Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 3. szám
Mécs László: ÁRVA CSIBÉK Elnézem őket: ténferegnek a nagy, százhangú udvaron. Az anyjuk csak magára gondol, kárál, pletykáz a trágyadombon, hol zaj van, kakas udvarol. Boldog zsivaj! Család-csoportok: csibék, pulykák, libák, rucák szent egységekbe tömörülve, együtt repdesve, játszva, ülve zsibogják a lét himnuszát Vészjel hallatszik: az azúrban vésztjóslón ring két kánya-árny; az árvák egy jázminbokorba szaladnak szinte fuldokolva, — de a bokor nem anyaszárny! A lombok közt fény-tócsa csurran, ott összebújnak a csibék, a fény finom, bár csak hatujjnyi, olyan jó benne összebújni, — de nem pótol anya-pihét! “Kotya, kotya”, szólítja őket anyám: rohannak boldogan keresztül a százfajta lármán, esznek, — majd ottmaradnak árván megint: anyámnak dolga van. Fel fognak így is nőni lassan, az ösztön mindent megtanul, — de mennyi emléket veszítenek, hogy anyjuk így kijátssza Istent s elhagyta őket józanul. A kotlókat, mindég csodáltam: az anyaságot, mely lemond mindenről Isten célja végett, ezt a hétszer szent őrültséget! — A józan tyúk: önző bolond. József Attila: ISTEN Hogyha golyóznak a gyerekek, az Isten köztük ott térdereg . . . Most már tudom öt mindenképpen, minden dolgában tetten értem. S tudom is, miért szeret engem: tetten értem az én szívemben. volt az első, egy hét múlva került török kézre a palánkkal körülvett város. De a vár védői nem csüggedtek. Szeptember 29-én úgy érezték az ostromlók, a vár falai, bástyái már úgy össze vannak lőve, itt az ideje, hogy végezzenek Egerrel. Általános rohamot indítottak, de legnagyobb megdöbbenésükre rom helyett helyreállított falak fogadták őket, elcsüggedt, rémült védősereg helyett elszánt, reménykedő, erejükben bizó hősök, akik visszaverték a hatalmas szultán vitézeit, pedig annyi volt az ostromló török, hogy minden elesett helyébe tiz pihent katona lépett. Az egri asszonyok alaposan kivették részüket a munkából. Ápolták a sebesülteket. Nem törődtek a repülő golyókkal, ott jártak a bástyákon, úgy bátorították a harcosokat. Itallal enyhítették az eltikkadt vitézeket, vitték hátra a sebesülteket, hogy ápolják, gondozzák őket. Este pedig a napközben rommá lőtt falakat segítettek újjá építeni. Csodálkoztak is a törökök, mi történik ebben a várban, amiről azt hitték, az első ágyulövésre megadja magát, ha ugyan közeledtük hírére nem szökik meg az egész védősereg. Amit egész napi ágyúzással sikerült romba dönteni, az reggel épen, büszkén várta az uj támadást. Mintha jó tündérek járnának a várba, hogy éjjel meggyógyítsák a nappal szerzett sebeket. Volt is a várnak jó szelleme, sok fürge, ügyes és lelkes tündére: a hős, önfeláldozó egri nők. De szükség is volt mindenki bátorságára, munkájára, mert nehéz, küzdelmes napokat éltek át Dobó István és hadi népe a körülzárt, ostromlott Eger várában. Süvöltve csaptak be a tüzes golyók. Bár Dobó István óvatos volt, már a törökök közeledésének hírére leszedtek a várban minden háztetőt, amit könnyen lángba boríthatna az ellenséges golyó, vermekbe, nedves marhabőrök alá rejtették az élelmet, meg puskaport, a véletlen mégis segített a töröknek. Vagy talán áruló török kém lappang a várban? Megtalálták a rejtekhelyét, ahol a drága kincs, a puskapor van felhalmozva. A török egyre a székesegyházat lövi, pedig annak sekrestyéje most a vár lőporraktára. És rettenetes robbanás jelzi, hogy sikerült tervük, felrobbant a védők lőszere. Elpusztultak a szárazmalmok is, pedig ezekben pótolják az ellőtt puskaport. De Dobó István semmiféle csapástól nem ijedt meg. És az ő rendíthetetlen bizalma erőt ad a vár aprajának, nagyjának. Hűséges segítőtársával, Bornemissza Gergellyel nyugtatják az embereket, hogy dehogy is volt a vár egész puskaporkészlete a templomban. Ki állít ilyen oktalanságot? Hiszen bizonyos, hogy azért a kevésért is kár, ami ott pusztult, azt is jobb lett volna a török táborra szórni. De meglátják az egriek, meg az ellenség is, hogy van még Dobó Istvánnak elég puskapora. Pedig mikor Dobó István, Bornemissza, meg Klára Katica ezt nagy buzgón magyarázták, alig volt valami lőszer a várban. A két elpusztult szárazmalom romjaiból újat építettek a várban lakó mesteremberek. Egyszer se kellett ágyúsoknak, puskásoknak azt mondani, ne lőjjetek, nincs mivel. A romokat meg a robbanás környékén asszonyok takarították el. Akire nem volt a kórházban szükség, aki nem sütött, főzött a ka48
