Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 3. szám
Dr. Heckenast Dezső: 1848 MÁRCIUS 15. IGAZI ARCA Március 15-én ebben az évben is, mint min ünnepélyt rendeznek odahaza is, meg idegenben is szer sok beszéd, ének, zene, tánc és történelmi visszaemlé Természetesen lesz sok hazafias frázis, nemzetiszínü ül a hallgatóság soraiban tanfelügyelő vagy a tanke szónoknak kijelölt magyar-szakos tanár ünnepi beszé E sorok írója is volt szokszor ilyen iskolai szó Itt az emigrációban is többször felkérték ünnepi szó mert az emigrációnak is megvannak a maga kiskalibe nek hontalanságunk huszonötödik esztendejében is fáj megkíséreljük helyreigazítani azokat a tévedéseket és zanak a hazai és az emigrációs laptudósításokban és gok és egyéb közösségek ünnepi szónoklataiban ... Kezdjük mindjárt azzal, hogy Deák Ferenc már 1847. június 5-iki ellenzéki programjában követelte a “káros és ellenzéki könyvvizsgálat eltörlését és a célszerű sajtótörvényekkel körülírt sajtószabadságot”. Amikor azonban az országgyűlési ifjúság 1848. március 3-án beadott az alsótáblához egy előterjesztést a sajtószabadság érdekében, akkor bizony maga Kossuth Lajos volt az, aki e beadvány tárgyalását megakadályozta! Erre az országgyűlési ellenzék a Pesti Ellenzéki Körben március 10-én nagy bankettet adott, ahol a vendégeket a Rákóczi-induló és a Marseillaise fogadta. A bankett főszónoka Irinyi József hírlapíró volt, aki rokonszenvét fejezte ki a Kör nevében a párizsi események iránt. Az érdekesebb esemény azonban az volt, hogy a gyűlésen megjelent Vörösmarty Mihály is, a reformkor legnagyobb költője, aki ezaddig semmiféle politikai nyilatkozatot nem tett és ezen az ülésen mindenki hallatára a legszabadelvübb kijelentéseket tette. Ezen aztán felbátorodva, a vezetőség őt, a magyar stílus örök mesterét kérte fel a magyar nép politikai kívánságainak a pontokba foglalására, illetve a pontozatok megszövegezésére. S így a 12 pontot nem Irinyi József hírlapíró fogalmazásában, ahogy azt idézni szokták, hanem Vörösmarty Mihály szövegezésében olvashatjuk. A cenzúra szemmelláthatólag idegesen figyelte az eseményeket és nem tudta magát mihez tartani. így jelenhetett meg március 12-én a Pesti Divatlapban ez a hír Petőfi Sándor tollából: “Olyan dalt írok, hogy meg fog tőle mozdulni az egész ország, még ezek a komisz pesti németek is!” így aztán egész Pest városa készült a március 14-ére hirdetett népgyülésre. A pozsonyi országgyűlés napok óta gyanakodva figyelte a pesti den esztendőben, a Kiegyezés óta, sok szép hazafias te a világban szétszóródott magyarjaink. Bizonyára lesz kezés az események több-kevesebb reális ismeretével, puffogtatás és búsmagyar emlékezés, pedig idekint nem rületi főigazgató, aki számon kéri és ellenőrzi az ünnepi dét... nők, amikor nem mondhatta el azt, ami a szívén feküdt, noknak, de itt meg azért nem vállalta el a szerepet, rü “tanfelügyelői” és szűklátókörű “főigazgatói”, akikmég a magyar igazság kimondása. A következőkben hamis állításokat, amelyek már évtizedek óta burjána különböző egyesületek, nagybizottságok, kisbizottsáeseményeket és az ellenzék Kossuth Lajos indítványára azt határozta, hogy a pesti dolgok ‘megfigyelésére’ és szükség esetén a megfelelő “közbenlépésre” is, kiküldi az egyik legtekintélyesebb tagját: Klauzál Gábor követet, a későbbi ipari és földmívelésügyi minisztert, majd Deák-párti politikust. Klauzál Gábor részt is vett a közgyűlésen és mérsékelni is igyekezett a határozatokat és a 12 pontot adminisztratív útra akarta terelni. Még a Pilvax-kávéházba is utána ment a jogászoknak, hogy mérséklő befolyását maga is érvényre juttassa (ő maga is ügyvéd volt), de hiába. Közben ugyanis megjött a bécsi forradalom és Metternich bukásának a híre és egy jólismert pesti újságíró, a dadogó Sükei Károly akadozó hangon, de éles felcsattanással szakítja félbe a beszédet: “Klauzál polgártárs nagyon szépen és okosan beszél, de most nem olyan időket élünk, hogy az okos emberek tanácsára kell hallgatni!” ... így jutott el az ifjúság másnap, március 15-én a Nemzeti Dal és a 12 pont cenzúra nélküli kinyomtatásának a gondolatához. Azonban eszükbe sem jutott a Länderer és Heckenast nyomda megostromlása, ahogyan azt egy-két írogató itten és odahaza is emlegetni szokta s így a szabadsajtó kivívása egyáltalán nem zajlott le még látszólagos erőszakkal sem. Ugyanis ezekben az időkben a Länderer és Heckenast nyomda és kiadóvállalat az ország legnagyobb és legkorszerűbb ilyennemü üzeme volt. Sok más könyv és folyóiratnapilap mellett, többek közt itt adták ki és nyomták a Tizek Tanácsának a hetilapját, az Életképeket, amelynek a főszerkesztője Jókai Móric, helyettese Petőfi Sándor és főmunkatársai pedig Irinyi József, Vasvári Pál és Vidács János — pontosan azok a személyek, 2
