Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 3. szám
Akkor növekvő idegességében, a férifaktól elszokott természet beteges visszásságában egyenesen üldözni kezdte béresét. Az ilyen kis birtokokon, ahol a gazdát csak keskeny szakadék választja el munkásaitól, nem is nagy sor az, ha szorosabb érintkezést tart fenn a gazda és a munkás. Főleg, ha külön nemen vannak. Mindenki sejtette már, hogy Tigris Sára tettetett haragja, elvétve kiejtett, nyers, paraszti megjegyzései, gúnyja és évődése az érdeklődő asszony szava a férfihez. Éppen csak Mátyás mutatott hűvösséget... És ez a hűvösség még jobban felingerelte a sóvárgó, közeledő asszonyt. Egy nyárvégi meleg délután szénát hordott Bozóki a csürpadlásra. Akár előre úgy rendezte el, akár véletlenül adódott, de rajtuk kívül senki sem volt a tanyában. Az ember behányta már a terhet és indulni akart, hogy elvezesse a lovakat, amikor a padlásajtóhoz támasztott létrán felkapaszkodott az asszony. — Hát maga itt lebzsel? — állt eléje és felrakta csípőjére két kezét. — Nem lebzselek... Szénát hordok, látja ... — Hát a kukoricát mikor kezdik? Mit? — Törjük már azt is ... tudja ... — De a kesely szögbe hágott!... Az ember felrántotta vállát és tovább hányta a szénát... Sárét elöntötte a vér forrósága ... — Ne rángassa a vállát... Feleljen, ha kérdem! — Mit feleljek? Leeresztette a villát és nyugodtan szembenézett az asszonnyal. Azt meg elragadta, magával sodorta valami. Egy érzés, aminek nem tudott eddig nevet adni, de ami hónapok óta tépte, marcangolta . . . Álmatlan éjszakákon, cserepes, forró testtel, párnákat harapdáltatott vele... Mit akar itt ez az ember? Miért jött ez ide, hogy pokollá változtassa az ő régi, csendes és szomorúságba csüggedt életét? — Mondja meg... Vallja be végre... Parancsolom, hogy feleljen... — Nem tudom, mit akar? ... — Miért jött ide? Miért kínoz engem? Idelopta magát... Megrontja az életemet... Az ember merően nézte, csak állt és nem válaszolt. — Most elkergetem... Takarodjék! Bozóki meg sem mozdult. Az asszony agyát elborította az indulat... Odaugrott melléje és teljes erejéből arculütötte. A férfi megtántorodott és most sötétvörös felhő árnyékolta el arcát. Felhördült és derékon kapva az asszonyt, egyetlen vad mozdulattal bevágta a szénába. Az indulat és a lefojtott, zavaros érzés mind a kettőben felszakadt... Az asszony tüdeje élesen sípolt ... A férfi rávetette magát és leszorította. — Gyilkos ... — fuldokolt a nő — asszonygyilkos! ... — Te!... Te... Összefonódva, kétségbeesetten küzködtek a szénában ... Arcuk egymáshoz szorult, karjaik görcsösen ölelték egymást, lehelletük összevegyült... — Ölj meg engem is!... Ölj meg!... — lihegte az asszony... — Nem... Nem... — Az enyimek is meghaltak ... Mind a hét... Ölj meg! ... De karjai nem tudtak ölni, azok öleltek már... A férfi az asszony száját kereste: — Nem tudlak... Szeretlek... — Eressz... — Most hát tudod... Nem lehetsz másé... Ne félj tőlem ... — Nem akarom... — De én akarom most már! Végső kétségbeesésében hatalmas ütést mért az állára és érezte, hogy pillanatra enged a férfi szorítása... Lerázta magáról s kiugrott a nyitott padlásajtól. Le a létrán, be a házba ... ott elreteszelte az ajtót maga mögött ... Másnap reggel lehajtott fővel eléje állt Bozóki Mátyás. Katonaládája botra akasztva, kalapja kezében. Utrakészen. —• Búcsúzni jöttem — mondta, — adja ki a béremet ... —■ Miért? — öntötte el Sára arcát a pirosság. — Nem bírok ittmaradni tovább ... így nem ... — Másképp bírna? — Nem tudom... Most az asszony odalépett hozzá és szelíd marasztalással, visszatartotta. Hangja lágy volt, bársonyosan búgó, engedelmes ... — De én tudom... És azt mondom, hogy maraggyon... Bozóki megcsóválta fejét és elhúzódott... — Nem lehet az most már... Nem tehetem... Beláthatja, hogy így már nem. Tigris Sára megint elpirult és elbocsátva kezét, szemlesütve mondta: — Hát akkor maradjon itt másképp... Azzal megint befutott a szobába. Még abban az esztendőben, szüretkor összeesküdtek. A következő év nyarán megszületett az első gyermek. Rá egy évre a második. Ebben az esztendőben tartották keresztvíz alá a negyediket... Nem tudja azt senki, hol fognak megállani?... 44
