Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-04-01 / 4. szám
Mi volt az Operában? — Halló, te vagy az, drágám? — Én vagyok, édesem. Parancsolsz? —• Csak azért hívtalak fel, aranyom, mert tegnap az Operában voltunk az urammal és még most is extázis vagyok tőle. Miért nem jöttél el te is, szivecském? —• Nem voltam hangolva. — Azért nyugodtan eljöhettél volna. Nem terajtad játszottak volna a zenészek. Remek helyünk volt, tudod drágám, mi ritkán járunk szórakozóhelyekre, de olyankor nem sajnáljuk a pénzt. Csodásán néztem ki az új lila nagyestélyimben, a fazonját nem részletezem, szívem, mert nem akarom, hogy megpukkadj. Csak annyit mondhatok, édesem, hogy három szmokingos úr ült az egyik obscéniumpáholyban, le nem vették rólam a szemüket Kissé merész kivágása volt a ruhámnak, az uram mondta is: fiam, ne takard el magad folyton a színlappal, hadd lássa a közönség, hogy azért van rajtad ruha is. —• A nyitány szép volt? — Mi az, hogy szép? Egy élmény! Mingyárt az elején rájöttem, hogy a zenének csodás hatása van, mert nemcsak a karmesternek volt rém hosszú haja, hanem a legtöbb zenésznek is. Ugylátszik, a zene kitűnő szer hajhullás ellen. Neked már ezért is gyakrabban kellene zenét hallgatni, szívem. — Hagyd most a személyeskedést, édesem. Inkább mesélj, mi volt a nyitány után? — Széjjelment a függöny. Apropó, erről jut eszembe, hogy a ti függönyötök is foszlik már. Miért nem vesztek újat? — Hagyd most a függönyt, édesem. Milyen volt az előadás? — Csodás. Az első felvonásban például kijött egy csomó idősebb nő és férfi festői népviseletben és mifont adott az orvosnak. Az orvos pedig halkan mentegetődzni kezdett, hogy nem így gondolta és nem akarta őnagyságát megsérteni. * * * * Az orvos az újságokból értesült, hogy a kis ember egy kávéház terraszán alaposan felpofozta felesége barátját. Az asszonnyal pedig azóta nagyszerű házaséletet élnek. Az orvos mosolyogva mesélte, hogy még sohasem várt ennyire valamit, mint ezeket a pofonokat, mert tudta, hogy ez meghozza a férfinak a tudatalatti önérzetét és nyomasztó félénksége alól a felszabadulást. közben énekeltek, folyton emelgették a karjukat. Ezért hívják őket kardalosoknak. — Ki volt a tenorista? — Nem tudom, aranyom, mert kissé rövidlátó vagyok és nem jól láttam. — Miért nem használtad a látcsövedet? — Mert elfelejtettem felvenni a gyűrűimet és nem akartam a csupasz kezeimet mutogatni. Hanem volt a második felvonásban egy jelenet: felejthetetlen. Kijött két énekesnő, egy öregebb és egy fiatalabb és egy gyönyörű szólót énekeltek. — Ne blamírozd magad, édesem. Hogy énekelhet két énekesnő szólót? — És ha megpukkadsz, aranyom, akkor is szólót énekeltek, mert az öregebbiknek nem volt hangja. Ellenben a fiatalabbik úgy trillázott, mint egy erdei pacsirta. De, sajnos, csak én élveztem, szívem, mert a férjemnek nincs semmi érzéke a komoly zene iránt. Képzeld, folyton a koloratúráját dicsérte annak a nőnek. Mondtam is neki: Brúnó, rém közönséges vagy. Ne folyton a koloratúráját bámuld, inkább a hangjára figyelj. —• Na és mi volt még? — Aztán jött még egy pár felvonás és felvonás közben remek hot dog-ot ettünk a büfében, tormával. És a felvonások alatt egyik énekes bejött a színpadra, a másik kiment a színpadról és közben folyton énekeltek, hol külön-külön, hol meg egyszerre. És amikor távoztunk, a ruhatárban a ruhatárosnő még húsz centet kért tőlünk, mert rájött, hogy a férjem zsebébe egy pár sárcipő volt beledugva. — És á férjed megfizette? — Hát persze. Remek új sárcipő volt és pont jó volt a lábamra. Igazán megérte azt a húsz centet, üzletben legalább négy dollárt kértek volna érte. — Szóval jól mulattál, édesem? — Remekül, aranyom! Ha újra adják a Faustot, inkább vigyél be valamit a zálogba, de okvetlen nézd meg, mert ilyen csodás zenét még nem hallottál. Hiába, az a Goethe, az tudott. Pá, szivecském, a viszontlátásra! — A viszontlátásra, angyalkám, de meg kell jegyeznem, hogy először is a Faust zenéjét nem Goethe írta és másodszor is: tegnap nem a Faustot adták. —• Az ki van zárva, szívem, hiszen mink a Fausthoz váltottunk jegyet. — Igen, de az utolsó percben darabváltozás volt és a Carment adták helyette. —• Biztos? — Hát persze. — Ja úgy! Akkor már értem, miért nem fordult benne elő a hattyú! 12
