Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-01-01 / 1. szám

csak azért, hogy ily módon beszerezhesse az Állatfarm elsőrendű életszükségleteit. A szélmalom minden más egyébnél fontosabb, mondotta. Ezért az idei szénatermés egy részét, valamint a szemes búzát is eladja s amennyiben több p'ízre lenne szükség, a tojásokat úgyszintén, ami ek mindig jó piaca van Willingdonban. A tojóstjukok, mondotta Napóleon, örüljenek ennek a nem-mindennapi áldozatnak, mellyel tetemesen hozzájárulnak a szélmalom megépítéséhez!

Az állatokat egy újabb szörnyű lehangoltság fogta el. Mik voltak az első győzelmes Tanácskozás rezoluciói Jones leveretése után, ha nem azok, hogy emberrel soha semmiféle kapcsolatuk ne legyen, hogy vele ne üzleteljenek, s pénzt soha ne használjanak? Valamennyi állat emlékezett ezekre a határozatokra, vagy legalábbis derengett valami az emlékezetükben. A négy fiatal malac, aki annakidején tiltakozott Napóleon önkényes Tanácskozás-beszüntetése ellen, most is ellenvéleményen volt, de a kutyák fenyegető morgására azonnal elhallgattak. Ezután, mint ahogy már lenni szokott, a birkák bégetni kezdték a “Négylábúak jók, kétlábuak rosszak”at s ezzel a pillanatnyi kellemetlenség valahogy elsimult. Majd Napóleon csülkével csendre intve az állatokat, bejelentette, hogy az egyezség-kötés már el is intéződött. Az állatoknak nem kell érintkezniük az emberrel, hiszen tudja, hogy mennyire nem kívánatos a számukra. A vele járó terhet inkább ő veszi teljes súlyával a vállaira. Él Willingdonban egy Mr. Whymper nevű közvetítő és rajta keresztül fog az Állatfarm a külvilággal érintkezni. Mr. Whymper minden hétfőn reggel megjelenik majd a farmon és átveszi az utasításokat. A beszéd végén Napóleon a szokásos “Isten éltesse az Állatfarmot”-tal lépett le az emelvényről s az “Anglia Barmai”-nak eléneklése után mindenki a dolga után látott.

Később Visító tűnt fel az állatok között, hogy lecsillapítsa a kedélyeket. Biztosította őket, hogy pénzhasználatról és kereskedelmi kapcsolatok kötése ellen semmiféle határozathozatal sem történt, de még csak indítványt se tettek erre vonatkozólag. Tiszta képzelődés az egész, avagy része annak a hazugság-láncolatnak, melyet Gömböc terjeszt a környéken. Néhány állatban még igy isi motoszkált egy kis kétely, de Visító élesen rájuk förmedt:

— Biztosak vagytok, elvtársak, hogy nem álmodtátok ezt az egészet? Van valamilyen Írott feljegyzésetek ezekről a határozatokról? Ha van, mutassátok fel!

És mivel semmiféle irás-nyoma se maradt a határozatoknak, az állatok megelégedtek azzal a tudattal, hogy megint tévedtek.

Mr. Whymper tehát minden hétfőn ellátogatott a farmra. Mr. Whymper ravasz kinézésű, pofaszakállas, apró emberke volt, jelentéktelen ügyletek közvetítője, de elég okos ahhoz, bogy elsőnek realizálja azt, hogy az Állatfarmnak szüksége lesz egy ügy-vivőre, s egy ilyesfajta megbizzatás nem is olyan lebecsülendő! Az állatok bizonyos félelemmel nézték Mr. Whymper jövés-menését a farmon s ha tehették, elkerülték. Mindazonáltal nem kis mértékben legyezgette a hiúságukat az a tény, hogy a két lábon járó Mr. Whymper utasításokat fogad el a négylábú Napóleontól, s igy megengesztelődtek az uj egyezség miatt. Az emberi nemhez való viszonyuk tökéletesen megváltozott a forradalom óta. Az emberek az életképesnek látszó Állatfarmot semmivel sem gyűlölték kevésbbé, mint azelőtt — sőt, valamivel jobban. Az emberek hite szerint az Állatfarm előbb, vagy utóbb, de tönkre megy, s ebben nagy adag része lesz a szélmalomnak. A Tanács-Házban tartott összejöveteleiken egymásnak bizonygatták, hogy a szélmalom össze fog dőlni, vagy ha nem is, működni soha sem fog! És mégis, akaratuktól függetlenül, tisztelettel adóztak annak a szívósságnak, mellyel az állatok saját ügyeiket intézték. Ennek egyik látható jele az volt, hogy Manor-Farm helyett használni kezdték az Állatfarm elnevezést. Ugyancsak feladták Jones-sal kapcsolatos terveiket is, aki végképp lemondott farmjának visszaszerzéséről s az ország egy távolabbi részébe költözött. Whympert kivéve, az Állatfarm nem érintkezett a külvilággal, de mégis suttogás száll arról, hogy Napóleon kereskedelmi egyezséget köt a rókási Mr. Pilkington-nal, vagy a szoritói Mr. Frederickkel.

Körülbelül ezzel egyidőben a disznók váratlanul a farmházban ütötték fel a főhadiszállásukat. Az állatokban ismét derengeni kezdett valamilyen határozat a házban-lakásról, de Visító ismét megnyugtatta őket, hogy az másféle határozat volt. Égetően szükséges volt, mondotta, hogy a farm eszét jelentő disznók egy nyugalmasabb helyen dolgozhassanak. S ezenkívül méltóságán aluli lenne a Vezetőnek (az utóbbi időben, ha Napóleonról beszélt, mindig a “vezető” megjelölést használta), ha ház helyett disznóólban lakna.

Akármint is érvelt Visító, egyesekre zavarólag hatott, amikor arról értesültek, hogy a disznók nemcsak hogy a konyhában étkeznek s a volt dol19