Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-01 / 1. szám
melyet “magfának” hagytak meg. A vágás területen keresztül egy vizerecske folydogált lassan a magaásta mély medrében. Erre a részre jártak le a vaddisznók, sokszor csoportosan is. A korareggeli naptól sárgára festett gazos fü majdnem térdig ért. Félig elkorhadt farönkök hevertek szanaszét és lábunk minduntalan gyökércsonkokba botlott. A viz innenső partján leültünk kissé megpihenni. Halk, majd erősbödő csörtetésre lettem figyelmes. Intettem barátomnak, hogy készüljön fel óvatosan, mert alighanem itt lesz a nagy pillanat. Óvtam attól, hogy meggondolatlanul használja fegyverét. Várja be, mig közel lőtávolon belül lesz a disznó, és csak akkor lőjön rá. Mindez azonban nem igy történt. Egy hatalmas vadkan került puskánk elé. A szél felőle fújt, úgy hogy nem érezte meg a szagot. Mi már akkor a patakocska partján álló két tölgy mögött álltunk és vártuk a kedvező pillanatot. A kan nagy állat volt. Hatalmas agyarai mint görbe tőrök állottak ki a szájából. Ritkán látni ekkora agyarakat. Hátán az égnek meredő sortéi igen harcias külsőt adtak neki. Nagyokat fújva közeledett a vízpartra. Messziről jöhetett és bizonyára igen szomjas is volt, mert megfelejtkezett az óvatosságról. Barátom — aki nem volt tapasztalt vadász — ráemelte a fegyverét és lőtt. A lövés után előugrott a fa mögül, mert biztosra vette a találatot. A sörétes lövedéke azonban nem érte halálosan a vadkant és az kitörő dühvei, nagyokat röfögve támadásra indult. Elérte a patak innenső partját és teljes erejével ugrásra lendült. Halálos félelem fogott el és puskámat lekapva, szinte a pillanat töredéke alatt lőttem. Golyóm akkor találta szivén, mikor éppen ugrásra rúgta lábait. Ereje és az ugrás pályája megtört és belevágódott a viz felénk eső partjának meredekébe. Óvatosan közelítettem meg. Már nem volt benne élet. Azonban mindkét agyara kitört, amikor rázuhant a kemény, száraz partra. Hazafelé indultunk. Barátom igen hálás volt, hogy megmenekült a nem várt támadástól. A faluba érve, kiküldtünk egy szekeret, hogy felvegye az elejtett kant. Kora délután érkeztünk haza. Az ősz gyönyörű színekben búcsúzott a természettől. Mikor estére fordult az idő, már egész hűvös volt. Érezni lehetett, hogy nemsokára beköszönt a tél. Másnap reggel a fák levelei hullani kezdtek. A szél legkisebb rezdülésére is ezernyi apró csónakként úszkáltak a levegőben. Már lassanként várni lehetett a hajnali dereket. Az első dértől már nincs messze az első hó. Addigra már kopaszak a fák, megszűnik az élet nagy, színes mozgása. Téli álomba merül a természet, hogy a jövő évre újra ébredhessen. TÉL Egy hideg télutói reggel, mikor az éj keményre fagyott sötétjét áttörte a napsugár, hozva az első világosságot, vadászpuskával a hátamon elindultam ellenőrizni a fatermelést a Latorca pataktól befelé, a hegyoldalra vezető cserkészuton. A napsugár aranykévékben lopta be magát a téli álmukat alvó magas lombfák közé; olyan méltóságteljes hidegséggel, hogy összeborzadtam tőle. A hőmérő fagypont alatt húsz fokot mutatott, s a nyáron oly puha mohás talaj, még a védő hótakaró alatt is üveg keménységűre fagyott és csikorogva lázadozott a lépteim alatt. Talán azért acsargott olyan dühösen, mert érezte, hogy nem megy már sokáig igy és rövidesen eljön az idő, amikor mennie kell, hogy a zöldfátyolba burkolt játékos életnek helyet adjon. Reménykedő tavaszi gondolataimban megzavart egy, — a hajnalba belehasitó, — éles ugatás. Most még jobban éreztem a hideg, halálthozó fagyot, halinaposztó vadászködmönömben is. Óvatosan elindultam az ugatás irányába, minden lépésemre vigyázva, nehogy zajt üssek a keményre fagyott hó felületén. Letérve a cserkészutról a Latorca patak partjára tértem vissza. A völgy itt kissé kiszélesedik, a viz folyása lelassul, hogy előbb megpihenve, majd ismét szükebb mederbe érve, tajtékos pajkossággal rohanjon az erősen lejtős, sziklás és kövekkel megrakott ágyában. Most azonban a patak élettelen volt. Befagyva, tükörsimán feküdt két partja között. Mozdulatlan méltóságában nem is gondolná senki, menynyi életet rejt magában, amely majd a jég halálbamozdulásával: a jégzajlással újból elkezdi játékos futását. Megdöbbenve, bénán megálltam . . . Egy tragédiát tárt elém a természet, melyet gyönyörűnek 28
