Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-06-01 / 3. szám

Kérlek — mondtam, ez azért van, mert. ..

—> Jó. Ne idegesíts. Itt gyors segítségre van szükség.

—■ AIíszI

—• El kell utaznom a tengerre. Napfürdők, sós levegő! Hidd el, nincs párja a tengernek!

Vettünk. Vásároltunk.

Vettünk: angol disznóbőrkoffert, selyempizsamát. Mindent vettünk a fürdőruhától a strucctollig. a vivókosztümtől a napernyőig. Egy kockafejű foxit is vettünk.

Kuszit.

Daloltam.

9.

Hordágyon fogadtam a vasútnál, amikor hazatért a Lidóról.

' Tévedés? A doktorok szamarak?

— De még milyenek! Képzeld, Kuszi nem bírja az Adriát. Kuszi napszúrást kapott!

Csekélység! — mondtam és igyekeztem felkönyökölni a hordágyon — na és hová mentek?

' Hiszen éppen ez az <—• mondta. — Nekem a francia tengerpartot ajánlotta az orvos. Kuszinak a Keleti tengert. Itt ismerje magát ki az ember. Hát kiismerheti?

Fel volam háborodva.

10.

Hazasürgönyözték őket. Alisz az Atlanti óceán mellől jött, Kuszi a Keleti tengerről. Kuszi ugrált, de azért Alisz is izgatott volt.

<— Utolsó kívánság? kérdezte a doktor és homlokára tolta pápaszemét, azt a bizonyost.

Gondolkoztam.

I Jtazzam körül a földet, tanuljak meg japánul, olvassam el százszor egymásután Jókai összes műveit. Nem tudtam határozni.

De a doktor nem ért rá.

Sürgetett.

— Utolsó kívánsága?

Határoztam.

— Kérek egy csésze kávét habbal.

Alisz elfehéredett.

Ügy! Hogy elrontsad a gyomrodat. Jó kis utolsó kívánságaid vannak. Mondhatom . ..

11.

Mondhatta.

Most már mondhatta.

Mert én már semmit sem hallottam. Repültem. Koffer és pizsama nélkül repültem oda, ahol nincs . . . nincs se gyomorsav, se őszülés, se hajhullás. Alisz sincs. Nincs, nincs, nincs .. .

12.

És milyen jó, hogy nincs. Teremtő Üristení

BHAGAVAD-GITA

(A hindu Ramájána eposz bölcselő része)

II. ének. Ardzsuna beszél ezenképpen:

Jobb élni koldus kenyerén azokkal, kiket szeretünk, mint véres lakzin eltelvén túlélni s élvezni a bűnt.

Ki tudja, mi a jobb: vajon győztesnek lenni, vertnek-e?

Jobb, hogy az igaz meghaljon s a rossznak tengjen élete?

És Krisna igyen felel:

Ott bánkódok hol nincs ok rá. Szavadban semmi bölcseség.

Holtját a bölcs mért gyászolná, s élőkért mért dúlná eszét?

Ki most él, mindig élni fog, s mint jönnek ifjú s vén korok, új élet úgy jön, új titok, a sorsunk, létünk úgy forog.

Ezt tudja bölcs és sose fél: hő és hideg, bú és öröm rövid, elmúló s oly sekély.

Csak Lélek lép át bűvkörön, csak ő erő, mert élet ő: örök s örökkön éledő.

Márai Sándor:

AZ ISMERŐSÖK

Az igazi versek ismerősök. Mintha már régen egyszer olvastuk volna, mintha minden sorukat betéve tudnék. Mintha az érzés, melynek forrótitkos eréből táplálja az ütem árama a verssorokat, a mi érzésünk volna. Mintha a szerelem, melyről a költő énekel, a mi személyes és végzetes szerelmük lenne, mintha a haza, melynek vesztét a költő siratja, a mi hazánk volna, mintha az átok, melyet az emberiségre szór, a mi torkunkból szakadna ki. Éppen ezért, az igaz, örök és nagy versek mindig " nemzetköziek ’, a szó bonyolult és nemes értelmében, s Bolíviában éppen úgy szíven találják az olvasót, mint a szükebb hazában. A költő mindig ugyanazt a kedvest, ugyanazt a hazát, ugyanazt az emberiséget ünnepli, dicséri, siratja. A költő nem lehet szűkkeblű: egy világ helyett érez. Ezért érezzük verseit ismerősnek. Mind gyermekei vagyunk, minden élő. Mi éreztünk így, ő kimondta: mi éltük meg az élményt, ő csak versbe szedte.

24