Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-01 / 1. szám
gozószobában pihengetnek, hanem még ágyban is alszanak . . . ! Vasgyuró a szokásos “Napóleonnak mindig igaza van”-nal engedte el a füle mellett, de Fáni, ki határozottan emlékezni látszott bizonyos szabályzatra az ágyhasználattal kapcsolatban, a pajta végéhez ballagott és próbálta kisilabizálni a Hét-Parancsolatot. Mivel a betűket csak külön-külön tudta felismerni, elkapta Muriéit. “Muriel — mondotta — olvasd már el a negyedik parancsolatot! Nem mond-e valamit arról, hogy állat sohase aludjék ágyban? Egy kis nehézséggel Muriel kibetüzte. — Azt mondja, hogy állat nem aludhat semmiféle lepedős ágyban, — mondotta végül. A valóság az volt, hogy Fáni nem emlékezett semmiféle lepedőre se a Negyedik parancsban, de ha már egyszer ágyat Írtak a falra, csakis lepedővel együtt szerepelhet ott. És Visító, aki kéthárom véreb társaságában éppen arrafelé járt, szükségesnek látta ezt a problémát a kellő megvilágításba helyezni. — Úgy, tehát már tudtok róla, elvtársak, hogy mi, disznók a farmépület ágyában alszunk? Azt viszont hogyan tételezitek fel, hogy valaha is az ágyban alvás ellen hoztunk volna rendeletet? Az ágy nem egyéb, mint annak a helynek a megjelölése, ahol valaki alszik. A szalmarakás az istállóban szintén ágynak számit. A tilalom csak az ágylepedőre vonatkozott, ami emberi találmány. Eltávolitottuk tehát a lepedőket az ágyakról és csak paplanok közt alszunk. Ah, micsoda paplanok közt! És mégis, elvtársak, őszintén elmondhatom nektek, hogy nincs az a selyem-paplanos ágy, amely egyenértékű kényelmet nyújtana nehéz szellemi munkánkkal. Csak nem akarnátok elrabolni kényelmünket, Elvtársak, ugye nem ? Ugye nem akarnátok, hogy belefáradjunk kötelezettségünk további teljesítésébe? Bizonyára egy se szeretné közületek Jonest viszontlátni? Az állatok erről azon nyomban biztosították Visitót és többet nem emlegették az ágyban alvást. És amikor pár nappal később kihirdették, hogy a disznók egy órával később kelnek fel, mint a többi állatok, már nem is tiltakoztak ellene. őszfelé az állatok fáradtak voltak egy kissé, de mégis boldogok. Ez az esztendő rendkívül nehéz volt és a széna, kukorica egy részének eladása után a télire félretett eleség is szűkösnek látszott, de a szélmalom mindenért kárpótolta őket. A csaknem félig megépített szélmalom. Az aratás után tiszta, száraz idő következett s az állatok még ilyen keményen nem dolgoztak, mert úgy gondolták, hogy a tél beállta előtt még egy lábnyit hozzáépítenek a falhoz. Vasgyuró még éjszaka is kijárt egy-két órai munkára, s dolgozott a holdvilágnál. Szabad perceikben az állatok körbekörbe járták a félig megépített szélmalmot, csodálva a fal erejét és függőleges voltát s szinte hihetetlennek tűnt, hogy ilyen rendkívülit tudtak alkotni. Egyedül csak az öreg Benjámin nem érzett semmi elragadót a szélmalom miatt, és mint már szokta, megint emlegetni kezdte azt a talányos megjegyzését,, hogy a szamarak hosszú időt szoktak megérni. November jött pusztító, dél-nyugati viharokkal. Az építkezés félbemaradt, mert lehetetlen volt cementet keverni esőben, szélben. Egy éjszaka aztán olyan hatalmas vihar támadt, hogy még a farmépületeket is megmozgatta s a cserepeket leszórta az istálló tetejéről. A tyúkok riadt kotkodácsolással ébredtek fel, mert azt álmodták, hogy messziről puskákkal lövöldöznek. Reggel az istállóból kilépő állatok a zászlórudat letörve találták s a gyümölcsös végében lévő szilfát meg gyökerestől rántotta ki a szél, akárcsak egy retket. Jóformán még meg se nézték, amikor az állatok torkából szörnyű üvöltés csapott az égre. Valami borzalmas látvány tárult eléjük. A szélmalom romokban hevert! Valamennyien a színhelyre siettek. Napóleon, aki egyébként ritkán mutatkozott, most legelői csörtetett. Igen, fáradságuk gyümölcse feküdt ott, földig lerombolva, a kövek szanaszét gurulva, mit oly keserves fáradsággal cipeltek oda. Egy szó nem jött ki a szájukon, csak nézték fájdalmasan a szétesett kődarabokat. Napóleon járt-kelt ideoda, ő is szótalanul, egy-egy röffentéssel. Fölfelé meredt farkával görcsösen csapkodott néha, ami nála a felfokozott szellemi tevékenység jele volt. Hirtelen megtorpant, mint akiben megvilágosodik valami. — Elvtársak, — mondotta csendesen — tudjátok-e, ki felelős ezért? Tudjátok-e, hogy melyik ellenségünk lopakodott ide az éj leple alatt és rombolta le szélmalmunkat? Gömböc! ! ! (S hangja, mint mennydörgés robajlott). Gömböc tette ezt velünk! Tiszta rosszakaratból. így akarta megbosszulni a szégyenletes megfutamodását, lerombolva egy esztendei munkánkat. Elvtársak! Itt, ezen a szent helyen halált kiáltok az áruló fejére! Másodosztályú kitüntetést és fél véka almát kap az, aki kézre keríti őt. Egy véka alma annak, aki élve fogja el! Az állatok döbbeneté leírhatatlan volt, mert 20
