Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-04-01 / 4. szám
a módja rá, hiszen házassága elejétől fogva Rákóczi Györgygyei együtt gazdagon, lelkiismeretesen támogatták a sárospataki, debreceni, váradi iskolákat, főiskolákat. Anyagi támogatásukat nemcsak az iskolák felvirágoztatására szánták, hanem arra is, hogy a szegénysorsu, de kiváló képességű diákok továbbfejlődését külföldi tanulmányutakkal segítsék elő. Ettől a szokásuktól Rákóczi fejedelemmé választatása után sem tértek el s hogy a magyar iskolák mit köszönhetnek a fejedelmi párnak, arra nézve elég idéznünk Zsuzsanna udvari papjának, Medgyesi Pálnak 1640-ben megjelent könyve elé irt melegszavu, bensőséges ajánlását: Ha csak magam tudnám, talán ily bátran mondani sem merném, minemü drága szelídséggel, ritka példáju szép szemérmetességgel, tiszta élettel, istenes együgyüséggel és mind ily nagy fejedelmi méltóságban is ennyire való maga megalázásával áldotta meg az Úristen Nagyságodat. Tudom Nagyságodnak Istenhez való nagy szerelmét és engedelmességét, az idvösséges igéhez való buzgó gerjedezéseit, úgy, hogy minden dolgai felett való gyönyörűségét annak olvasásában, hallgatásában, a felől való asztali szép beszélgetésekben helyheztette Nagyságod. Kedvelli Nagyságod az urban annak tudós hirdetőit és világi sorsok felett becsüli. Tudjuk mindnyájan s háládatosan említjük Nagyságtoknak az egyházi szolgálatra való szorgalmatos fáradhatatlan vigyázásait és bő költségeit elannyira, hogy mind Magyarországban sok helyeken, s mind kiváltképen itt Erdélyben szegény hazánk Nagyságtoknak köszönhet sok templomokat azokhoz való áros készségekkel együtt, prédikátor tartásokat, scholákat, (iskolákat) még penig a kiváltképen valókat, hospitálokat s több ilyen isten tisztességére való dolgokat. Majd ugyan nincsen is már nemzetünkben az orthodoxa religion oly fő schola, melyben Nagyságtok nem csak fejedelmi és főpatrónus tisztire, hanem ugyan bő költséggel való tartásra is köze nem volna. A pataki egészen Nagyságtoké, nemcsak hogy jószágában vagyon az Nagyságtoknak, hanem minden egyéb gondviselésből is, melyben mennyit fárad s költ Nagyságtok, tudja csak az isten. A debreceni egyik scholamestert is immár egynéhány esztendőktől fogva Nagyságtok tartja. Váradon penig gyakrabban kettőt is tartott. A kolozsváriak-nak a tanítókkal egyetemben eggytül-eggyig Nagyságtoktól vagyon bőségesen való fizetésök. Ал fejérvári collegiumnak is, melyet az halhatatlan emlékezetű idvezült Bethlen fejedelem fundált bő költséggel Nagyságtok taníttat sok költséggel esztendőnként scholamestereket. Győznék mindeneket előszámlálni, bizony az egekben mindenek szám szerint feljegyeztettenek és amaz napon világ hallatára renddel számláltatnak elő Nagyságtoknak örök tisztességével.” * 1630-ban csendes, magukbavonuló életük keretei kibővülnek: Bethlen Gábor elhunytával Rákóczi Györgyöt hívták meg Erdély fejedelmi székébe s karácsony táján, Segesvárt ki is kiáltották fejedelemmé. Lorántffy Zsuzsanna élete ettőlfogva ezer uj gonddal használt természetes üveglencséknek eddig ugyanis igen nagy hibája volt, az, hogy ezek a lencsék a felnagyított kép szélét egészen eltorzították, elszínezték, úgyhogy csak igen kicsi volt a csakugyan használható látási felületük. Dollond megkérte Strassert, hogy egy ilyen “strassz”-üvegdarabból csiszoljon neki egy lencsét. S lám, mire a lencse elkészült, az nem adott eltorzított képszélet, hanem színtelen volt egészen a legkülső szegélyéig. Strasser feltalálta ezzel az achromatikus lencsét! Dollond nyomban tisztában volt vele, hogy ez az új felfedezés mit jelent az optika szempontjából. Persze nem ismerte a strasszüveg előállításának titkát. Ezért hát szépen megkérte az egyik Strasser-lány kezét s azzal együtt móringba kapta aztán az újfajta üveggyártás titkát is. Dollond ezzel visszatért Anglába és itt 1785-ben első ízben épített meg achromatikus lencsékből egy tácsövet. Ettől fogva az achromatikus lencse már úgy szerepelt, mint Dollond saját találmánya s nagyobb hitelesség okáért nem is nevezte azokat az igazi nevükön “strassz”-lencséknek, hanem az angol udvarnak akarván udvarolni, “crown”-lencse néven vezette be a tudományba. Az eredetileg selyemszövőnek indult Dollond mester most már a fiával együtt nagy optikai intézetet alapított, s fia, Péter, az apja halála után 18 évvel, de még az öreg nagyapa, Strasser, életében értekezést nyomatott ki, amelyben kereken azt állította, hogy a refraktáló távcsövek megjavítását szolgáló achromatikus lencsék az ő apjának találmánya. Strasser maga, amikor találmánya olyan jelentős sikert ért el Mária Terézia leányának, Marié Antoinette-nek udvarában, családjával együtt áttelepedett Párizsba. Itt érte el aztán á nagy francia forradalom, amelynek ideje alatt persze nem sok keletje volt a talmigyémántoknak. Az asszignáta-infláció idején a magával hozott vagyona is teljesen elértéktelenedett, úgyhogy az egykor dúsvagyonú ember egészen leszegényedett. Elnyomorodva és elfeledetten halt meg 1800-ban egy kis párizs külvárosi szükséglakásban. Felesége és leánya, csak hogy meg tudjanak valahogy élni, eladták a “strassz”-kövek gyártási titkát, s ettől fogva már nagyban, gyárilag állították elő ezeket a talmi ékszereket. Strasser nevét pedig teljesen elfelejtette a világ, úgyhogy a lexikonok sem emlékeznek meg róla, de még azok sem tudnak róla, akik ma “strassz”-kövekkel ékesítik hamis ékszereiket, klipszeiket és csatjaikat. 43
