Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1971-03-01 / 2. szám

familia. Az első asztal az úr asztala volt. Vele együtt élkeztek a főemberszolgák. A második asztalnál a prefektus, a karmester, a német titkár, Gergely deák és a patikárius ült. A harmadik asztalnál a hopmester, a porkoláb és azok a főemberszolgák ültek, akik az úr asztalánál el nem fértek. Aztán következett: a leányasszonyok asztala, a dajkák, muzsikusok, mesteremberek, gyöngyfűzők, szakácsok és kukták, a tizenegy magyar főtrombitás, a csatlósok, a sütőné stb. asztala. Az utolsó, vagyis a tizennegyedik asztalnál a kocsisok, a lovászok és a bárom diszkantista étkezett.

Murány várában, 1663-ban az első asztal őnagyságáé (Széchy Máriáé) volt. Erről az asztalról bárom étekfogó, 2 deák és 3 inas élt. A második asztal a lányok asztala volt, ahol két öregasszonnyal nyolc lány étkezett. Az asztalra naponkint 7 tál étek járt. A harmadik asztal a várban lakó lányok asztala volt, ahol húszán étkeztek s 5 tál étek járt nekik “jól megrakva”. A negyedik asztalnál a szakácsok, a tiszttartó, a sütők, a szabó, a kertész, a kulcsár, a sütő-inas, az ajtónálló és egy árva étkezett. Végül jött a kocsisok, a lovászok és Dobos László asztala (aki halodmagával étkezett). A ház asszonyának asztalára “sülve-főve” 10 tál étek járt. A cselédség 2—2 tál étket kapott. Murány várában szolgált hat "pozsonyi lányka” is. Nem tudjuk, vajon ezeket is a 30 “Frauzimmer” közé számították-e, avagy sem.

Mondanunk sem kell, hogy az említetteknél sokkal nagyobb udvartartásokkal is találkozunk. Batthyány Ádám három várkastélya közül csupán az egyikben, a németújváriban: a continuus uraimék (az állandó katonák) száma 49, a házi uraiméké 49, az urak szolgáié 131 (ezek katonák voltak), a kis inasoké 14, az étekfogóké 23, a leányasszonyoké és lányoké 27, a deákoké 7, az úrfiaké 28, a szakácsoké 8, a muzsikusoké 16, a mesterinasoké 17, a lovászoké 16, a mosólányoké 4, a csatlósoké 7, a kocsisoké 9, a sáfároké 8, a fonóasszonyoké 8, a patakőrzőké 4 volt. Ezekhez járultak aztán a különféle mesteremberek. Mivel a cselédségen kívül mindenki naponkint 3 meszely bort és két cipót, a cselédség pedig 2 meszely bort és 2 cipót kapott az asztalára, gondolhatjuk, hogy mibe került ez egy-egy évben; mert hiszen csupán borban 49.438 pint, cipóban pedig 303.670 kellett egy évben. Szalonak várában például az udvar népe naponkint 49 font marhahúst, egy bárányt, két ludat, 12 tyúkot és hetenkint másfél borjút fogyasztott.

Elgondolhatjuk, mennyi gond nyomhatta a gazda és a gazdaasszony vállát, amíg azokban a szűk időkben ilyen népes család számára a szükséges dolgokat előteremtették! Nem fényűzésre, nem külföldi mulatozásra, hanem ifjak és leányok nevelésére, meg a familiares-ek (atyafiak) tartására kelt el a jövödelem legnagyobb része. Másra ugyanis kevés maradt. Tudjuk, hogy a hatalmas Nád asdy Tamás nádorispán feleségének néha még jó szoknyája sem volt. De ifjú és leány egész sereg nevelkedett az udvarában. A hatalmas Batthyány Kristóf cipóján is nagyon sokan nevelkedtek. A saját fia, Boldizsár:

1. Ferdinánd király udvarában tanult. Nem valami fényesen járhatott, mert 1550-ben ő maga írja édesapjának: “Kérem kegyelmedet, mint szerelmes uramat és atyámat, hogy te kegyelmed mondja az én szerelmes aszszonyomnak és anyámnak, hogy énnékem inget küldjön és fehér nadrágot; mert immár nincsen mit viselnem”.

HÁZVEZETÉS

Ismeretes dolog, hogy a XVI. század urai majdnem minden idejüket veszedelmes végházakban, a törökkel való harcban töltötték. Jobbára csak a megyei és az országos ülések alkalmával hagyták ott a csatahelyeket. A házuknál nagy ritkán fordultak meg. Többnyire csak aratás idején mehettek haza, amikor tudniillik a végbeli szokás szerint a harc szünetelt. Már most imigyen az egész gazdálkodást, a nagy udvamép minden dolgát a háziaszszonynak kellett intéznie!

Gondolhatjuk, hogy akinek a házában állandóan egész sereg ifjú, lány, szolga, atyafi stb. éldegélt, annak bizony ideje sem jutott holmi dib-dáh bolondságra, cicomára, fényűzésre, kendőző vizekre s más effélére. Ferdinánd és Miksa királyainknak feltűnt, hogy sem Bécsben, sem Pozsonyban az udvari ünnepségek alkalmával egyetlen magyar főasszonyt sem láttak. Az 1563. évi koronázás előtt aztán mind Ferdinánd, mind Miksa király megkérte Batthyány Ferencet, intse a magyar urakat, hogy feleségeiket is hozzák el a koronázásra. Batthyány azt felelte, hogy az nehezen megy. Fényes pompa kellene ehhez, ami a magyar asszonynál hiányzik. Egész Magyarországon legföljebb négy főasszony akad, aki a koronázáson megjelenhetnék! Batthyány megígéri, hogy elhozza feleségét s azt írja, talán Nádasdy Tamásné is eljön. De ha őfelsége ezeken kívül még másokat is óhajtana, hívjon meg még két főasszonyt!

Jelentéktelennek látszó dolog ez. De mélyreható szemmel mégis azt látjuk benne, hogy magyar asszonyaink a maguk egyszerűsége mellett semmi élvezetet sem találtak abban, hogy az udvar kórül ragyogjanak és pompázzanak. Szívesebben voltak otthon; több örömet okozott nekik a családi élet és a gazdálkodás, mint a fény, a pompa és a mulatság.

A XVI. század magyar asszonyainak otthon az unalomra nem igen maradt idejük. A nemes lányokkal, lányasszonyokkal és szolgálólányokkal egyetemben ezernyi foglalatosságuk akadt. A förgeteges téli időben csipkét vertek, fontak, varrtak, hímeztek. Közben a lant hangja mellett dalolgattak is. Még legmagasabb rangú asszonyaink is szívesen fonogattak. Balassa Zsigmondné például 1551-ben azt írja a nádorispánnénak: “Örömmel fonnék ott az Zala bora mellett kegyelmetek közt.” Mivel az udvar népében igen sokszor akadt férjhezmenő leány, ilyenkor télvízidején a koszorúk (párták) kötésével is foglalkoztak. Batthyány Ferencné írja 1562-ben a nádorispánnénak: “Jól tudja kegyelmed, hogy itt menyegző nélkül soha nem vagyunk . . . Küldje el kegyelmed az koszorút csak az formájáért, az kötésnek mását veszem.” (Folytatjuk)

44