Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
— Igen? És miért haragszik a felperesre? — Mert megvert. — Igen? — a bíró érdeklődve hajolt előre a székén, — Szóval tettlegesen bántalmazta? — Nem. A biró arca megint főtt rák szinü lett és felemelte a hangját. — Hallja-e, Szabónál A valóságot mondja még akkor is, ha a tényálladék nem tartozik szorosan a tárgyaláshoz. Még egyszer kérdezem: Bántalmazta-e tettlegesen a felperes Csontos Károly? — Nem. — Bocsánatot kérek, biró ur! — Dr. Boncz, a felperes ügyvédje felállt a helyéről. — Méltóztassék megbocsájtani, de úgy hiszem, hogy egy kis félreértés történt. Ugyanis özvegy Szabó Andrásné és ügyfelem, Csontos Károly között 1932 őszén bírósági tárgyalás volt folyamatban. Erre vonatkozólag méltóztassék az 1932 per 4591-es szá. mu aktába beletekinteni. Csontos Károly ügyfelemet a bíróság ezer cseh korona pénzbírságra büntette, súlyos testi bántalmazásból kifolyólag. Köszönöm. — Ezek szerint mégis csak tettleges bántalmazás állott fönt? — Igen? — Igen. — Mikor történt az inzultus? Balla Gizella ijedten nézett a biró bosszús arcára. Nem tudta, mit jelent az inzultus. A biró hangja fátemelődött. — Feleljen, kérem, ha kérdezem. Az inzultus ugyebár 1932-ben történt? Igen? — Igen. — És azóta nem is beszélnek? — De beszélünk biró ur, — és Balla Gizella lehajtotta a fejét, mert úgy érezte, hogy kifigurázzák. Különben miért is kérdezne ilyeneket a biró ur, hiszen tudhatja, hogy egyikük se néma; se ő, se Káró bátyja. — Ezek szerint jóban vannak. — Nem. — És miért nem? — Mert megvert az ostorral. — Tessék? — a biró elképedt. — Mikor verte meg kérem? — Mikor megmondtam Pálinkás Jóska üzenetét. — És nem élt a feljelentés jogával? A tanú megint megzavarodott a kérdéstől, és mert nem értette, mit kérdezett. — Kivel biró ur? — Kivel, kivel — idegeskedett a biró — mondtam már, hogy ne kérdezgessen, hanem arra feleljen, — élt vele, vagy nem élt vele? Balla Gizella arca megint megpirosodott és halkan, elfogultan adta meg a választ. — Nem vagyok én olyan, biró ur. Dr. Boncz egy jókedvű mosolyt nyomott el a ibiróra való tekintettel s aztán szólásra emelkedett. A tárgyalás befej eztéig legalább tízszer sietett Balla Gizella segítségére, aki sehogyan sem értette a hivatalos nyelvet. Az ítéletet azért meghozták, mely szerint Pálinkás József három és fél hold földet kötetes tartásdij fejében Csontos Verőn nevére íratni. Balla Gizella egy dülőuton ballag, toronyiránt. Nem Komáromnak, mert az kerülő. Cipőjét — alig hogy elhagyta Gyallát — levetette, most úgy huppog a porban mezítláb bütykös, rövid lábujjaival. Meleg még az idő s a por lábujjközötti csiklandozása szinte jól esik. Ha jól számítja, este nyolcra hazaér. Egynek mindig hosszabb az ut, mint kettőnek. Csak a mezei virágokhoz szólhatna, meg a füvekhez, ha értenék a nyelvét. Bizony, elpanaszkodná nekik özvegyi sorsát. A negyvenegyet tapossa immár társ nélkül, tizennyolc éves kora óta. Azóta özvegy. Az ura első világháborús hősi halott. Meghalt a semmiért. Mert a halál akkor ér valamit, ha a visszamaradok — feleség, család, ország — békességben és boldogságban virul. Vele bizony egyik sem történt meg, de az országgal se s ily módon nem tudhatja, hogy a hősök emlékművén az ura aranybetüs neve jelent-e valamit az elköltözött szemében. Amig igy töpreng, kocsi zörgés éri utói, majd egy kocsi s végül egy ember, aki leszállva a kocsideszkáról, eléje áll. Egy ideig szó nélkül nézik egymást a haragosok; Csontos Károly és Szabóné Balla Gizella. Aztán az ember szólal meg. A szája reszket egy kicsit s a szeme, — mintha hűvös kék acélra meleget leheltek volna. — Megvertetek, — mondja — és te megbocsájtóttá’. Miért? Gizella küzködik a szóval. Nem tehet azt csak úgy megmondani. Jézust is megverték a poroszlók. Megostorozták ... és ahelyett, amit érez, csak anynyit mond, hogy nem került pénzbe. Csontos Károly szeméről elszáll a pára és most teli emberség fénylik a helyén. Elmosolyodik Gizella kitérő válaszán, mert rásejdit arra, hogy nagy és törékeny dolgokat szavak meleg vattájába, vagy tréfák felcsillanó mosolyába bugyolál az ember, 27
