Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-06-01 / 3. szám

Zágon István:

OROSZ IRODALOM

— Áááá i—i sóhajtottam, kéjesen végignyúlva a díványomon r— végrel

Tudniillik, hogy végre van egy szabad napom. Végre, egy nap, amikor nem kell odaülnöm az íróasztalom mellé, hogy szép, tiszta, gusztusos papírlapokat mindenféle firkálással eléktelenítsek, hanem kedvemre felüdíthetem sóvárgó és nemes szórakozásra vágyó Ielkemet ennek ellenkezőjével: az olvasás magasabbrendű élvezetével.

És ezzel leemeltem könyvespolcomról egy vaskos kötetet. Csak úgy találomra. Csak akkor néztem meg, hogy mi akadt a kezembe, mikor visszafeküdtem vele a díványra.

Orosz elbeszélők tára, harmadik kötet.

Elkezdtem olvasni.

És először is tudomásul vettem, hogy Szergej Mihajlovics lába ezelőtt tizenöt évvel fagyott el egy vásáron, amikor két nyalka vasderesre alkudozott Iván Anasztázovics Peterenkóval, de az nem akarta neki odaadni, mert, habár Szergej Mihajlovics akkor még gárdatiszt volt, nem pedig vándor-koldus, mint mostanság, de már akkoriban is hamisan kártyázott, igaz viszont, hogy akkor még nem volt delirium tremense, mint most. Ez a delirium tremens azonban csak az utóbbi időben fejlődött ki ennyire, akkor, mikor Szergej Mihajlovics betért Péter Pavlovics Retyemutyin kocsmájába, ahol köhögés közben vért köpött és egy züllött doktor, aki most jött éppen hazafelé Szibériából, ahová pénzhamisítás miatt száműzték, konstatálta, hogy bizony, a baltüdeje már elrothadt.

Ezen a tényen Szergej Mihajlovics egy kicsit elábrándozott, aztán kért még egy kiló vodkát a kocsmáros lányától, aki egy féllábú harmonikás törvénytelen gyermeke volt, névszerint Anna Anasztázia Belzonovna, a vodkát egy hajtásra megitta és épp most jön onnan, a kocsmából, az országúton, három napja egyfolytában.

Miután mindezt megtudtam, megállapítottam, hogy bizony, bizony, ez a szegény Szergej milyen peches ember, emigy meg amúgy. És nagyon kiváncsi voltam, mi fog vajon történni vele? De nem történt vele semmi különös, csak ment tovább az országúton és köpködött.

Hát ez volt az első elbeszélés az orosz elbeszélők tárából.

Aztán elkezdtem olvasni a következőt.

Abban Ilenkó Petrovics Tubinyikov utazott tarantászon a szomszéd városba a menyasszonyához, Anna Pavlova Kirenszkájához. Arról ábrándozott, hogy, hej, milyen remek lesz az a mézes-mákos Iepetyánka vagy micsoda, valami ilyen orosz étel, elég az hozzá, hogy ez aztán igazán helyre vidám legény volt, ez az Ilenkó Petrovics Tubinyikov, csak úgy örült az ember szíve, hogy olyan jó kedve van neki, ennek az Ilenkónak. Kár, hogy egyszerre csak előugrott a bokorból két nagy farkas és megették.

Na, mondok, hát ez is meglehetősen peches ember, szegény. Lássunk valami vígabbat, majd talán ez a következő, ez jól indul, ez beszélgetéssel kezdődik. Aszondja, hogy:

Emlékszel még, Rogyoska, — így hívták az egyiket, elég furcsa gusztus, felnőtt ember létére, Rogyoska, de ezt csak úgy mondom, elég az hozzá, azt mondja: emlékszel, Rogyoska, arra a nagy tűzre, Szent Miklós éjszakáján, mikor az a disznóól megégett?

i-> Emlékszem, bátyuska . . .

Szép tűz volt, nagyon szép tűz ... A disznók bentégtek, Rogyoska ...

Benn azok egy szálig, bátyuska .. .

Nektek hány disznótok van, Rogyoska?

—> Huszonkettő, bátyuska.

— Nekünk negyvenhárom, Rogyoska . . .

— Hej, hiszen csak az a nagy adó ne volna, szépen élhetne a szegény ember — így szólt Rogyoska.

— Szépen, szépen hümmögött bátyuska.

Hát eddig határozottan nem volt nagyon érdekfeszítő a dolog, de legalább nem is birizgálta az embert mindenféle olyan izékkel, mint teszem azt a tüdővészes részeg, meg az Ilenkó, akit megevett a farkas. Ez —• mondom magamban — derék, jókedvű orosz író, ez nem bánt senkit.

De akkor bátyuska egyszeresek az órájára néz, azt mondja hogy:

>—• Na, készüljünk, Rogyoska . ..

—‘ Készüljünk, bátyuska, — mondja Rogyoska.

És készülnek. Itt is az ideje, mert jön a hóhér és viszi őket kivégezni. Ez a beszélgetés ugyanis a siralomházban játszódott le, csak az ember nem tudta rögtön az elején. De aztán a kivégzés le volt írva szép részletesen. Öröm volt elképzelni.

Aztán elolvastam még egy pár ilyen orosz elbeszélőt. Elég szép, változatos dolgokról írtak. Hol megőrült a házigazda és elmetszette vendégei torkát, hol versenyt ittak az emberek és kigyulladt bennük a szesz, hol pedig viszont négy éves kisgyerek esett az olvasztókemecébe, névszerint Petruska Milovánovics Ragyabunkulin. Aztán volt ott többek közt egy éhező költő is, aki kifosztott egy rosszhírű nőt, igaz, hogy el is gázolta a vonat. Ha jól emlékszem, mind a kettőjüket.

Még aztán olvastam egy pár szelídebb dolgot, egy kozákról, akit kancsukával vertek agyon, egy öregasszonyról, akit megégettek, mert a szomszéd faluban megdöglött egy tehén, de viszont az se volt utolsó, mikor a Néva jegén két farkas úgy megette egymást, hogy mind a kettőnek csak a farka maradt meg .. .

Vagy igaz, ezt a legutóbbit valahol másutt olvastam, de olvashattam volna ugyanazzal az erővel itt is, az orosz elbeszélők tárában.

Rég volt ilyen üdítő és szórakoztató elfoglaltságom, mint ezúttal.

70