejére tette, azután megingott és összeroskadt a hatalmas ember. Lelke elköltözött a nagy Hadúr elé. Halálos csend támadt s néma könny pergett le a harcosok szeméből. 47
