Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
Flórián Tibor: MONDATOK Hold: koldusok fénylő pénze, gyerekek guruló labdája vándorok lengő lámpása, költők soha nem vénülő múzsája, varázsló, kinek ezüst köpenyében szerelmesek sétálnak egymás felé. Csillogó tükör. Isten arcát tükrözi s az éjszakát. A titok kapuja, melyen át a mindenséghez juthatsz. Ó, hold, öt földrész lakói neveztek millióképpen, s nevedre a költők tolla még ezernyi változatot tudna találni, ha nem szántak volna neked más sorsot a tudósok Mondd, mi lehetsz nekik? Kikötő az űrben, támaszpont, ahonnan az ember megtámadhatja önmagát és a mindenségef? Hold, maradj nekünk — keveseknek, kik a békességben hiszünk — örök varázsló, hintsd be a szépség és a nyu galom ezüst porával az utolsó éjszakát mielőtt elindulna hódító útjára az ember. * * * Milyen megindító és fölemelő, milyen meglepő és felelősségteljes korunk "csodái” között élni és dönteni: mi nagyobb? Bejárni a megakozmoszt, győzelmes hóditóként az űr méhébe szállni, vagy feltárni a mikrokozmosz rejtett mélységeit, megismerni és legyőzni a betegségek titkát, meggyógyítani az ember testét, megmenteni fuldokló, nyugtalan lelkét? Mii yen csodálatos, hódító lábbal a holdra lépni, és én úgy vágyom mégis legyőzni a minket legyőző baktériumok, a viruszok titkát, feltalálni a betegség, éhség, szegénység, a butaság, elfogultság, a háború, az embertelenség, a lelki zavarok orvosságait. Úgy vágyom a keringő és hozzánk egyre közelebb kerülő égitestek között, itt, az űrben lebegő földön, boldoggá tenni és szeretni az Embert! * * * Hosszú, véget-nem-érő eső. A fák között felhők úsznak. és ha nem is számmal, de virtussal, vitézséggel meg kell előznünk ellenségünket”. (6) JEGYZETEK : (1) Zrínyi Mikló* össze* művei. I. kötet. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1958, 755 oldal. (2) I. m. 670. oldal. (3) 1. m. >650. oldal. (4) Carsten, F. L.: The Ascendancy of France 1648-88. (The New Cambridge Modern History. Volume V. Cambridge; University Press, 1961. 488. oldal. (5) Szekfű Gyula: Magyar Történet, 2. kiadás, IV. kötet, 208-209. oldal. : J (6) Zrínyi i. m. 673. oldal. Egyik tutajt a másik után oldja el ágaikról a meleg, augusztus-végi szél, és indítja el a hegyen lefelé. Egyetlen madár-hangot sem hallok. Még a tücskök is hallgatnak, csupán az eresz sír alig hallhatóan. Mégis az öröm kezd lassan áradni bennem. New York roppant fáradtsága nyújtózik karjaimban fölfelé, a vizes ágak közé. A víz cuppanását hallgatom a hegyi úton. Egyre jobban távolodik fülemből a földalattik dübörgése, a “jet”-ek roppant mennydörgése. Már csak az esőt hallom. Ügy pengeti a fákon a leveleket, mintha valami különös, sorszenét hallanék. Zenét, mely a lengő eső-szálakkal összekötözi láthatatlanul, és kibékíti a földet az éggel. Ujjongani szeretnék. Újra az erdőben vagyok. A köd és az alacsonyan úszó felhő csenddel pólyái be, és egy felhő-tutajon elindulok én is a béke partjai felé. Most hirtelen, egy ázott falevelén felvillant egy arany folt. Nem vette észre senkisem, oly parányi volt. Figyelni kezdtem. A csendben arany fonalak szálltak a fákra, a bokrokra arany eső hullott, s a hajlotthátú nyírfák egy fénylő labdát gurítottak az esőfoltos lépcső felé Néhány tücsök pengetni kezdte hegedűjét, s a párolgó lombok között, két, szerelmes sármány kergetőzött. Felhőkalapját ledobta s az útra lépett mezítláb a ház Sáros csizmáiból kidugta fejét és utána lesett a béka lencse. A bokrok szerteszét futottak. Az út tócsáinál tükrét összetörték. S míg minden szemével a napba nézett, az erdő fénylő lombjai fölött, száz madár szárnyár a tündöklő tóra szállt a ház. * * * Pár napig ölében ringatott a Nap. A föld meleg párájából magasra szöktek a szöcskék. A tócsák lassan s hegyek fölé szálltak. A füvek félénken szárították hajukat. A virágok tépett szirmait a méhek bimporukkal bekenték. Áléit száraikat lassan fölemelték a liliomok. A nyírfák paráznán előre nyújtották fehér lábukat. A házak felnyitották ablakszemüket. Gyerekek ugrottak a feltámadó kertbe. A fák lombtükrében rigók fésülködtek. A madarak újra föllapozták kottáikat, s az erdő nagy konzervatóriumában >— a Mester intésére várva >— hangolni kezdtek a zenészek. Millstone Ridge, Conn., U.S.A. Márai Sándor: FORGÁCS Egyáltalán nem biztos, bogy életed nagy művét” akkor alkotod meg, mikor nagy műveket írsz . . . Lehet, hogy éppen akkor forgácsolod el magad, mikor nag^ műveket írsz. Lehet, hogy életed igazi műve nem más, csak az a néhány sor, melyről azt hiszed: forgács . , . 10
