Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-03-01 / 3. szám

H A D I T E R V

Irta: Harsányt Zsolt

Isten őrizz, hogy megmondjam, melyik faluról van szó. Csúnya világ származna abból a jegyzőre, ha megtudná a jegyzőné, hogy mit csinált az ura. Csak azt árulhatom el, hogy Vasmegyében van ez a falu. Ámbár még ennyit is kár volt kibeszélnem. Mert nem sok olyan falu lehet Vasmegyében, ahol a jegyző felesége nagyot hall. Mégis csak rá fog jönni a jegyzőné, milyen ravaszul kifogott rajta az ura. De ha már elszóltam magam, mit csináljak.

Mert így van: nagyot hall a jegyzőné. Ez még nem volna nagy tragédia. De nagyot is kiált, nemcsak nagyot hall. Még pedig az egész háznépre nagyot kiált, legfőképpen az urára. Egész Dunántúl kevés ember nyög olyan zsarnoki papucshatalom alatt, mint a jegyző. Ha csak egy hajszálnyira eltér attól a szolid életrendtől, amilyet hitvese diktál neki, megindul a jegyzői lakban az égzengés, de úgy, hogy a falak is reszketnek bele.

Ezekután tessék elképzelni, hogy vasárnap délelőtt az istentiszteletről kiözönlik a nép s a templom előtt a körorvos azt mondja:

— Hát mi megyünk egy pohár sörre a kaszinóba. Terád, persze, nem igen számíthatunk, ugy-e, Jóska?

A jegyző restelkedve motyog valamit. Mégis csak arcpirító szégyen, hogy ő vele már csak így beszélnek. Ország-világ tudja, hogy a felesége még ebéd előtt sem engedi sörözni. A körorvos meg az uradalmi intéző, meg a többiek vígan indulnak a kaszinó felé, ő meg mehet haza, a szoknya tövébe. Ez már tűrhetetlen. Hogy kellene ezen segíteni?

— Hé, te legény, gyere csak ide.

— Igenis, tessék.

Odalép a legény a templomból kijött többiek közül.

— Nézd csak, valamire megkérlek téged. Én most hazamegyek. Te szép lassan jössz utánam, de az utca másik oldalán. Mikor én bemegyek a házba, te megállsz. Mihelyt meglátsz a házam ablakában, elkezdesz nekem kiabálni. Akármit, tücsköt-bogarat, felőlem akár

vette a fürge Nap-ot. Hosszú tudósítás számolt be arról, hogy Zubovits Fedor tévedésből kétszázezer koronát dobott be a levelesládába. Fedor trükkje sikerült: délután már az egész ország tudta, hogy Zubovits Fedor gazdag ember, aki borítékban hord annyi pénzt, amennyiért abban az időben még két bérházat lehetett venni Budapesten.

Másnap reggel Schuster Konstantin püspök értesítette, hogy szívesen bérbeadja a Migazzi-kastélyt.

az egyszeregyet is kiabálhatod. Csak az a fő, hogy nagyon kiabálj, osztán erősen integess hozzá. Érted?

— Nem értem, de majd megcsinálom.

— Jól van, én is vissza fogok kiabálni, de te ne hallgass arra, te csak mondd a magadét. Osztán csak ügyesen.

— Igenis.

Megindulnak. A legény átvádol a túlsó oldalra. Nótárius uram hazamegy, köszön a feleségének jó hangosan. Beszámol a prédikációról, igen szépen beszélt a pap, azt ostorozta, hogy már a nép leányai is kezdenek rákapni az úri harisnyára. A jegyzőné bólogat. A jegyző odalép az ablakhoz, kinyitja, mert szépen süt a nap. Kipillant az utcára. A túlsó oldalról elkezd a legény kiabálni.

— Micsoda? Hogy menjek a kaszinóba? Nem megyek én, dehogy megyek.

A jegyzőné felfigyel. Amit az ura kiabál, azt hallja és érti. Amit a legény kiabál, onnan túlról, azt nem hallja és nem érti. De látszik a legényen, hogy valami főbenjáró dologban kiáltoz, mert igen gesztikulál hozzá.

— Nagyon fontos? Bánom is én, akármilyen fontos, nem megyek.

Valamit felel odaát a legény. A járókelők csodálkozva hallgatják. Hogyne csodálkoznának, mikor a legény az egyszeregyet kiáltozza és nagyon integet hozzá. De a jegyzőné ezt nem hallja. Csak amit az ura mond.

— Ha maga a herkópáter izeni, akkor se megyek!

— Ötször öt az huszonöt. Hatszor öt az harminc.

— Hát aztán? Amiért ő a főszolgabíró, azért én mingyárt megijedjek? Igenis, nem megyek, mert nekem abból itthon kellemetlenségem szokott lenni. Mondd meg, hogy nem megyek ez az utolsó szavam.

— Hétszer öt az harmincöt. Nyolcszor öt az negyven.

— Én azzal se törődök, indítsa meg a fegyelmit. Mondd meg neki, hogy ez a dolog nekem itthon nagyon kellemetlen és én akkor se megyek, ha mingyárt az állásomat elvesztem is. Punktum.

A jegyző nagyharagosan becsapta az ablakot és cigarettára gyújtott. Úgy kezdett le s fel járni a szobában. A jegyzőné csak nézte némán, küszködve magában. De végre megszólalt:

— Mit izent a szolgabíró?

— Akármit izent, nem megyek a kaszinóba. Punktum.

— De nem lesz ebből valami kellemetlenséged?

— Bánom is én, csak legyen!

— De nem volna jobb, ha átszaladnál vagy öt percre? Csak éppen megkérdezni, mit akar?

— Aztán otthagyni a tárgyalást és megsérteni, ugy-e? Mert a lelkem feleségem csak öt percet enge-20