Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
— lotomás — látomás; hogy ma a közszó látomás, az a tudatban élő lát hatása), veri — vér (de viszont vaeraes, a jelentéskülönbség miatt a vér hoszszu hangzója itt nem hatott); a véresben hatott — és igy a szó két külön szóvá vált szét). 3. Ómagyart megelőző, csak szórványemlékekből ismert ősmagyar nyelvünkben óm. о helyén sokszor rövid a volt, igy pl. Tas (török tas — kő) nevünk előbb ősmagyar tas, tasi, majd ómagyar tosi, tosu, végül mai Tas (zárt mai a-val.) A többi hangzó nem tett meg ilyen körfejlődést! Ősmagyar rövid a és rövid о tehát ómagyarban egybeesett o-vá, ebből mai a lett, hacsak előbb az a á-vá nem nyúlt. 4. Mássalhangzóink alig változtak 1000 év alatt, de sokat azelőtt, v. i. finnugortól ősmagyarig. Szent István korában mai gy-énk helyén még dzs volt; h-ánk még erős eh (kh) volt. (pl. Halotti Beszédben “chomuv”, olv. khomuu, ma hamu ési hamu) ; zs-énk többnyire még s. így paradisum lett porodisum 1200 után paradicsom 1400 után; 6. Szórványos mássalhangzó változások csak bizonyos hangtani csoport miatt következnek be: pl. к (szókezdő) g-vé lesz, ha ugyanezen szótag végén zöngés mássalhangzó áll (z, j, r, m, n, 1); kazdag — gazdag, kajdol — gajdol, kajmó — gajmó, stb. Hasonló lehet a helyzet a p — b, t — d változásban, pl. túrva — durva, tör-söl (töröget) — dörzsöl. De magyarban sose lesz b p-vé, d t-vé, g k-vá bármily közelálló hangok ezek. A németben, 1000 éves szomszédunkban, viszont ilyen hangeltolódás egészen közönséges. MINDEN NYELVNEK UGYANIS MEGVAN A SAJÁT HANGTÖRTÉNETE, néha egyező változásokkal, néha homlokegyenest ellenkezőkkel, mint egy szomszédjáé! — Szerző magyarázata. És ebből ismét kiderül, hogy a mai ORR szavunk nem egyéb mint jelentésváltozással a régi “hegy”. A finnugorban csakugyan a testrészi “orr” fogalomra más szavak járják: finn nenae, vogulosztyák nyol, stb: ez a nyol tő nálunk kihalt. Mármost, ha volt egy ur (or) szavunk “hegy, erdőshegy” jelentéssel, nem találhatjuk-e meg ezt helyneveinkben? Máshol fejtegetjük majd, hogy a Tátra és Mátra ezt a szót tartalmazhatja. Itt további gondolatokat vetünk föl: NEMERE, a székelyek hires hegye Háromszék keleti határán, a székely-magyar mondákban is nagy szerepet játszik. Oláhul Nemira az alakja, s mivel a magyarság e tájon előbb járt itt, az oláh valószínűleg a magyarból vette, vagy mindkettő egy harmadikból. A szlávból próbálták eddig magyarázni, pl. amir — “béke” szóból ne- tagadó előtéttel: e szerint jelentése “békétlen.” Csakhogy a mir-ből képzet melléknév mirni, mirna “békés” lenne; a “békétlen” jelentésű szláv szó tehát nemirna volna. A Nemere-Nemirna hegynévben hiába keressük a második n-t, melynek kiesésére semmi ok nincs s melynek egykori megléteiére semmi adat nincs! Egy valószínű: hangtanilag a mai oláh szó őrizet meg a régibb formát, de ez Erdélyben igen sok, legtöbb esetben csak annyit jelent, hogy a mai oláh szó pontosan úgy hangzik, ahogy az ómagyar hangzott, melyből az oláh átvette (Temes; Timis, Maros: Morus, Kolozs: Kluzs, Szamos: szomus, stb., stb.) A Nemira, mivel hangrend nincs benne, a magyarban csak összetett szó lehet, és hangtörténeti nehézség nélkül keletkezhetett egy korábbi Nem-ura alakból. Ilyen esetben a szóvégi hosszú á (ragozott alakokban mindig hosszú volt: “Fölmegyünk a Nem-urára”, “köd ül a Nem-urán”, stb.), szabályosan eredményezhet U:I változást a középső szótagban. A Nem-ura pedig ősmagyarban világosan érthető összetétel volt: “a nemzetség he“sexus, genus” ,szó ü ....... ............ gye”. A mai nem főnév régi értelme u. i. nem “sexus, genus”, hanem “gens, nemzetség, néptörzs”. Az ilyen névadás mögött valami székely törzsi hagyomány rejlik, s ez magyarázza meg a Nemerének máig is erős mondái, székelynemzeti jellegét. Talán törzsi gyüléshely volt, talán törzsi szenthegy, de a “nemzetség-hegye” értelem szépen beleillik a Nemeréről való hagyományba. Hangtanilag és nyelvtörténetileg pedig kifogástalan a levezetés. MAKRA hegysége Arad megyében van, a Hegyes-Drócsa hegylánc legnyugatibb része, közvetlen Világos fölött. Kniezsa István jeles névkutatónk a szláv mokry “nedves” melléknév nőnemű mokra alakjából magyarázza. De hegynévül némileg viszszás egy “nedves” jelentésű szó, amely inkább lapályt, mocsárvidéket nevezhetne meg. Tudjuk, hogy egyik közönséges hangtörvényünk a második nyíltszótagbeli u, ü, i kiesése (v. i. a szótagvégző vövid u, ü, i kiesése), pl. maiina ma málna, régi marina ma márna (halnév), régi kopita ma kapta; néha a mássalhangzók kevésbbé engedték meg az összevonást, ilyenkor igy két változatunk is van, régi buzugány ma vagy buzogány, vagy buzgány, stb. A Makra névről tehát jogosan föltehetünk egy Árpádkori Makura, ill. Мок-ura alakot, “Makk hegye” — Tölgyeshegy jelentéssel (a mai makk régen egy 7
