Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1970-04-01 / 4. szám

— Nem iszok én — mondom — mer még elesek, részeg leszek.

Hát mentünk, ballagtunk, végighajtottuk a juhot a falun. Lesütöttem szememet, hogy ne lássák, hogy juhászkodok. Örültem, mikor kiértünk a falun, mert nekem addig ott kellett állni, mig a juhász a kocsmába vót. Úgy vótam, mint a nóta mondja, hogy:

Mikor a juhász bort iszik, szőke szamár szomorkodik.

Hát most én voltam a szőke szamár. Nem voltam én pásztornak szánva, ember vótam én, falusi ember, a falusi ember szégyelli a pásztoréletet, mert a pásztor az k'nt csatangol esőbe, viharba, mikor a gazdaember ágyon alszik. Meg mind olyan hite nélkül való, szegények is nagyon. A pásztor mán utolsó mifelénk, ha valaki odajut.

Megyünk hát, ballagdogálunk Uszka felé. Téritgettem a nyájat, hogy kárba ne menjen, úgy kocogtunk az utón. A juhász meglát egy más’k juhászt, ahogy legeltet, mingyán kiált neki:

— Hé, komám.

A meg kijön, elkomáznak, isznak, isszák a lapos üvegből a pájinkát, én meg ezalatt terelgetem a juhot- Csak a falu alatt ér utói. Azt mondja:

— No, kiskomám, mennek a juhok? Van itt egy jó kocsma?

— Nem tudom, mer e nagyon k:s falu.

— Meglelem én, ha a föld alatt van es!

Meg is lelte, újra megtőtötte a palackot félig.

Megint megyünk, dudorászgat hegyesen, meg ki is

ereszti a hangját, be jó juhásznótákat tudott. Újra meglát egy legeltető pásztort, kiált neki:

— Hé, komám. — Azt is k'hijja az útra, újra eldiskurálnak, megint megisszák a pájinkát.

Mán akkor beértünk Újlakra. Lefekszik a nyáj a piacon. Ő meg elmegy a nagyvendéglőbe pájinkáért. Aszongya :

— Na, itt a szeredás — ;gy mondta a tarisznyát, — vigyázz rá, van is benne valami. Ha éhes vagy, ögyéé. Ha nem utálod.

Elment, én meg nézem a tarisznyát, vót benne sült hús, fejér kenyér. E kell nekem- Jó befalatoztam. Ittam rá jó kuti vizet.

Jön élőiéi é osztán:

— No, kiskomám — aszongya — igyál egy k's pájinkát.

— Nem iszok, meleg van. Még felbukok az után.

Ahogy kimegyünk Újlakról, megint van egy pásztor,

aki legeltet..

— Jó napot, komám.

Én meg csak nézem, ennek mindenki komája. Még

Petőfi Sándor:

A GAZDAG UR . . .

E gazdag ur miként

Gőgösködik, mint nézi le a szegényt!

Ne gcgösködjél, jó barát,

Azért, hogy most oly jó dolgod van; Majd e szegény magasabbról néz le rád, Ha ő a mennyben lesz s te a pokolban.

SZÁLLNAK REMÉNYEINK

Szállnak reményink, e szép madarak . . . Midőn legjobban szállanak,

S szijják a mennyei tiszta léget,

Hol már sas sem tanyáz:

Jön a való, e zord vadász,

S lelövöldözi őket.

akkor nem tudtam, hogy a pásztor ember az országban minden pásztort komájának szóüt. Nagy azok között a barátkozás. Osztán valamennyit leitatta, az vót az ő becsülete, hogy mindenkit megtőtött pájinkával.

Beszélgettek, én meg hajtottam a nyájat- Csak Benében ért utói.

— Hallod-e, kiskomám, nem fázol?

Evvel még a Szűrt is a nyakamba akasztotta. Étn meg felvettem, mán tetszett nekem, hogy egészen juhászos forma vagyok. Még a kalapját is a fejembe nyomta, ő meg úgy jött mellettem, mint egy gróf, csak úgy dalcCászott.

Hat kivel találkozom Benében. Szekér jött szembe, azon meg Komáromi Julcsa néném ült. Fordítottam elfele a fejemet, hogy ne ismerjen meg, de a nagyon nézte a juhokat, engem is megismert.

— Maga az György?

— Én vagyok.

— Mi az, juhász lett?

— Juhász.

— Mikor?

— Mán két esztendeje.

— Hová hajtja ezt a juhot?

— Beregszászba, onnan meg a jánosi tanyára.

— Meddig maradnak ott?

— Nem tudom, medd'g lesz legelő.

így tréfáltam vele- A juhász meg újra vett pájinkát.

35