Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-03-01 / 3. szám
— Nem is tudom ... Úgy lehet, semmit... — És mégis? — Mégis... — Megcsalta? Hűtlenségen kapta? — Nem nyúlt ahhoz más, csak én... — Hát akkor? — Nem tudta megtartani a gyermekeinket... Sára asszony testét átjárta a hideglelős riadalom. Meg kellett kapaszkodnia az ambitus korlátjába és alig tudott erőtvenni nagy felindulásán. A munkára kínálkozó akkor így folytatta és így fejezte be históriáját: —• Eleinte nagyon boldogan éltünk. Tanyánk volt, kis földecskénk és igyekeztünk. Egy év múlva megjött az első gyermek. Fiú volt, kövér, hibátlan, olyan, mint az élet. Tíz napra meghalt. Megint egy esztendő... megint egy gyermek... Két hónap múlva az is... Hétszer egymásután ... Hét iszonyú éven keresztül... Minden évben született egy és mindegyik meghalt... Az asszony, szegény, olyan volt már, mint az őrült... Én is. Orvos patika, imádság... mind hiába volt... Egy éjszaka megfojtottam. Tigris Sára eszelős borzadállyal bámulta a jövevényt ... Ki ez az ember, hogy így váratlanul eléje toppant ezzel a szörnyű hasonlatossággal? Ismeri talán az ő sorsát? Meg akarja lepni egy iszonyú hazugsággal? Ki küldte ezt ide? Véletlen? A sors, vagy a boszszúállás? —• Ismer maga engem? — kérdezte. — Nem. Ezen a vidéken nem is jártam. Túladunai vagyok. Csak börtönbe hoztak ide. A faluban mondták, hogy itt munkát kaphatnék... — Hány évet ült? — Kilencet... Tizenkettől kaptam, de kilenc után elbocsátottak... — Mutassa a szabaduló levelét... Elővette és átadta a papírokat. Az asszony beléjük se nézett. Hirtelen, valami ellenállhatatlan ösztönzés kényszerének engedve, így szólt: — Jól van. Felfogadom. Holnap majd megegyezünk a fizetéssel... Most pakkoljon le a béreslakásban ... Otthagyta a jövevényt és elvonulva, magára zárta az ajtót. Nem is látták másnapig, az öregbéres hiába zörgetett, hogy utasításait kérje, nem adott életjelt. Végre hátravezette a felfogadott új munkást, megmutatta neki szállását és a tanya elcsendesedett. Másnap befogatott az asszony, de otthonhagyta a kocsist. Maga hajtott a városi börtönépület elé. Ott megtudta, hogy Bozóki Mátyás minden szava igaz. Emberölésért ítélték el, még pedig azért oly súlyosan, mert vagyonszerzés gyanúja is terhelte. Asszonyáé volt a birtok, amely a gyilkosság után a leány szüleire szállott vissza. A kiszabadult rab két keze munkájának jövedelmén kívül semmit sem mondhatott magáénak. A börtönben azt is megtudta, hogy az elítélt engedelmes, csendes, példás magaviseletét tanúsított, ezért is bocsátották feltételes szabadságra. Hazatérve rögtön érdeklődött az udvarostól: — Hol az új béres? — A földben. Hajnal óta szánt... Kiment utána. A tizenötholdas tagot fordította kukorica alá. Akkorra már hatalmas darab szántás barnállott mögötte. Az asszony az útpart galagonyabokrai mögé húzódott, onnét figyelte minden mozdudatát. Azokból meg most már kétségen felül megláthatta, hogy csakugyan szántóvető ember. Még pedig a javából. Úgy vezetni a vasat, lovat, ekeszarvát csak vérbeli gazdaember, vagy nagyon ügyes béres tudja... Szíve hevesen dobogott és sokáig, nagyon sokáig nézte, mint távolodik ott a barázda szélén, mint fogy el alakja a túlsó mesgyefordulónál... mint nő, növekedik újra... Félre sem pillant, nem bajlódik pipával, gyeplőpiszkálgatással... meghajtja, mégsem fárasztja ki nagyon a lovakat... Kicsoda ez az ember és mi szél vetette ide?... Éppen az ő tanyájára és éppen azzal a hihetetlen múlttal? Szédelegve ment vissza a tanyába. Az öregbéres, az udvaros, a két teheneslány nem győztek csodálkozni, vájjon miért nem szidja össze őket, miért nem járja körül a szérűt, az ólakat és istállókat, amint eddig cselekedte? Lassan elkövetkezett a nyár és az aratás. Az új béres addigra csodálatos dolgokat müveit az elhagyatott, fejetlen gazdaságban. Szelíd eréllyel, anélkül hogy túlságosan feltűnt volna, lassanként ráncbaszedte a személyzetet. A béresek hamarosan észrevették, hogy nagyon ügyes, ritka kiváló gazda. így akaratlanul is lépést kellett tartaniok vele, aki túljárt az egyszerű turpisságokon, fülönfogta a lustálkodókat és fölvigyázott a jószágok ápolására. A gazdaság lassan kezdett felvirágozni. Tigris Sára, talán azért, mert félt tőle, kezdetben vele is éreztette rideg szigorúságát. Bozóki azonban kitért a támadások elől és némán elviselt minden rosszalást, sohasem ellenkezett. Nem így az asszony. Növekvő idegességgel leste, mikor vet oda neki valami megjegyzést, mikor felel vissza durván, hiszen biztosan tudja már az ő históriáját Azt, hogy az ura bánatában, ki tudja, talán szántszándékkal emésztette a halálba magát.. Elmondták már neki biztosan, hogy ő is hét gyermeket hozott a világra, de egyet sem tudott megtartani, s fölnevelni. De a béresen nem lehetett észrevenni semmit. Pontosan, fölösleges szó nélkül végezte munkáját és 42
