Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-03-01 / 3. szám

Czuczor Gergely (1800-1866):

ESIK ESŐ . . .

Esik eső a mezőre,

Csak úgy dűl,

Hej csak egy csepp esnék babám Szemébül.

Eső után szebben virít A mező,

Könnyezve szebb a lágyszívű Szerető.

Viszi a szél a felhőket Lefelé,

Felhők mögül ragyogó nap Jön elé.

Hej, bár vinné búmat is el Magával,

Csak engem hagyna együtt Babámmal.

délyezett, ugy-e? Eszem ágában sincs. Nem bánok én már semmit Ő csak indítsa meg azt a fegyelmit, bánom is én. Itthon maradok, punktum.

— Jóska, ne légy olyan dacos. Mégis jó volna, ha átszaladnál.

— Már megmondtam, hogy nem megyek. Hagyj békivel.

— Na, ne okoskodj, szaladj át.

— Most már juszt se megyek. Csak lássuk azt a fegyelmit

A jegyzőné kérőre fogta a hangot:

— Ejnye, Jóska, igazán nem értelek, ilyen könynyelmüen venni a főszolgabírót. Na, ne okoskodj, itt a kalapod eredj át Még soká lesz ebéd.

— Nem megyek, mert aztán hetekig kell hallgatnom tőled. Jobb így. Csak jöjjön az a fegyelmi. Legalább lesz egy kis szabadságom, amíg felfüggesztenek.

A jegyzőné sírva fakadt arra a szóra, hogy felfüggesztik az urát

— Uramisten, hogy megvertél ezzel a könnyelmű emberrel. Ha már én rám nem gondol, legalább a gyerekeire gondolna. Meg a szégyenre. Jóska, ne okoskodj, menj át, ha Istent ismersz.

A jegyző komor méltósággal nyúlt a kalapja után.

— Az ördög vigye el, hát mit csináljak, ha sírva könyörögsz, hogy menjek.

Azzal elindult a kaszinóba sörözni. Még az ajtót is bevágta maga után.

Forster György:

ACÉLKOPORSÓ

I.

Lágy szellő suhant át a tenger felett. Mintha üzenetet hozott volna valahonnan, messziről. Talán a messzi szigetek küldték el a sóhajukat, vagy a tengerjáró hajók. Ki tudja?

Brandon sorhajóhadnagy, a “Nevada” tengeralattjáró parancsnoka rámosolygott Mr. Thomsonra, a katonai szakértőre.

— Minden úgy megy, mint a karikacsapás. — Mr. Thomson, a “Nevada” tervezője büszkén nézett végig a víz színén úszó karcsú tengeralattjárón.

— Uj típus. Gyors, karcsú, szinte észrevehetetlen.

Nevetett

— És ki van zárva minden baleset.

— A mentőkészülékek?

— Davis-készülék... de... — és egy pillanatra elkomorodott az arca, — erre ne gondoljunk. A műszerek pompásan működnek.

— Alámerülünk?

Mr. Thompson gyors pillantást vetett a kezében tartott iratra.

— Az útirányt pontosan betartottuk. Még tíz perc és lemegyünk a víz alá.

Brandon a tengert figyelte. A végtelen víztükör csendes volt és ragyogva verte vissza a nap szikrázó sugarait. A távolban hosszú, fekete vonal látszott, a kontinens partja.

— Az idő pompás!

— Yes!

Fehérsapkás matróz jelentkezett a parancsnoknál:

— Rádiógram!

A parancsnok felbontotta a rádiós által küldött jelentést. Átfutotta és Mr. Thomsonnak nyújtotta.

— Olvassa:

“Elmerülés előtt pontos helyzetjelentést kérek. Minden óvintézkedést tegyenek meg. Műszereket próbálják ki. A “Thetis” és a “Squalus” tragédiája óvatosságra int. Tengerészeti parancsnokság.”

Mr. Thompson bólintott.

— Tegyen meg minden intézkedést, parancsnok úr!

Brandon sorhajóhadnagy tisztelgett.

— Meglesz, Mr. Thompson...

Az orsóalakú tengeralattjáró csendesen úszott a vízen. A “Nevada” most tette meg első próbaútját a ngeren.

Az ég kék volt, tiszta, szelíd.

Mintha az élet dalolt volna az óceán felett.

21