Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-04-01 / 4. szám

George Orwell: ÁLLATFARM A közlést engedélyezte a Heat and Co. Ltd. bonon. — Folytatás — IX. Boxoló behasadt körme nagyon lassan gyógyult. A szélmalom ujraépitéhez azonnal hozzáfogtak a győzelmi ünnep befejezése után. Boxoló egyetlen napot se mu­lasztott, s eltitkolta fájdalmát társai elől is. Esténként bizalmasan megvallotta Lóherének, hogy keserves fáj­dalmai vannak. Lóhere gyógyfüves borogatással enyhí­tette a fájást. A füveket ő maga preparálta olymódon, hogy előbb összerágta őket, s Benjáminnal együtt vál­tig mondogatták Boxolónak, hogy dolgozzék keveseb­bet. “Még ló-tüdő se bir ki mindent” hajtogatta Lóhere, de Boxoló nem hallgatott rá. Csak egyetlen egy am­bíciója van — mondotta — készen látni a szélmalmot, mielőtt öregségi segélyt kapna. A kezdet kezdetén, amikor az Állatfarm törvényeit hozták, a lovak nyugalomba vonulását a disznókéval együtt a tizenkettedik évre tették, a tehenekét tizen­négyre, a kutyákét kilencre, a birkákét hétre, a tyúko­két és a libákét ötre. Ingyenes öregsegély járt minden koros állatnak. A valóságban azonban még egyetlen segély-jogosult se kapott ingyenes ellátást, noha az utóbbi időben gyakori vita tárgyát képezte ez a prob­léma. Most, miután a gyümölcsös mögötti pihenő he­lyet felszántották árpának, azt kezdték rebesgetni, hogy a nagylegelőnek az egyik csücskét fogják kihasítani és körülkeríteni az aggkoruak számára. Egy ló, állítólagos fejadagja, nyugalomba vonulás esetén öt font gabona nemű lenne naponta, télen pedig tizenöt font széna egy darab marharépával, vagy esetleg egy almával, ünnep­napokon. Boxoló tizenkettedik születése napja a jövő esztendő nyarán lenne. Közben az élet ment tovább a maga nehézségeivel. A tél épp olyan hideg volt, mint az előző és az élel­mezés még gyöngébb lett. Az állatok fejadagját ismét csökkentették, kivéve a kutyákét meg a disznókét. Egy túl merev egyenlőség a fejadagok körül, ellentétben állna az Állatfarm elveivel, — fejtegette Visító. Min­den esetre, Visító könnyűszerrel tudta bizonyítani, hogy a többi állatok fejadagja nem csökkent, mégha csök­keni látszott is! Időnként természetesen elkerülhetetlen volt a fejadagokon kisebb fajta igazítás (Visító mindig “igazításról” beszélt “csökkentés” helyett), de összeha­sonlítva a mostani fejadagokat a Jones korabeli feja­dagokkal, a változás óriási volt! A számoszlopokat olvasva éles, hadaró hangján, részleteiben kimutatta, hogy most több a zab, a széna, a szecska, mint Jones idején és hogy kevesebb órát dolgoznak, az ivóvizük jobb, tovább élnek, kevesebb a szoptatósak elhullása, s hogy több szalma van az istállójukban és kevesebb légy. Az állatok az utolsó szóig elhittek mindent. Igazat mondva, Jones és azok a régi idők csaknem kiestek már emlékezetükből. Tudták, hogy manapság az élet inkább tövises, mint rózsás és hogy több a kopp, mint a hopp és sokat éheznek, fáznak s amikor nem alsza­nak, akkor rendszerint dolgoznak. De kétség kívül az­előtt rosszabb volt. És ezt boldogan el is hitték. S ezenkívül, akkor rabszolgák voltak, most meg szabadok, ami valóban nagy különbség és ezt Visító mindig ki­hangsúlyozta. És sokkal több szájat kell ellátni élelem­mel. Az ősszel négy koca ellett le egyszerre s ez har­mincnégy malacot jelentett. A kismalacok mind tarkák voltak, s mivel Napóleon volt az egyetlen kancsi a farmon, könnyű volt a kismalacok eredetét megállapí­tani. Bejelentették később, ha téglát és fa-anyagot tudnak vásárolni, akkor iskola épületet fognak építeni a farm kertjében. Pillanatnyilag Napóleon oktatja a malacokat s természetesen a farmház konyhájában. Testgyakorlást a kertben végeztek, s tilos volt a többi állat kicsinyeivel együtt játszaniok. Körülbelül ezidő­­ben hozták azt a rendeletet is, hogy ha egy disznó egy másik állattal találkozik a gyaloguton, a másik állat­nak ki kell térnie: és hogy minden disznó, tekintet nélkül beosztására, vasárnaponként zöld szalagot vi­selhet a farkán. A nyár meglehetősen sikeresen végződött, csak pénzük volt kevés. Ott volt a tégla, a homok és a fa anyag, amit az iskola felépítéséhez meg kellett volna venniök s a szélmalomhoz szükséges gépezetere is spó­rolni kellett volna. Meg aztán petróleum, gyertya és cukor Napóleonnak (a többi disznók cukrot nem fo­gyaszthattak, mert elhíznak tőle), valamint egyéb szük­séges szerszámok; szegek, madzagok, szén, drót, vas­por, kutya-liszt — mind, mind fogytán volt! Egy bizonyos mennyiségű szénát és krumplit eladtak és az értékesítésre szánt tojásokat is felemelték heti hat­száz darabra, úgyhogy a tyúkok csak nagy nehezen tudták a csirkék számarányát az előző évekéhez vi­szonyítva fenntartani. A lecsökkenteti decemberi feja­dagot ismét lecsökkentették februárban és az istállók­ban beszüntették a lámpaégetést, olaj spórolás végett. A disznók azonban elég kényelmesen éltek, s ha mást nem is, de a testsúlyukat gyarapították. Egy februári késő délutánon meleg, különös, orr-csiklandó illat kez­dett terjengeni, minőt az állatok soha nem ismertek ezelőtt. Ez a gyönyörűséges illat a konyha mögött sze-36

Next

/
Thumbnails
Contents