Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-04-01 / 4. szám
Boxolóval valami baj történt. Kiment megint, hogy követ vigyen a szélmalomhoz, s ekkor történt a szerencsétlenség. Két galamb szárnyalt lélekszakadva, hozva a szomorú hirt “Boxoló elesett! Fekszik az oldalán én nem bir talpra állni!” Csaknem az állatok fele kirohant a dombocskához. Ott feküdt Boxoló a kordé két rudja között, előrenyujtott nyakkal s fejét se bírta felemelni. Szemei homályosak voltak s oldaláról patakzott a verejték. Szájából vékony csikban folydogált a vér. Lóhere térdre esett mellette. — Boxoló! — kiáltotta — mi történt veled? “A tüdőm” lehelte Boxoló. “De nem baj. Nálam nélkül is be tudjátok már fejezni a szélmalmot. Elég szép rakás követ fölhordtunk. Különben is, már csak egy hónapom van hátra! Igazat szólva, nyugdíjba akartam vonulni. És mivel Benjámin is megöregedett, talán őt is nyugdíjaznák velem együtt s kettecskén el-elbeszélgetnénk*” “Segítenünk kell rajta” — mondotta Lóhere. “Valaki szaladjon Visitóhoz és jelentse, hogy mi történt.” A többiek visszavágtáztak a farmra Visitóhoz. Csak Lóhere maradt ott Benjáminnal, ki Boxoló oldalához feküdt és hosszú farkával hajtotta róla a legyeket. Negyedóra múlva megjelent Visító mély szimpátiát mutatva és teljes megértést. Azt mondta, hogy Napóleon elvtárs mélyen le van sújtva, hogy egyik legodaadóbb munkásával ilyen szerencsétlenség történt és már el is küldött valakit Willingtonba, hogy Boxolónak helyet kerítsenek a ló-kórházban. Az állatokat kissé kényelmetlenül érintette ez a hir. Mollie és Gömböcön kívül még senki se hagyta el az Állatfarmot és nem szívesen bízták beteg társukat az emberek jóindulatára. Valahogyan azonban Visító megint megmagyarázta nekik, hogy a Willingdon-i állatorvos sokkal jobb kezelésben tudja részesíteni Boxolót, mint ők itt, a farmon. Félóra múlva, hogy Boxoló jobban érezte magát, visszasántikált az istállóba, ahol Lóhere és Benjámin friss almot terített alá ja. Két napig Boxoló az istállójában maradt. A disznók egy nagy üveg rózsaszínű orvosságot küldték Boxolónak, amit a fürdőszoba orvosságos szekrényébe találtak és Lóhere adta be neki kétszer naponta, étkezés után. Estelente mellette feküdt, halkan beszélgetett hozzá, mig Benjámin a legyeket hajtotta róla. Boxoló semmiféle félelmet se tanúsított Ha majd felgyógyul, ott fog legelészni békességesen a nagy legelő csücskében, talán három évig is, ha úgy akarja a sors. Ez lenne az első eset, amikor ideje lenne a tanulásra, ész-csiszolásra. Azt is mondta még, hogy élete hátralévő idejét az ABC huszonkét betűjének fogja szentelni, amit idáig nem volt módja megtanulni. Benjámin és Lóhere csak munka után lehettek Boxolóval s a nagy fedett kocsi úgy délután fele jöhetett Boxolólért Az állatok kint dolgoztak a répaföldön, amikor álmélkodva látták, hogy a farmépületek irányából Benjámin vágtáz rettentő iázással. Az első eset volt, hogy Benjámint ilyen magából kikelve látták, valamint az is, hogy — szaladt. “Hamar! Hamar” — ordította. “Gyertek hamar! Most viszik Boxolót!” Parancsra se várva, az állatok ott hagyták a disznókat és rohantak a szérűre. Valóban, az udvaron egy zárt szállítókocsi állt, oldalán valamilyen felírással, s a bakkon egy alattomos kinézésű, keménykalapos ember ült. És Boxoló istállója üres volt. Az állatok közrefogták a kocsit. “Viszontlátásra, Boxoló — kiáltották kórusban. — Viszontlátásra!” “Ostobák! Ostobák!” — iázta Benjámin, és haragosan hányta-vetette magát a kocsi mellett, lábaival haragosan toporzékolva. “Ostobák! Nem látjátok mi van a kocsi oldalára Írva?” Egy pillanatra meghökkentek az állatok. Muriel olvasni kezdte az Írást, de Benjámin félrelökte őt és a halálos csend közepette maga olvasta a betűket. Simmonds Alfréd, Lócsiszár és Enyv-készitő, Willington. Bőrös és Csontos. Szájkosár és kutya-szij gyártó. — Boxolót a sintérhez viszik! Az állatokból riadt orditás szakadt fel. A kocsis sietve a lovak közé csapott és a kocsi kigördült az udvarból. Az állatok utána csődültek és üvöltöztek, ahogy csak a torkukon kifért. Lóhere a kocsi elejéhez futott. De a kocsi is mintha fokozta volna a sebességét. Lóhere igyekezett izmos lábaival tartani az iramot és beorditott a kocsi belsejébe: “Boxoló! Boxoló? Box-olóóóü! És mintha ottbent meghallotta volna a hívást, mert a kocsi hátulján levő ablaknyilásban megjelent Boxoló fehércsikos homloka. —■ Boxoló! — ordította most magánkívül Lóhere, — Boxoló! Ugorj ki gyorsan, ugorj ki! A Lócsiszárhoz visznek! Az állatok átvették Lóhere biztatását és kórusban üvöltötték “Ugorj ki, Boxoló ugorj ki!” De a kocsi egyre jobban nekilódult s az állatok lemaradtak. És abban sem voltak bizonyosak, hogy Boxoló meghallotta-e Lóhere figyelmeztetését. A másik pillantban azonban Boxoló eltűnt az ablakból és nehéz pata dübörgések zuhantak a kocsi oldalára. Úgy látszik megpróbál kiszabadulni. Volt idő, amikor Boxoló rúgásai gyufásskatulyává lapították volna az egész alkotmányt. De egek! — szegény Boxoló kifogyott erejéből, s a nehéz patkó-csattogások egyre erőtlenebbek lettek. Kétségbeesettségükben az állatok a kocsit huzó lovaknak kezdtek könyörögni: “Elvtársak! Elvtársak! Ne vigyétek édes testvéreteket a lócsiszárhoz!” De azok az ostoba 38
