Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-03-01 / 3. szám

H A D I T E R V Irta: Harsányt Zsolt Isten őrizz, hogy megmondjam, melyik faluról van szó. Csúnya világ származna abból a jegyzőre, ha meg­tudná a jegyzőné, hogy mit csinált az ura. Csak azt árulhatom el, hogy Vasmegyében van ez a falu. Ámbár még ennyit is kár volt kibeszélnem. Mert nem sok olyan falu lehet Vasmegyében, ahol a jegyző felesége nagyot hall. Mégis csak rá fog jönni a jegyzőné, milyen ravaszul kifogott rajta az ura. De ha már elszóltam magam, mit csináljak. Mert így van: nagyot hall a jegyzőné. Ez még nem volna nagy tragédia. De nagyot is kiált, nemcsak na­gyot hall. Még pedig az egész háznépre nagyot kiált, legfőképpen az urára. Egész Dunántúl kevés ember nyög olyan zsarnoki papucshatalom alatt, mint a jegy­ző. Ha csak egy hajszálnyira eltér attól a szolid élet­rendtől, amilyet hitvese diktál neki, megindul a jegyzői lakban az égzengés, de úgy, hogy a falak is reszketnek bele. Ezekután tessék elképzelni, hogy vasárnap délelőtt az istentiszteletről kiözönlik a nép s a templom előtt a körorvos azt mondja: — Hát mi megyünk egy pohár sörre a kaszinóba. Terád, persze, nem igen számíthatunk, ugy-e, Jóska? A jegyző restelkedve motyog valamit. Mégis csak arcpirító szégyen, hogy ő vele már csak így beszélnek. Ország-világ tudja, hogy a felesége még ebéd előtt sem engedi sörözni. A körorvos meg az uradalmi intéző, meg a többiek vígan indulnak a kaszinó felé, ő meg mehet haza, a szoknya tövébe. Ez már tűrhetetlen. Hogy kellene ezen segíteni? — Hé, te legény, gyere csak ide. — Igenis, tessék. Odalép a legény a templomból kijött többiek közül. — Nézd csak, valamire megkérlek téged. Én most hazamegyek. Te szép lassan jössz utánam, de az utca másik oldalán. Mikor én bemegyek a házba, te meg­­állsz. Mihelyt meglátsz a házam ablakában, elkezdesz nekem kiabálni. Akármit, tücsköt-bogarat, felőlem akár vette a fürge Nap-ot. Hosszú tudósítás számolt be arról, hogy Zubovits Fedor tévedésből kétszázezer koronát dobott be a levelesládába. Fedor trükkje si­került: délután már az egész ország tudta, hogy Zu­bovits Fedor gazdag ember, aki borítékban hord annyi pénzt, amennyiért abban az időben még két bérházat lehetett venni Budapesten. Másnap reggel Schuster Konstantin püspök érte­sítette, hogy szívesen bérbeadja a Migazzi-kastélyt. az egyszeregyet is kiabálhatod. Csak az a fő, hogy na­gyon kiabálj, osztán erősen integess hozzá. Érted? — Nem értem, de majd megcsinálom. — Jól van, én is vissza fogok kiabálni, de te ne hallgass arra, te csak mondd a magadét. Osztán csak ügyesen. — Igenis. Megindulnak. A legény átvádol a túlsó oldalra. Nó­tárius uram hazamegy, köszön a feleségének jó han­gosan. Beszámol a prédikációról, igen szépen beszélt a pap, azt ostorozta, hogy már a nép leányai is kezdenek rákapni az úri harisnyára. A jegyzőné bólogat. A jegyző odalép az ablakhoz, kinyitja, mert szépen süt a nap. Kipillant az utcára. A túlsó oldalról elkezd a legény kiabálni. — Micsoda? Hogy menjek a kaszinóba? Nem megyek én, dehogy megyek. A jegyzőné felfigyel. Amit az ura kiabál, azt hallja és érti. Amit a legény kiabál, onnan túlról, azt nem hallja és nem érti. De látszik a legényen, hogy valami főbenjáró dologban kiáltoz, mert igen gesztikulál hozzá. — Nagyon fontos? Bánom is én, akármilyen fon­tos, nem megyek. Valamit felel odaát a legény. A járókelők csodál­kozva hallgatják. Hogyne csodálkoznának, mikor a le­gény az egyszeregyet kiáltozza és nagyon integet hozzá. De a jegyzőné ezt nem hallja. Csak amit az ura mond. — Ha maga a herkópáter izeni, akkor se megyek! — Ötször öt az huszonöt. Hatszor öt az harminc. — Hát aztán? Amiért ő a főszolgabíró, azért én mingyárt megijedjek? Igenis, nem megyek, mert ne­kem abból itthon kellemetlenségem szokott lenni. Mondd meg, hogy nem megyek ez az utolsó szavam. — Hétszer öt az harmincöt. Nyolcszor öt az negyven. — Én azzal se törődök, indítsa meg a fegyelmit. Mondd meg neki, hogy ez a dolog nekem itthon na­gyon kellemetlen és én akkor se megyek, ha mingyárt az állásomat elvesztem is. Punktum. A jegyző nagyharagosan becsapta az ablakot és cigarettára gyújtott. Úgy kezdett le s fel járni a szo­bában. A jegyzőné csak nézte némán, küszködve ma­gában. De végre megszólalt: — Mit izent a szolgabíró? — Akármit izent, nem megyek a kaszinóba. Punk­tum. — De nem lesz ebből valami kellemetlenséged? — Bánom is én, csak legyen! — De nem volna jobb, ha átszaladnál vagy öt percre? Csak éppen megkérdezni, mit akar? — Aztán otthagyni a tárgyalást és megsérteni, ugy-e? Mert a lelkem feleségem csak öt percet enge-20

Next

/
Thumbnails
Contents