Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-06-01 / 3. szám

Kállaу Miklós:

A MURÁNYI AMAZON

<—• Regény r

ELSŐ FEJEZET ÉGIHÁBORU

í.

Mintha meghasadt volna az ég és tűzfolyam szakadt volna le belőle a bérc oldalába. Rá nyomban olyat csattant. hogy föld és menny belezendült.

Máriának szinte belévakult a szeme. Szívére láthatatlan ököl sújtott, hogy elállt a lélegzete. Füle zúgott. Megrendült vele az egész világ. A mokány kis hegyi ló ágaskodott, táncolt alatt. Agya belekábult a rázkódásba. Nem volt ura akaratának, tetteinek, csak az életbe kapaszkodó ösztönös öntudatlansóggal szorította két térdével a lovat, fogta keményen kis öklével a kantárszárat.

Ügy rémlett neki, hogy a vastag tűzsugárból száz meg száz fényér ágazott szét az égboltozaton. Majd beleveszett minden a fülsiketítő, szívigszakadó, kegyetlen dördülésbe. Körül ólmos sötétbe borult minden és a szél csapkodó korbácsokká csavarta a zuhogó esőt.

A ló reszkető inakkal iramodott meg vele a lejtősen lefelé kanyargó hegyi úton. Mintha szívta volna a mélység. Mi lesz, ha nem tudja megállítani? Visszatérő öntudata már átérezte a veszélyt. Ült keményen a riadt paripán. Vasmarokkal fogta a kantárt.

Muci, Muci i—' próbálta becézni a reszkető állatot az eső és szél zúgásán át. Már arra is volt bátorsága, hogy előrehajoljon és félkézzel megveregesse a ló izmos nyakát. Lassanként sikerült megcsittítania. A ló engedelmesen fordult már a kislány kezének enyhén kormányzó mozdulatára s megindult felfelé a hegyi úton, amelyen jócskán lehozta nekibokrosodott riadalma.

Ahogy feljebb ért, rémséges látvány fogadta. Az egés2 fényes kiséret, amellyel Murány várából elindultak, csapzottan, szétziláltan vergődött az útkanyarulatban, ahol elkapta őket az égiháború. Mária szeme nyugtalanul ke resett valamit. Vén vörösfenyő sudárlott fel itt a hegyoldalról viharvert, bozontos fejével. Most nem volt sehol Később már kivette, hogy suta, üszkös csonk meredt föl a helyén. A szép sudár fa Iehasitva, fejjel lefelé függ a meredek fölött, vérnyeges húsában feketén pólladozó, pörkölt seb marjul végig.

— Márikal Márikal — kiáltozta most valaki a nevét

Megismerte apja hangját.

Már jött is felé. De milyen siralmas látvány volt így a hatalmas Széchy György gróf, számlálhatatlan földek ura, megyényi uradalmak gazdája. Süvegét elragadta a szél, haja esőtől csapzottan hullt a homlokába. És Mária soha még ilyen döbbenést szemében nem látott. Vonásait

keserűség gyúrta meg. Szemhéjai a ki nem buggyant könnyektől duzzadoztak.

Csakhogy téged megtarta Isten kegyelme, édes leánykám mondta a nagyúr és már segítette is le a nyeregből. A kantárt odadobta Máténak, a palóc csatlósnak, aki mindig nyomában járt:

— Vezesd száron a többi lóhoz. A szekerek is iparkodnának már visszamenet — adta ki a parancsot.

—' Jaó —• rándított Máté egykedvűen a vállán. —• Ha nem indolónk, reég ötté vágyónk. De haát szének szaórl pernye az enyim szaóm.

Mária most visszaemlékezett.

Mikor édes asszonyanyjának sűrű ellenkezése közben mégis indulóban voltak, hogy apja ügyes-bajos dolgait intézze, a lánykákat pedig vele együtt Balog várába költöztessél« a murányi építkezések idejére, a Vepor felett csúnya, hamuszürke felleg ólálkodott. Mária egyszeribe meg is ijedt, hogy vége a szép kirándulásnak. Pedig hogy vágyott már rá tavasz nyílta óta! Szerette a nagy szabadságot Balogban. Ott nekiereszthette lovát. Bújhatta a berkeket. Micsoda szép, szilaj élet volt, nem olyan, mint itt a hegy búbján, ebben az istenverte várban, mely ha büszke és nagyúri volt is, az ő ifjúi zabolátlanságának mégis csak börtön maradt.

Jól ismerte szigorú anyját. Tudta azt is, hogy nagyon félti gyermekeit. Volt is rá oka. Széchy György és Homonnay Drugeth Mária házasságán nem volt áldás, ami a gyermekeket illette. Két dúsjószágú nemzetség egyesült ugyan ebben a frigyben, de úgy látszott, nem lesz folytatása. Kinek kaparja, huncutkodja, harácsolja hát össze tenger birtokát György gróf, ha nincs, ki nevét fenntartsa. Mintha valami sötét átok láthatatlan súlya lebegett volna a család fölött. Rendre érkeztek reményteli örvendezések közt a fiúcskák, de valamennyit elragadta még zsenge korában a halál, Jánoska után Pétert, majd a kis Sámuelt, aki olyan erősnek látszott. Csak a lányok maradtak meg. ami nyilván nem volt György úrnak kedvére. Szerette ő a lányait is. Különösen Máriát, akiben hamarost észrevette saját tulajdonságainak ütközését, igen is szívéhez nőtt. De annak mégis jobban örvendezett volna, ha csak egy szál fiút nevelhet föl.

Mária nagyasszony azonban annál féltőbb gonddal csüngött leánykáin. Máriát, a legidősebbet ugyan kissé kivonta befolyása alól apja kényeztetése, de a kis Magdót annál gyöngédebb szeretettel vette körül. Most is, hogy a baljós felleget szemre vette, menten felemelte szavát az úti készülődések ellen. De férjét nehéz volt eltéríteni attól, amit egyszer a fejébe vett. Most is nagy terveket főzött s amire egyszer elszánta magát, szerette azon melegében végrehajtani. Sűrű sikerének titka talán éppen a viilámgyorr cselekvésben volt.

Ám a felleg riasztóan terjeszkedett a délnyugati égboltozaton. Violás magja körül galambszin pászták pálladoztak. Habos szélei sustorgó gomolygóssal nyargaltak föl felé az éghorpadásban. De mintha a felkerekedő szél inkább elterelte volna a murányi bérctől.

n