Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-06-01 / 3. szám

A TAVASZ MEGÜNNEPLÉSE ÉS A HÚSVÉTI SZOKÁSOK MAGYARORSZÁGON

(Ez az előadás egymás után kétszer hangzott el a Clevelandban székelő Western Reserve Historical Society 1971 április hó 4.-én megtartott nyilvános ülésén angol nyelven.)

(Az előadás egyes részleteit a clevelandi WZAK^FM rádióállomás 1971 április hó 11.-én tartott húsvétvasárnapi műsorába is beiktatta angol nyel ven.)

írta: OSZLÁNYI RÓBERT

a Clevelandi Állami Egyetem tanára.

Már elfelejtettem, bogy Ici volt az a nagy tudós, aki egyszer azt jelentette ki nagy bangón, bogy az irodalom nem más, mint könnyű kereset és niztos megélhetés azok számára, akik nagyokat tudnak hazudni. Bizonyos mértékben valljuk be őszintén - igaza is volt. Ezt a "nagy igazságot” nyugodtan vonatkoztathatjuk népmesekőltészetünkre is. A nagy hazugságokkal, költött történetekkel és hihetetlennek látszó mesékkel azonban a szerző nemcsak gondtalan életet biztosíthat magának, hanem sok esetben kiérdemli a maga számára a halhatatlanságot is! Minden irodalom tele van izgalmas történetekkel, amelyek az írói fantázia szüleményei és igen sokszor a csapongó képzelet világába tartoznak, hitelességükhöz kétség fér, emberi mértékkel nem mérhetők le s így biztonsággal nevezhetők néha csak mérsékelt, másszor már közepes vagy éppen óriási hazugságoknak.

De ' igazságtalanok volnánk, ha az isteni szikrát, a tehetség csodáját, a Iángész alkotását a csapongó képzelet meseköltő képességét egyszerű szóval hazugságnak minősítenők. Ilyen bírálattal ki kellene törölnünk a világ irodalomtörténetéből; kezdve a spanyol irodalomból a nagyzoló "Don ,Quijote”-ot, a német irodalomból báró Münchhausen nevettető Iódításait és a magyar irodalom is szegényebbé lenne, ha Háry János nagyot mondásait egyszóval i— mint elképesztő hazugságokat <— irodalomellenesnek neveznők. Az irodalmi alkotások útja sokszor titokzatos s már maga a közönségsiker sem engedi meg azt, hogy ismert vagy ismeretlen meseköltőinket hazug embereknek tartsuk. Népi meseköltészetünk története is lényegesen megváltozna, ha csak az igazság és történelmi hitelesség volna az értékmérő s mindazt, amit hiteles szemtanukkal, nyomós okmányokkal nem tudunk igazolni, egyszerűen félrehajítanok, kiküszöbölnénk belőle.

Ezzel szemben kétségtelen tény az, hogy manapság szeretjük meseköltészetünk remekeit és nem csodálkozunk azon, hogy a régi jó időkben lelkes hallgatóság zsúfolásig megtöltötte azokat a falusi termeket, ahol egy-egy vándorló mesemondó rövid időre megtelepedett, hogy hihetetlen kalandjairól beszámoljon a csillogószemű közönségnek. Ma is szívesen olvasunk el egy-egy népi mondát, amelyben a főhős hétmérföldes csizmájában járja be a mesevilágot és képes a gyönyörködés könnyeit kicsalni a szemünkből és irodalmi élvezetünket hangos hahotázással juttatjuk kifejezésre nem egy hihetetlen történet olvasgatása közben.

Minden ország történetében vannak jellegzetes ünnepségek, amikor egész vidékek, közösségek gyűlnek össze, hogy együttesen ünnepeljenek és szórakozzanak úgy, ahogyan azt őseiktől tanulták. A hagyomány szinte megszakítás nélkül él tovább és idővel szokássá válik, amelynek megváltoztatása szinte lehetetlen.

Bizonyára mindannyian hallottunk már azokról a húsvételőtti és húsvéti szokásokról, amelyek Magyarország egyes vidékein kisebb-nagyobb változtatásokkal voltak divatosak s azokban sokan személyesen is részt vettünk, át is éltük őket, mielőtt új hazába költöztünk kénytelen —- kelletlen. A húsvét egyike azoknak az ünnepeknek, amelynek gyökereit a vallásban találhatjuk meg elsősorban, de egybeesvén a tavaszi évfordulóval, lehetővé vált az is, hogy egyes ősibb, talán még pogánykori elemek megőrzésével, más szokások és ceremóniák is beleolvadhattak az idők folyamán ebbe a nagy ünnepbe. Idővel a vallásos ünnepek is világiasabbakká lettek s a nép magáévá tett olyan szertartásokat is, amelyek eredetileg semmi kapcsolatot nem mutattak fel az egyházi szokásokkal s mégis szerves részei lettek egy-egy nagyobb ünnepnek. így történt meg azután, hogy — bár minden

25