Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-04-01 / 4. szám
A VATIKÁN ÉS A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG Irta: Dr. Heckenast Dezső Pontosan ötven esztendeje, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiát feldarabolták és területén új államok keletkeztek: Ausztria, Csonka-Magyarország, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Nagy-Románia. A területrendezést követte a közigazgatás új rendje, kulturális, gazdasági és közlekedéspolitikai újjárendezések. Ezek az intézkedések az új területeken — most csak a történelmi Magyarországból kihasított területekről beszélünk — nem mindig feleltek meg az összmagyarság érdekeinek. Szerencsére az egyházigazgatás terén hosszú ideig nem történt változás, hála a Vatikán bölcs politikájának. Az utóbbi években azonban ezen a téren is egymást követik az új intézkedések, amelyek ugyancsak nem mindenben fedik a magyarság érdekeit, néha még a magyar katolicizmus érdekeit sem, éppen azért feltétlenül beszélni kell róluk. Alig pár hónapja vettük a hírt, hogy a Vatikán Jugoszláviában, Szabadka székhellyel új megyéspüspökséget létsített, élén egy bunyevác püspökkel, jóllehet a hívek többsége nem szerb, hanem magyar. Bácska a honfoglalás óta a magyar birodalom része volt és egyházigazgatási szempontból a bács-kalocsai érsekséghez tartozott, amelyet Szent István alapított, illetve Kálmán király emelt érseki rangra. A Trianoniaz újbékeszerződés óta a Jugoszláviához került bácskai részek külön apostoli kormányzóságot alkottak, amely az új intézkedéssel megyéspüspökség rangjára emelkedett. Pár évvel ezelőtt egy másik hasonló intézkedést foganatosított a Vatikán a történelmi Magyarország területén, amikor a győri és a szombathelyi püspökségek területéből kiszakított nyugatmagyarországi apostoli kormányzóságot, Kismarton székhellyel burgenlandi megyéspüspökséggé szervezte át. Ez esetben még szerencsés volt a magyarság, mert az új püspök magyar származású és nagy barátja a magyaroknak. Most ismét egy újabb vatikáni intézkedésről kaptunk hírt, amely ugyancsak érinti a történelmi Magyarországot. A Vatikán ugyanis a Felvidék legrégibb püspökségét, a Szent Istvántól 1009-ben alapított nyitrai püspökséget érsekség rangjára emelte és ezzel, ha nem is hivatalos prímási ranggal, de a nyitrai érseket Szlovákia főpásztorává emelte. A magyar Felvidéknek Csehszlovákiához való csatolásakor az esztergomi és az egri főegyházmegyék területének jelentős részét kivonták a magyar főpapi kar kormányzása alól, de nem kaptak új érseket, hanem a felvidéki püspökségeket egyenesen Rómának rendelték alá. A szlovákok ugyan sok esetben kérték az új egyházi felosztást és egy érsekség felállítását, de csak egyetlen új püspökséget kaptak s annak a székhelye sem Pozsony lett, az új főváros, hanem Nagyszombat, ahol az egyházi épületek rendelkezésre állottak. Magyarország török megszállása idején ugyanis Nagyszombat volt az esztergomi érsekség és a Pázmány alapította katolikus egyetem székhelye, tele szebbnél-szebb templomokkal, kolostorokkal és más egyházi épületekkel. Ugyancsak nemrég hagyta jóvá VI. Pál pápa Horvátország új egyházigazgatási beosztását, amely bizonyos vonatkozásban szintén összefügg Magyarország történelmével. A zágrábi püspökséget Szent László magyar király alapította (1093), amikor Magyarország perszonális únióra lépett Horvátországgal és Szent István koponyacsontját adományozta székesegyháznak ereklyéül, akiről ma is el van nevezve. A püspökséget I. Ferenc József érsekség rangjára emelte (1853) s a zágrábi érsek felvette Horvátország prímása címet, amit addig a spalatói érsek viselt. Róbert Károly az akkor magyar kézen lévő Nándorfehérvárt alapít püspökséget (1331), ami a mai belgrádi érsekség őse. A magyar alapítású szerémségi (Eszék) püspökséget, amely a török uralom alatt megszűnt, II. József Diakovár székhellyel (1781) visszaállítja. A legújabb vatikáni intézkedéssel Fiume, Spalato és Zára érsekség rangjára emelkedett és az új fiumei érsekség joghatósága alá újabb területeket (zenggi, pólai, rovignoi püspökségek) helyeztek. Napjainkban pedig az albán kisebbség számára szervezett a Vatikán egy új püspökséget. Ezek szerint csupán a — mintegy háremnegyed milliónyi — magyarságnak nincs püspöksége. Egy másik fájdalmas pontja a magyarságnak egyházpolitikai vonatkozásban: Erdély, amelyet mint gyűjtőfogalmat használunk arra az egész országrészre, amelyet 1920-ban Romániához csatoltak. A történelmi Erdélynek első és egyetlen püspöksége a gyulafehérvári magyar püspökség, amelyet még Géza fejedelem alapított 950 táján, amikor Bizáncban való megtérése után Hierotheus görög szerzetes személyében püspököt is hozott magával. Ezt a püspökséget Szent István megerősítette és beleillesztette egyházi szervezetébe. Ez a püspökség, amely a magyar alkotmány értelmében 1899 óta hivatalosan is viseli az erdélyi püspökség címet, kezdettől fogva a kalocsai érsekség joghatósága alá tartozott s csak 1920 óta tartozik a bukaresti érsekség fennhatósága alá. A Romániához csatolt részeken még három latin szertartású püspökség volt: a Szent Istvántól 1009-ben alapított Csanádi (temesvári), a Szent Lászlótól 1077-ben alapított bihari (nagyváradi) és VII. Pius pápa rendeletére I. Ferenc királytól 1804-ben alapított szatmári püspökség. Ez utóbbi az egri, az első kettő pedig a kalocsai érsek főhatósága alá tartozott. 2
