Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-04-01 / 4-7. szám

k-val hangzott és árpádkori alakja mok volt).

LATOR, a mai román Lotru , ómagyar LOTURU hegység a Vöröstoronyi -szorostól délnyugatra, a mai határok szerint Óromániába esik. Tudjuk azonban, hogy ez a vidék a középkor folyamán magyar volt, a Szörénységhez tartozott és máig tele magyar eredetű helynevekkel: pl. Amaradia folyó — Homorúd (homorú), Méhed vármegye (méhecske, mint személynév), Craiova város, akralj — “király” szóból szlávos alakulással, de persze a magyar királyra vonatkozva, régi magyarul Királyi volt; közvetlen a Lotru havas tövén, az Olt mellett van Hotarele vagyis Határ község, stb. Ne feledjük, hogy maga az Olt név is magyarból kerülközött az oláhba. Az ókori Aluta-ból u. i. oláhban dákoromán folytonosság esetén Anita* lenne, s ilyen név nem létezett soha. Viszont csak a magyar ejtette ki a középső u-hangot, s előbb onogur, gót hatás a végső -a hangzót: igy lett ősmagyar Alutu, majd Olutu, Oltu, Olt (v. ö. ma is alut: olt ige párhuzam). A mai oláh Lotru is magyaros összevonás már egy késő árpádkori Lot-uru szóból, am. “Lot hegye”. Mi ez a LOT? (rövido-val). Ahogy ősmagyar, honfoglaláskori Tas nevünk (török tas — “kő”, tehát Keve magyarra fordítva (1100 után Tos lett, majd 1300 után mai A és О közti a-hangunkkal Tas, ugyanígy Lot előbb Lat volt (vövid á-val). Ez a lat szó egytaguan megnyúlt a mai lát-tá, de összetételben megmaradt az eredeti rövid megánhangzó (mint kéz: kezes: kezkenő), és nem egyéb, mint a lát igénk főnévi változata. Ősmagyarban sok mai igénk képző nélkül főnévként is szerepelt (akár az angolban most), pl. les (ő les, a leshely), vész, zavar, stb. igéink ma is kettősek.

A régi nyelvben több ilyen “nomen-verbum”unk is volt, pl. oklevélbe nszerepel Salamon akadja egy dunai zátony nevéül, stb. A lát ige különben népnyelvben ma is lehet főnév is: látat, látszat (“nincs látatja”) értelemben. (Mellékesen, ezért nyelvtörténelmileg nem is olyan németesek az ilyen “igei” összetételek: látlelet, köt jel, birvágyszünidő, stb.) Hogy a lát ige régen rövidhangzós volt, arra bizonyság az ómagyar Latamás (késő ómagyar Lotomás) név, vagyis “látomás”: a mai látomás-ban persze az egytagú lát alak hatására megnyúlt a tőhang. Ha tehát föltesszük, hogy a Lotru: Loturu hegynév, melynek magyar alakja régen Lator-hegy volt, e lát ige-főnév tőből ered, akkor jelentése: “Látás, illetve Látó, Kilátó hegy”. S csakugyan a Lator hegylánc a Szebeni havasokkal párhuzamosan húzódik, délre ezektől, a Déli

Szitnyai Zoltán:

AZ ÉRZÉKENY SANYI BÁCSI

Mindent el akartunk követni, hogy jól érezze magát nálunk Sanyi bácsi, mert ismertük azt a tulajdonságát, hogy könnyen megsértődik és nehezen bocsát meg. A feleségem rokoni csókkal és olyan viharos tegeződéssel fogadta, mintha nem kielemezhetetlenül távoli atyafiak, hanem legalább is gyerekkori játszópajtások lettek volna. Én azonban már az első pillanatban elvétettem a szerepemet. Megfeledkeztem ugyanis arról a rokoni törvényről, hogy miután összecsókolództunk jobbfelől, meg kell azt ismételnünk balfelől is. Elkésve eszméltem mulasztásomra, mikor Sanyi bácsi viszonzatlanul tette át a fejét a másik oldalra és én megpülantottam arcán dermedt és csalódott mosolyát.

Hirtelen eltávolodott mellőlem és tüntetőén a feleségem mellé lépett.

— Érthetetlen — mondta, hol feleségemre, hol énrám pillantva, mintha gondolatban testi és lelki mértéket venne mindkettőnkről. — Egyszerűen érthetetlen, hogy egy ilyen szép és bájos asszony hogyan mehetett hozzád feleségül.

— Te vén imposztor! — mondta még és kedélyesen hátbavágott.

— Hö! hö! . . . Kaff! kaff! — mondtam nevetés közt fulladozva — most aztán alaposan lelepleztél, Sanyi bácsi.

Ő meg jólesően elmosolyodott.

— Meg szoktam mondani az igazat — felelte rátartian és peckesen lépegetett a feleségem mellett.

Láthatóan élvezte, hogy szókimondásának ostorával odasózhatott nekem. Sanyi bácsi ugyan rendkívül érzékeny természet volt, de ha másokról volt szó, a kímélet nem tartozott erényei közé. De legalább kiadta a haragját. Szívből örültem, hogy a mérleg ezzel kedves vendégünk javára billent. Az eredmény: kettő egy ellen, Sanyi bácsi javára.

A továbbiakban erősen ügyeltem, hogy ne kövessek el valami olyasmit, ami ezen az állapoton változtatna. Áhítattal hallgattam minden szavát s legfeljebb azért szólaltam meg közben, hogy buz-ЦМ1И-------S!=-"........... -~=3-r '.T!- •'

Kárpátok legdélibb vonulataként uralkodva a Havasalföldön, akárcsak a Mátra az Alföldünk fölött. Ősmagyar gyepü-rendszerünkbe remekül beleillik ilyen hegynév.

(Folytatjuk)

8