Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
MAGYAR HELYNEVEK I. EGY RÉGI SZAVUNK A “HEGY FOGALOMRA ÉS MAI HEGYNEVEINK Örvendetes jelenség a szétszórt magyarság között, mennyire föléledt a nyelvünk iránti érdeklődés. Ezzel kapcsolatban igen gyakoriak a külmagyar sajtóban a magyarországi helyneveket fejtegető cikkek, melyek sokszor uj, meglepő szófejtéseket is megeresztenek. Mint intő hangok már elhangzottak: a tudományos módszerek nélküli sumér, stb. etimologizálás azonban inkább káros, mintsem hasznos, nemcsak magyar nyelvészeti jónevünknek, hanem a helynevek kapcsán, Nagy-Magyarországhoz való jogigényünknek is. Mert ellenségeink könnyen azt mondhatnák: “Ezek a magyarok helynévfejtésekkel akarják a Kárpátmedencéhez való jogukat bizonyítani, korábbi telepedésüket igazolni. Ha csak mondvacsinált etimológiákkal érvelnek, Nagy-Magyarországhoz való joguk nem jobb, mint ezek az etimológiák. Ha kitalálnak valami sumér szófejtést, mi kitalálunk ellene egy szlávot, germát, stb.” Sajnos, sumérkutatóink elkövetik azt a baklövést, hogy ilyen sumér szófejtések alapján jelentik be 4000-5000 éves őstelepülési igényünket. Ehhez képest a szláv persze később jött, de az ilyen igény nemzetközileg tudományosan még el nem fogadott érvekre épül, ennélfogva elég ingatag alapra. Nekünk sokkal erősebb, vitathatatlanabb alapjaink vannak: EZERÉV TÖRTÉNELMI JOGÁN, függetlenül a szófejtésektől! EZER ÉV TÖRTÉNELMÉT, MAGYARSÁGUNK EURÓPAVÉDŐI SZOLGÁLATÁT SENKI NEM TUDJA LETAGADNI. Ne sikasszuk el ezt az érvet mi magunk, kedvenc elméleteink kedvéért. S ha szófejtési alap kell, mért menjünk 5000 évre vissza, mikor ott a Kárpátmedencének legelterjedtebb, a mai települések elejéig visszanyúló nyelve: a MAGYAR. Az alábbi szófejtések, — ismételjük, — nem a legdöntőbb érvek a magyarságnak Nagy-Magyarországhoz való joga mellett. Ez etimonok helyességén vagy helytelenségén nem fordul a mi elvitathatatlan jogunk! De mégis azt hisszük: közelibbek, valószínűbbek éppezért, logikusabbak, és jogcímünk mellett éppezért erősebb érvek, mint holmi sumér, etruszk s egyéb divatos szóffejtések. S főleg inkább számbaveszik a tudományosan lefektetett magyar hang- és szótörténetet. Ilyen magyar szótörténeti tény, hogy a mai HEGY szavunk helyén valaha egy más szóval éltek őseink (mert hiszen minden iskolázott ember tudja, hogy a nyelvek állandóan fejlődnek, változnak, szókincs is cserélődik.) A mai HEGY szavunk szintén ősi finnugor gyököre megy vissza ugyan, de valaha “csúcsot” jelentett, a “hegy” jelentésű régi szó UR volt (vigyázat! Rövid u-val, semmi köze a hosszú u-s ur — “herr, lord” szóhoz). Öszszes rokonnyelvekben megvan a megfelelője: finn vuori — “hegy”, vaara — “erdős hegy”, vogul ur — “hegy”, osztyák ur — “földhát, domb”, stb., stb. -m képzővel: vogul uram — “hegynyereg”, osztyák urám — “hegyhát”, stb. Ez utóbbiakból kintünik, hogy a mi OROM szavunkban maradt meg a régi Ur — hegy szó, mely ma OR-nak hangzanék (ősmagyar és ómagyar U hang 1300 után nyütabbá vált: О lett.)* * Jegyzet. — Az itteni és a később következendő szófejtések jobb megértéséhez hadd közöljünk egy kis magyar hangtörténetet. Aki erről nem vesz tudomást, annak nyelvészkedése ötletszerű álmodozás, a levegőben lóg és tényekkel kerül összeütközésbe. Ilyen tények: 1. Az Árpádkori ómagyar nyelv (1000-1300) rövid magánhangzói egy fokkal zártabbak voltak, mint ma, tehát a mai a helyén о, о helyén u, zárt ae helyén i, ö helyén ü állott. A nyílt e helyén mindig nyílt e volt. Nemcsak régi írásaink tanúskodnak, hanem nyelvünkbe került, vagy tőlünk más nyelvbe jutott jövevény szavak is, melyek e korszakra, vagy még korábbra nyúlnak vissza. Pl. к (i) riszt — kereszt ma, krisztián, krisztján — keresztyén, keresztény; pop — pap; templum — templom; g(o)ros — garas; uruszág (Halotti Beszédben) — ország. Nem áll e törvény : a) hosszú magánhangzóra (igy sok egytagú megnyúlt, mielőtt átment vol na a változáson; *uru — ur, ma is ur). b) diftongusokra, v.i. kettőshangzókra, melyek hosszú egyszerű hangzókká váltak ugyanakkor: paur — pór, Gyüer — Győr, sau — só, stb.; c) “kereszteződő törvény” is kivételt tehet, pl. i-á tipusu kéttagú szóban az ea-á, о-a változás elmaradhat. Ilyen Duna (Dunát) esete, amely mindig Duna volt, nem lett* Donává (feltett alakot jelent). 2. Szóvégi rövid u, ü, i eltűnt, ha ezáltal a szó egytagú lett, akkor többnyire megnyúlt a hangzója, latu — lát (de viszont a származéka latamás 6
