Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-01-01 / 1. szám

ahogy a valóságban elhangzott. Különösen fontos, hogy Smith ur azt mondja el a valósághoz híven (még ha a kifejezések túlságosan gorombák voltak is), amit emlékezete szerint a felesége mondott.

Dr. Moreno Smith ur elbeszéléséből minden szót pontosan feljegyez, s ezekből a jegyzetekből ir egy egyfelvonásos drámát, melynek csak két szereplője van: Smith ur és neje. A dráma anyaga: a Smith házaspár veszekedése, pontosan úgy, ahogy Smith ur elmondta.

A doktor most azt mondja:

— Smith ur, legyen szerencsém egy hét múlva.

A hét elteltével Smith ur meg is jelenik a doktornál, aki bemutat neki egy fiatal hölgyet:

— Larne kisasszony, a Belasco színház művésznője...

Azután a dráma férfiszerepét Smith ur kezébe adja a doktor, a női szerepet pedig átveszi miss Larne... A szoba egyik végén egy kis emelvény van, oda fellépnek és a szerepet írásból olvasva, eljátsszák a drámát.

Ez azonban nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy az ember gondolná. Miss Larne, mint hivatásos színésznő, természetesen jól végzi a munkáját, de Smith ur, aki ilyesmit még sohasem csinált, könnyen zavarba jön. Ugyanis ebben a kis drámában Smith ur nemcsak mint a dráma hőse szerepel, hanem egyszersmind mint a dráma szerzője is. Mint a dráma hőse, természetesen arra törekszik, hogy “neki legyen igaza” és jól “odamondogat” annak a nőnek, aki ebben a kis drámában a felesége szerepét játssza: de mint a darab szerzője, természetszerűleg arról is meg akarja győzni az egy emberből álló “közönséget", hogy amit mond és cselekszik, az mind valóság. Ennek következtében Smith ur az előadás közben elkezd töprengeni, hogy az, amit mondott vagy tett, jogosult volt-e vagy sem? Egyes mérges kifakadásokat módosít, szelídít, mert igy a drámát természetesebbnek, meggyőzőbbnek és érdekesebbnek fogja ítélni Moreno dr., a “közönség”.

Másnap Smithné megy el a doktorhoz és elmond neki mindent, ami közte és a férje közt a meghasonlást okozta. Neki is az a feladata, hogy semmit se hallgasson el és semmit se szépítsen — úgy kell elmondani mindent, ahogy történt. Dr. Moreno mindent lejegyez és jegyzeteiből újra megírja a

46

nél, Ferdinánd királynál újabb és újabb követküldést, a követek a legkisebb eredményt sem tudják felmutatni.

Ekkor érkezik udvarába 1543-ban egy ágostonrendi szerzetes. Nagy ut áll a szerzetes háta mögött, de még nagyobb útra készül. Egyenesen Franciaországba, a francia királyhoz indul. Török Bálintné minden jóval megvendégeli a szerzetest, aztán negyven aranyat, egy saját nevelésű jó lovat ad neki. Viszonzásul azt kéri, adja elő a francia királynak kérését. Mert Török Bálintnéban minden hir, minden gondolat uj reményt kelt. Most is arra kéri a francia királyt, vállaljon ő kezességet Török Bálintért, akit a török a francia király kezességéért biztosan szabadon bocsát.

A francia király csakugyan közbenjár May Iádért és Török Bálintért. De ő is eredmény nélkül. S a levél, amelyet a rab íőurakhoz ir, beszámol arról, hogy kiszabadulásukhoz nincs sok remény, mert a török igy akarja megbosszulni azt a sok kárt, amit életükben a török szultánnak okoztak.

Mindezek a hírek nem csüggesztették el Török Bálintnét. Ha csak hírét hallotta, hogy valaki Törökország felé vette útját, már odautazott, levelet irt neki és kért, könyörgött, hogy vegye pártfogásába az ő ügyét is. Akit csak lehetett, megmozgatott férje érdekében. Még Zsigmond lengyel királyt is megkeresi kérelmével és még az ő pártfogását is kieszközli a kiszabadításért. Ez is hasztalan.

Aztán ajándékot ajándékokra halmoz. Drága nehéz ezüst müveket, arany ékszereket, a legkülönfélébb ajándéktárgyakat indítja útnak Rusztán nagyvezérnek, Mehmed pasának és a török főuraknak, hogy ura helyzetén könnyithessen, őt kiszabadíthassa. Maga a legszükösebben él, megvonja magától a megszokottat, csakhogy minél több pénzt, értéktárgyat tudjon felhalmozni, amit ura esetleges kiváltására szánhat.

S közben írja férjének a leveleket, üzenetet a küldöncökkel, megbízottakkal és újabb és újabb reményt akar a rabságban buslakodónak küldeni. Ha követ megy a portára Ferdinánd király, Izabella királynő, Fráter György vagy mások részéről, mindenkor talál módot és alkalmat, hogy a követ tőle is vigyen üzenetet Török Bálintnak. Üzenetet vagy levelet, amelyben tudatja férjével, hogy itthon várnak rá, hogy nem felejtették el s hogy mindent megtesznek kiszabadítása érdekében.

Pedig a kiszabadításhoz kevesebb a remény, mint annakelőcte volt. A török szultán igen nagy árat követel Török Bálintért. Összes várainak átadását. S Török Bálint, akit a rabság egyáltalán nem tört meg, aki a fogságban is büszke, makacs magyar maradt, hallani sem akar ezekről a követelésekről.

S közben teltek, múltak az évek. Őszre tavasz jött s tavaszra a régen annyira várt tél. De sem a tél, sem a nyár, sem a tavasz nem hozott újat. Akadtak ugyan, akik biztatták a magára maradt asszonyt, akik reményekkel áltatták, de már ezek is kevesen voltak. S különösen azóta vesztik el a rokonok és jó ismerősök reményüket, amikor a Török Bálint irányában jóindulatú Mehmed budai basa meghal és a keményszívű, Török Bálintné kérésével egy csöppet sem törődő Kaszim basa lép Mehmed basa tisztségébe.