Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
az ember és úgy hajlik a megboesájtás felé, mint virág, ha napra néz. Csontos Károly törengve forgatta a hivatalos borítékot. A tárgyalásra gondolt, ahol majd a gyerek apja be szeretné bizonyítani, hogy Verőn csak olyan volt. Kilenc legényt visz magával tanúnak. Az anyjától tudta meg ezt is. A legények a Daninál ittak a tárgyalás sikerére. Bement ő is. Gondolta megnézi, kik azok. Odakönyökölt a söntés előtti pultra és várta a féldecit. Mire megfordult, üres lett a kocsma. Eltűntek a legények. Féltek; tőle féltek? De holnap ott lesznek a tárgyaláson. Kilencen. Kilenc legény. Veronnak is van tanúja. Van? Lesz. Talán lesz. Balla Gizella. Csontos Károly torkát névtelen félelem szorította össze. Hátha el se megy a tárgyalásra! Minek is menne? Azért, amiért véresre verte az ostorával ? Persze, hogy nem megy el! Most legalább visszafizethet mindent kamatostól. Mert rajta fordul meg minden. Balla Gizella vallomásán. Korona-tanu. Tőle függ, hogy a leánya . . . Csontos Károly felrepedezett tenyerébe temette az arcát. Ha nem úgy vall, ahogyan a legényektől hallotta, vagy ha letagadja . . . Felállt a hengerről. És ahogy a konyha ajtó felé ment, mintha a világ valamennyi terhe az ő két meghajlott vállát húzta volna lefelé. A (két sárga szaporán lépegetett. Könnyű volt á kocsi, csak ketten ültek rajta. Csontos Károly Veronnal. Verőn feje asszonyosan volt bekötve. A rózsaszín pántlikát már régen kivette dusfonatu, szőke hajából. Csontos Verőn asszony lett. Keresztanyát nem hívtak. Ugyan ki örvendezett volna ilyen keresztanyaságnak? A szüle vitte el, de ő is már csak akkor ment, amikor a pap rájuk üzent, hogy mi lesz már? Pedig Verőn — csak a jó Isten tudhat a lelkén eligazodni — egy szikrányi szégyent sem érzett. Nem bujt el az emberek elől, mint ahogyan mindenki elvárta volna tőle. Verőn nem szégyenkezett. Olyasmi történt véle, amit ő nem akart. A legény volt az erőszakos, akit még csak nem is állhatott nagyon, mert simán, hátrafésülve hordta a haját és hadarva beszélt a filmcsillagokról, meg egyebekről. Szólhatott volna neki az esküvője előtt és elveszi két kézzel. De nem szólt. Bottal se verhették volna hozzá, annyira megcsömörlött tőle. A végén még jól is jár, mert ha Gizella nénje el jön tanúnak, három és fél hold földet kap tartásdij fejében. Ezen az eshetőségen elmerengett egy jó ideig. A kilenc legény nem bántotta. Tiszta volt tőlük ; csak szerették volna, ha úgy lett volna! A tárgyaló terem ajtajáig azt mondhatnak, amit akarnak (a dinom-dánomot illik megszolgálni), de a Feszület meg a bíró ur előtt majd másként beszélnek. Verőn ebben meg is nyugodott szépen és mert unatkozott a hosszúnak tetsző ó-gyallai utón, számlálni kezdte a sürgönypóznákat. A tárgyalás délután négy órakor ért véget. Az ötödik legény után a biró arca olyan lett, mint a főtt rák, de azért csak kihallgatta mind a kilencet. Aztán az ő tanúja következett, özvegy Szabó Andrásné, született Balla Gizella. Verőn hol az apját, hol Gizella nénjét nézte. Az apja lehorgasztott fejét s Gizella nénje pirosbarna arcát. A kicsit nagyra sikeredett uborka orr alatt mosolygó száj húzódott s a biró kérdéseire halk, de határozott válaszokat adott. — Rokona-e a felperesnek? — Rokona. — És az alperesnek, neki is rokona? — Az. — Kérem a tanút, hogy igennel és nemmel válaszoljon a kérdéseimre. — így a biró. — Igen? — Igen. — Harag, vagy egyéb sérelem nem befolyásolja-e a vallomástételében? Balla Gizella bizonytalanul nézett a bíróra, mert nem értette a kérdést. A biró helyesbített. — Nincs-e haragban az alperessel? A tanú hallgatott. — Nem hallom a választ! — idegeskedett a biró. — Az előbb aszonta a biró ur, hogy igennel és nemmel válaszoljak — mozdult meg a széken Balla Gizella. — Igaz. Ezek szerint — haragszik-e az alperes Pálinkás Jóskára? — Nem. — Haragszik-e a felperes Csontos Károlyra? — Igen. 26
