Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
A VÉRSZERZÖDÉS Mielőtt sátort bontott volna a magyar nép honszerző útjára, a hét főnemzetség vezérei hűséget esküdtek Árpádnak. Esküjüket vérrel pecsételték meg. Vért eresztettek mindnyájan a karjukból egy edénybe. Ezt a vért mindnyájan megizlelték, ezzel jelképezve, hogy a hét törzsben most már egy vér folyik, a hét törzs nemzetté egyesült. Ebbe a vérbe mindnyájan belemártották kardjukat s úgy esküdtek meg, hogy ameddig csak Árpád nemzetségéből lesz egy fiúivadék, mindig az lesz a magyarnak a vezére. De vért eresztett Árpád is a karjából s megesküdött ő is, hogy a bét vezér és utódaik mindig elsők lesznek az ország tanácsában.- Aki esküjét megszegi, igy folyjon a vére, .—■ mondta Árpád, amikor piros vére kicsordult. •— így folyjon, - kiáltották a többi vezérek: Előd, Kund, Ond, Tas, Huba és Töhötöm. Az egy nemzetté lett, vérrel összekötött magyarság Árpád vezérlete alatt elindult uj hazát szerezni. HONFOGLALÁS Amikor Árpád és népe átkelt a Kárpátokon, hatalmas síkság tárult eléjük. Olyan nagy volt ez a síkság, mintha se vége, sehossza nem lett volna. Árpád vezér egy darabig szótlanul nézett a nagy messzeségbe. Aztán odakiáltott egy csapat vitéznek: Menjetek, járjátok be ezt a földet és hozzatok birt felöle! A vitézek nekivágtak az idegen világnak. Bizony, napok s betek múltak el, mire visszatértek! De vidámak voltak. Jó birt hoztak. —' Kövér, legelőket, termékeny földet, pompás erdőket’ folyókat, patakokat és tavakat találtunk, »—' mondták. Az erdőkben vadak tanyáznak. A folvókban és tavakban halak fickándoznak. Sem ember, sem állat nem pusztul itt ében! Árpád vezér megsubintotta széles kardját: i—> Gyerünk! Ezt az áldott földet nekünk teremtette, nekünk tartogatta az Isten. Foglaljuk el s alapítsunk itt bont, hazát magunknak! Árpád és népe azzal leereszkedett a Kárpátokról az Alföldre. Kárpátokon belül abban az időben több apró nép lakott. E népek nem ismerték a rendes, békességes életet. Mindig harcoltak egymással. Bezzeg nagy volt a riadalom köztük, amikor megjelentek itt a honkeresö vitéz magyarok! Némelyik nép mindjárt meghódolt Árpádnak. Némelyik azonban szembeszállt a magyarokkal. De Árpád és népe egy-kéttöre legyőzte az ellenszegülő két. Ahol jó volt a föld, a viz, a levegő, ott mindenütt letelepedett a honkeresö magyarok közül egyegy csapat. így lassanként megszállták a Sajó, Zagyva. Berettyó, a Körösök és a Maros folyó vidékét. Egy nagyobb csapat végigszáguldott a Duna és a Tisza között is, le egészen a Szerémségig. Ez a csapat azután a Duna balpartján ütött sátrat. Egv másik csapat Árpád vezérlete alatt a mai Kelenföldnél átkelt a Dunán. De nem hídon mentek ám át a honfoglaló magyarok a Duna balpartjáról a jobbpartjára! Nem is csónakon vagy hajón. Akkoriban még nem volt bid a Dunán, sem csónak, sem hajó. Felfújták a levágott állatok bőrét és ezekre a tömlőkre ülve úsztak keresztül. Ezen a nagy folyón túl németek és morvák uralkodtak. Mindkét néppel kemény harcot kellett megvívni a magvaroknak. Árpád először a hatalmasabbik ellenfelet. a morva hadat támadta meg. Harsogtak a kürtök, csattogtak, villogtak a magvar kardok. S a harc a magyarok diadalával végződött. Ezután vasba öltözött németekre került a sor. Biz azok hiába voltak vaspáncélba öltözve! A magyarok őket is legyőzték. A morvák és németek legyőzésével Árpád népe túl a Dunán is megvetette a lábát. A magyar vitézek a dicsőséges harcok után letelepedtek a Balaton tó és a Rába folyó mellékén is. Otthonra leltek. Jobb, áldottabb otthont nem is találhattak volna máshol. A Balaton mellett is, a Rába partján is termékeny volt a föld, kövér és selymes a fü. A termőföldet és a legelőket zugó erdők szegélyezték. Az erdők ízletes vaddal, a vizek meg még iz- Ietesebb hallal kinálgatták a honfoglaló magyarokat. Amikor Árpád a maga csapatával átkelőben volt a Dunán, ugyanakkor egy nagyobb csapat kelet felé vonult. Ez a csapat nemsokára nagy hegyek közé és rengeteg erdőkbe jutott. A rengeteg erdőkről el is nevezték ezt a földet Erdélynek. Erdély meghódítása nem volt nehéz feladat. Itt nem laktak olyan hatalmas népek, mint a németek és morvák. Csak néha-néha bukkantak a magyarok egy-egy kisebb népre. Azok bizony nem tudták feltartóztatni a vitéz magyar sereget! Diadallal haladt az előre. Egyszercsak nagy örömujjongás fogadta a magyar vitézeket. A hunok örvendeztek és ujjongtak, akik Attila hatalmas birodalmának megsemmisülése után húzódtak meg itt a hegyek között. Hogyne örültek és ujjongtak volna a hunok, amikor meglátták a magyarokat! Hiszen rokonok, testvérek voltak velük! ; <—* Telepedjetek meg nálunk, magyar testvére-48
