Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
— Nincs itthon egy teremtett lélek se, tekintetes ur! Három kocsi ment el megrakodva, merthogy annyi szörnyű sok volt az üveg, hogy egy ökrösszekeret is megpakoltak. Elment az is a többi után. — Megbolondultak? Ki csinálta ezt a marhaságot? — Az volt a parancs, instállom, hogy ami üres üveg a padláson van . . . pezsgős, meg boros . . . mind elvigyék. Nem vittek azok egy szállal se többet . . . Péterfy nagyságos ur két napig töltette a néhány palackot. II. Egyszer meg vadászatra volt hivatalos Pali bácsi egyik kiváló cimborájához, odafent, Sáros északi csücskébe. Sokat lehetne beszélni magáról a vadászatról is, de most beszéljünk inkább arról az áldomásról, ami a vadászatot ősi szokás szerint követte. A hegyoldalban meglapuló kis erdei lakot nevezték ki vadászkastélynak, amit megraktak előre minden földi jóval, különöskép a karcsú fiaskók garmadájával. Ez volt az áldomás színhelye. Gyönyörű kilátás esett innen messze-messze az egész völgyre. A “kastély” alatt elvonuló kanyargós országutat szemmel lehetett kisérni a harmadik határig. Az áldomás hangulata veszedelmesen emelkedett. A hét vadászok kívül érezték magukat minden törvényes és társadalmi köteléken, olyan dáridót rögtönöztek, amilyen még a vadászhistóriákban is ritkítja párját. Csapongóit, szikrázott a jókedv. Móka, tréfa, ugratás szédületes tempóban kergette egymást! Mindenki örült ujjongott gyerekes naivsággal. Mindenki habzsolta az önfeledtség mámorát. Nem bírtak magukkal. Nem bírtak a jókedvükkel. A gyönyörű holdas-csillagos, őszi eget ott lent a völgyben már a hajnali pirkadás csókolgatta, mikor Simon Miska, a minden hájjal megkent rosszcsont, pokoli ötlettel tört rájuk. — Szilencium, urak! — üvöltötte keresztül a rettentő zsivajt. — Figyelem! Átalakulunk rablóbandává. Úgy látom, a liget túlsó oldalán errefelé kapaszkodik fel egy parasztszekér. Akárki ül rajta, megtámadjuk, mint a zsiványok szokták s aztán felhurcoljuk ide, ahol jól megvendégeljük a megszeppent rabot. Mentül hóbortosabb volt az ötlet, annál viharosabb tetszésre talált. Most is, mint vásott nebulók fogtak hozzá a nagyszerű ötlet kiviteléhez Kifordított sapkát, kabátot ráncigáltak magukra, minden igyekezetük arra irányult, hogy minél ijesztőbb, félelmetesebb kinézésük legyen. Négy tagból alakult meg a banda. Vezérré természetesen Pali bácsit választották meg, mint aki messziről jött, tehát nem ismeri senki ezen a vidéken. Puskát ragadtak és hősies elszántásggal vonultak be az országutat szegélyző bokrok mögé. Kevés vártatva fölérkezett a kocsi. Pipázó bölcs nyugalommal ült a gazda a bakon s gyeplőrángatással noszogatta a lovakat. Egyszerre két oldalról négy borzalmas haramia ugrott vadul a kocsi elé. Egymást tulharsogva bömbölt valamennyi: — Hooó! Megállj! Négy puskacsövön csillant meg a holdvilág ezüstje. Pali bácsi, mint hivatása magaslatán álló bandavezér, közelebb lépett a delikvenshez. Orrának célozta nagy barátságosan a puskacsövet. — Ne moccanj, mert halál fia vagy! Pénzt vagy életet! — harsogta, ahogy a torkán kifért. A polgártárs rettenetesen megijedt. Bus lemondással adta meg magát sorsának és gombolkozni kezdett, hogy előkotorássza a belső zsebek mélyén szunnyadó bugyelárisát. Ebben a pillanatban a bámészkodó holdvilág éppen szembekerült a rettenetes bandavezérrel. Teljesen megvilágította az arcát. A megrémült reszkető polgártárs szeme felcsillant. Felkiáltott, mint aki kincset lelt. — Tekintetes uram! Ejnye, csak nem lü énrám?! — Kihez beszél kend? — kérdezte Pali bácsi álmélkodva. — A tekintetes úrhoz! — Hozzám? — Ugyám! — Hát ismer maga engem? — Mán hogyne ismerném. Ültem is az úri asztalánál. Széles Mihály vagyok én, a lókupec. Tavaly nyáron a fehérvári vásárról jövet a tekintetes ur majorja kapujában fogott le az inas, mert vendéget fogni állították ki oda. Fel is ráncigáit, ha akartam, ha nem, a fényes úri vendégségbe — tizennegyediknek. Hej, olyan ur se leszek többet soha ebbe az életbe! . . . . . . Nesze neked rablóbanda! Vége volt a színháznak. Pali bácsi hire elsugárzott már idáig is. A vármegye legészakibb csücskébe! Haszna belőle csak a lókupeenek volt, mert sokáig emlegette, hogy 13
