Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-01-01 / 1. szám

Lassan-lassan már mindenkiben kihal a remény, hogy a raboskodó főurat ki lehessen szabadítani. A követküldések megszűnnek, a nagyurak már nem is vállalják a közbenjárást s Török Bálintné még most is megragad minden lehetőséget, hogy férje kiszabadulásán dolgozzon. Pedig már maga is látja, hogy keservesen nehéz a dolog. Már kilenc esztendeje múlott, hogy Török Bálintot a török rabságba vetette. 1550-et írtak és Török Bálintnénak már lassan terve sem volt, amelybe belekapaszkodhasson. Csak a régi utat járta újra és újra s siránkozó, kérő leveleivel árasztotta el mindazokat, akiknek közbenjárásában még remélt. Utolsó reménysugara a francia király volt. 1550-ben a francia király Maylád és Török Bálint érdekében újabb követet küld a portára. Maylád is azt írja, hogyha soha nem volt reménye a kiszabaduláshoz, most bizonyosnak hiszi a megmenekülését és Török Bálintné lelkében is kivirul a hosszú sikertelenség után egy uj hit.

De ugyanakkor szomorú hir is jön Konstantinápoly felől. Török Bálint beteg. Fűhöz, fához kapkod, kétségbeesésében csak sírni tud a régen olyan jókedvű, annyi akaraterővel rendelkező asszony, még imádkozni a távollevő egészségéért. De Török Bálint súlyos beteg. Török Bálintné nem tudja, milyen betegség kínozza, de nap mind nap rettegve fekszik le és reggel lelve ébred, nem ma hallja-e a rossz hirt. Máskor meg bizakodás fogja el. Hisz férje felgyógyultában, hisz kiszabadulásában és újra hozzáfog a levelek írásához, amelyben a beteg Török Bálint kiszabadítását kéri ismerőseitől, barátaitól, jóakaróitól.

Minden hiába. Török Bálint ereje fogytán van. 1550. júliusában még ir egy utolsó levelet övéinek, de aztán elcsendesedik Konstantinápolyban minden, a magára maradt aszszony és két gyermeke hiába várnak izenetet, levelet a rabságban sinylődőtől, semmi sem jön többé. Csak nagysokára jut el Török Bálintnéhoz a küldönc, amely hozza Török Bálint halálának hírét.

Török Bálintné a hir megjöttekor Debrecenben tartózkodott. Magára volt hagyatva, mert két fia már felserdülvén, resztvettek a katonai életben. Idősebb fia, János, pedig a törökkel hadakozván, még meg is sebesült Lippa ostrománál.

Egyedüllétében sokkal erősebben éri a fájdalom. Ha fiai mellette vannak, talán kedvükért erőt vesz magán. De igy mindent, mindent veszve lát és úgy találja, az életnek nincs többé semmi értelme. Teljesen elhagyja magát s a lelki fájdalom aláássa egészségét. Betegeskedni kezd, elveszti erejét az élethez, ágynak dől és még orvosoltatni sincs magát kedve. Fiai hiába sietnek betegágya mellé, anyjuk nem tud kilábolni a testi, lelki gyengeségből. Még egy ideig küszködve, tengődve tölti napjait, aztán rövidesen követi a halálba férjét, akit olyan nagyon, nagyon szeretett.

Akik ismerték, feljegyezték róla, hogy egészségét az a tudat aknázta alá, hogy férjének még a holttestét sem engedték török földről hazahozni.

Mártonfalvi Imre, Török Bálintné diákja, asszonyát keserves asszonynak nevezi. Valamikor jókedvű, vig leánynak hívták. Aztán egyike lett a legboldogabb asszonyoknak. De az élet nagy szenvedést mért rá. Emberül megállta a helyét az élet szenvedései között és soha egy percig sem hagyta cser-Smith házaspár egyfelvonásos drámáját, olyan beállításban, ahogy Smithnétől hallotta.

Egy hét múlva Smithné újra elmegy a doktorhoz, aki bemutat neki egy urat:

— Cropsie ur, a Broadway Színház művésze.

Azután Smithné felmegy a kis emelvényre a színésszel, és a kezükbe adott szerep szerint lejátsszák a házassági drámát.

Játék közben Smithné, épenugy mint a férje tette, módosít egyetmást a darabon.

— Ez a mondat nem egészen igy hangzott a valóságban — mondja.

A szerepet megfelelően kiigazítják s addig csiszolják, mig végül az asszony azt mondja:

— így történt minden!

Most következik a doktor igazi munkája: a két dráma összeegyeztetése. Ha a férj előadását a feleség előadásával egybeveti, már körülbelül meg tudja állapítani, hogy mi történt a valóságban?

Legelőször is kihagyja a feltűnően durva szavakat, mert azok csak pillanatnyi indulatok kitörései, és azután abból szerkeszti meg a drámát, amiben a férj és feleség előadása teljesen egyezett.

Mikor elkészült a munkájával, elhivatja a Smith házaspárt és eléjük adja a drámának immár harmadik feldolgozását, mely nem a férjnek és nem a feleségnek egyoldalú beállítására van felépítve, hanem a lehetőségig tárgyilagos.

Dr. Moreno olvassa fel az egész drámát és minden mondat után megkérdezi:

— így volt-e?

Miután egyik félnek sem érdeke a hamis megoldás, mindig sikerül a házassági bonyodalomnak a valósághoz hü, vagy legalább is a valóságot nagyon megközelítő feldolgozása.

Dr. Moreno a két végleges szerepet átadja a férjnek és feleségnek, felküldi őket az emelvényre és lejátszatja velük a drámát, melyből most már megitélhetik, hogy tulajdonképpen mi a baj közöttük?

Rendszerint rájönnek, hogy az ellentétek, tárgyilagos megítélés szerint, nem áthidalhatatlanok <— lehet segíteni a bajon; látják, hogy miben követtek el hibát és hogy hogyan kell élni, hogyan kell egymással bánni, hogy a hasonló bonyodalmakat elkerüljék. De “esetük” tárgyilagos beállítása némely esetben azt a tényt tárja a házastársak elé, hogy a legjobb akarattal sem tudják

47