Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-06-01 / 3. szám

ban sántikált. Frigytörésre készült a fejedelem ellen. Csúful cserben akarta hagyni.

<—1 Miért hagyta cserben a szerencse? Katonái megfutottak a Fehérhegy alól. Rákóczi György uramnak csak Zsuzsa asszony fejszaggatása elégséges ok vala, hogy sebten Patakra szaladjon vissza. Gábor királynak bővön gondja lészen most, hogy tulajdon jószágát óvja, nem hogy ő tegyen donációkat. Ferdinánd úr annál kegyosztóbb kedvében vagyon, hozzája kell dörgölőzni. Azért is akartam magam felmutatni Besztercebányán.

— Kegyelmedet csak haszna fordítja mindenfajta szeleknek szárnyára. Becsület, ország java kiednek semmi?

i-1 Ország java? A mi javunk csöcsin szijja meg magát. Ha mindőn hatalommal tehetős, hatalom az ország. De emigyen csak sorvadoz. Török csigázza, rabolja, tatár nyargalja német zsoldos éli ki. De bizony hajdú, darabont se kíméli.

— Kegyelmedék meg egymás kezéből szaggatják. Azzal se gyarapszik. Erejüket meg szüntelenül pörösködéssel emésztik. Vagyon már jószágunk elégséggel.

i—' Abból bizony soha sincs elegendő >—< mondta keményen György úr. Döngő léptei alatt megcsikordult a pádimentum, amint bosszús türelmetlenséggel járt fel s alá. Olykor az ablakra tévedt tekintete. A zápor szakadt rendületlenül. Ma már igazán nem mehettek Besztercebányára.

Felesége is felkelt a székről. Letette a gyolcsot, melybe akkor már szapora kézzel öltögetett. Még mindig sudár alakja felmagosodott. Szemében együtt izzott a szomorúság a szilárd hajlíthatatlansággal.

t—' Nyughasson már egyszer kegyelmed izgága virtusa, — állította meg szava az ablak felé tartó férjét. — Most az okosság is azt javalná, üljön meg egyhelyt. A fejedelem nem marad soká veszteg. Ha megint Pozsony alatt terem, még megemlegetteti kieddel hirtelen fordulását.

r— Nem rúgtat olyan sebesen őnagysága, mint ahogy én megest fordulok.

—' De egyszer nagyon rajta veszejt. A hirtelen rossz kancillárus. Kegyelmednek meg nemcsak esze, lába hir télén, keze még hirtelenebb. Gyakorta üdögélek itt sűrű szorongások között, nem esik-e valami baja. Rettegéssel várom haza mindétig. Féltem, hogy rossz vége leszen. A2 én nyugságomért maradhatna már keveset békességgel.

György úr csak nézett maga elé. Szót se ejtett. Hagyta, beszéljen csak a felesége. Talán igaza is volt. Igen is hirtelen jönne ez a pálfordulás. Javallatosabb meghúzódni ebben a sasfészekben és várni szép csendesen, mire végzik az ellenséges hatalmak. Van jó takarója is. Murányban folyik az építkezés. Ékes várkastély lesz, kápolnával, palotaházzal. De bástyafalakkal is jobban körülrakja, tornyokkal erősíti. Vívhatatlanná építi ki. Annak is csak hasznát láthatja ezekben a nyugtalan időkben.

Magában már döntött is, hogy letesz előző szándékáról. De nem akarta még elárulni, hogy ilyen egyben engedett.

i—i Miattam ugyan ne emésszed magad. Egyebekben

meg nyugsággal lehetsz csupa szelidke Ieányháznépeddel.

—• Márika mián ugyan aligha.

< •—> Mórika mián? Ne mondd már.

» Az se akkurát olyan, minőnek szeretném.

György úr méltatlankodva mondta:- Mi fogyatéka vagyon? Maholnap eladósorba lép. Szépsége kitelik. És okos, akár egy oskola.

<—< De szilaj! Csupa zabolátlanság. Kegyelmed természetiét jussolta.

— Kedvelem is. Hát ha még fiam is volna melléje.

' Hát lássa kegyelmed, éppen hogy ez az. Mindig fiúra áhítozott, hát megkapta leánytestbe. Mert ebbe a Máriba fiú veszett el. Ahogy nevekszik, egyre vadabb mulatozásokba leli kedvét.

<-• Az a kis lovaglás, vadászat.. .

■—> Ez vadkanra, medvére is menne, ha hagynám. Ha teheti, az udvaros úrfikkal méri össze a kardot. Puskával, pikával is úgy bánik, mint egy zsoldos, de a konyhába kaláccsal se lehet csalogatni. Hogyan találunk ilyen lánynak férjet?

i—' Ne féltsd, talál az magának. Legfeljebb majd ő hordja a süveget.

i—' Már igaz, jánynak igen kemény természet.

i—i Na, azért csak szánakozó jó szíve vagyon.

1— Márinak?

—• Ki másnak? Láttad volna, hogy siratta hugocskáiát A zápornál szaporábban hullott könnye a kis Magdolnáért.

Ahogy a szegény halottra fordult a szó, Mária asszony szívét egyszeriben elöntötte a keserűség.

/-* Könyörülő Isten, r— sikoltotta ~ hogy ilyen nyomo, rultul kell elveszítenem legkedvesebb magzatomat? Miért is engedtem útra?

Leroskadt az asztal mellé. Már omlott a könnye. Mint ha kint a megeredt ég is őt siratta volna megszámlálhatatlan könnyével.

3.

Kora délutánra megint feketére borult. A várra éjszaka szakadt. A bérc ormán úgy megült a sűrű felleg, hogy fojtogatta a lélegzetet.

A tarjagos, rozsdás, ónszínű gomolygáson ezüstös foltok fakadoztak, mint leprás testén a baljós bélyegek.

— Jeég vereést szimántok 1—> szűrte bajsza közt a szót Máté és az ég padmalyát kémlelte.

Csuda vaon ilyeteén duhasztaó hőseégben? — bizonygatta egy ráncosképű vén jobbágy.

Néhány keshedt, rozog paraszt kushadozott a Hóbérbástya alatt egy pinceszerű üregben, ahová az Ítéletidő elől húzódtak be. A zápor megint szakadt már, mintha dézsából öntötték volna. Leverte őket a falakról, ahol már az első zivatartól bőrig ázva roskadoztak a faltöméshez hordott kövek, sziklakoncok súlya alatt.

Egyszerre éktelen zörömbölés kezdődött, mintha golyók kopogtak volna a bástyafalakon. A hamúszin felleg rásátorozott a várra és ontotta alá a jeget. Körül vastagon ült

13