Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-02-01 / 2-3. szám
viselni, csak lassan szokott hozzá s most sündisznó tüskés bőrével bélelte, hogy gyötrőbb legyen és fájdalmasabb. Szegeket tett cipőjébe és kötéllel kötötte át karját, olyan szorosan, hogy húsába vágódott a kötél. Éjjel-nappal imádkozott arcraborulva a földön, keserves sirás között. Maga a főnöknő. Olympiades is megsokallotta. — Te, asszonyom, eltöröd magadat; mit mivelsz te? — feddte egyszer. — Egyre a földön tartod orcádat imádságodban. Talán csak nem a földön keresed az Ur Istent? — Margitnak nem volt válasza a türelmetlen szemrehányásra. Békességgel és alázattal tűrte éppen úgy, mint társainak szavát. — Mire, hogy minden történetért tennen magadat gyötrőd? — kérdezték tőle, mikor forrón könyörgött az ország békességéért, Az áhitatos szűz nehéz sóhajjal válaszolt: — Az anyaszentegyház, minden hiv keresztény anyja, keményen gyötretik s ti ezt mondjátok nekem? Nem az ő leányai közül való vagyok én? Sokszor kérlelték társai, meg főnöknője is, ne viselje folytonosan kinzó ciliciumát, de Margit csak a fejét rázta. — A klastrom nem azoknak helyek és lakodalmok, •— felelte csendesen — kik a jelen való jókat, a világi jókat keresik, hanem azoké, kik a jövendő, mennyei jókat keresik.” .. gondolatinak módját megmondd, megfeddvén őtet kegyességgel.” Már akkor sokat rebesgették a csodákat, amelyeket Margit imáinak véghezvinniök sikerült s nem egyszer beszéltek arról, hogy társainak gondolatait is kitalálja. Tongay Péter ur Petronilla leánya, mig novicia volt, gyakran merengett azon, hogy ha megmaradt volna kinn a világban, mennyi szép, drága ruhája, ékszere, csecsebecséje lenne. Sóhajtva gondolt otthonhagyott javaira s szabadon, vígan, szüleik körében élő lánytestvéreire. Margit meglátta szemében a bánatot. — Aranycsipkés ruhákon járnak-e a te gondolataid, testvérem, amikor mezítelenül követni Ígérted a mezítelen Jézust? Könnyet ejtesz egy bársony derékért és nem a keresztfán szenvedett Jézust siratod? Mit törődöl te a cifra ruhákkal, amikor az Ur Istennek ő szerelmébe öltözhetel mindenkoron? Ugyanígy korholta Ajkay Alinka nővért is, mikor az szomorúan üldögélt az asztal mellett, mert betegnek érezte magát s fájlalta, hogy senkisem törődik vele. — Mit gondolsz te, hogy egy kis betegségért elhagyhatod-e az utat, amelyre ráléptél? Mit bánod azt, törődik-e véled valamelyik földi társad, ha csak az Ur Isten kegyelme magához ölel? Valóban, Marg't gondolatai nem a földön jártak már azidőben. Ha volt valaha földi kívánsága, egyetlenegy volt csak, s azt végre, végre, tengernyi könny és gyötrelem, lemondás és imádság után sikerült elérnie: István bátyja bocsánatért nyújtott kezét beletehette édesapja törődött, fáradt, békevágyó jobbjába. Ez a forró óhaja teljesülvén, kettőzött buzgalommal imádkozott és sanyargatta magát, hogy érdemessé váljék Isten vég-Tálaláskor olvasztott vajjal és tejfellel forrón leöntjük és melegen tálaljuk. Töltelék: 15 deka vajat 3 tojás sárgájával habosra keverünk, 1 kiló édes túrót, sót és apróra vagdalt kaprot hozzákeverünk, majd pedig 3 tojás keményre vert habját könnyedén belekeverjük. Bétái K.: AZ IDEGENGYŰLÖLETRŐL EZ A VÉLEMÉNYEM Van egy régi ismerősöm. Nevezzük őt Keserű Tamásnak. Mert keserű is szegényke, meg tamás is. Az útjaink furcsán keresztezték egymást. Még Budapestről ismerem őt, de találkoztam vele Németországban, Délameriká b a n, majd itt az Egyesült Államokban. Mindig néhány hónappal előttem járt. Amikor hazulról kiszöktem, ő volt az első magyar, akibe belebotlottam. Ezzel fogadott: —Ki kell innen gyorsan vándorolnunk, mert itt gyűlölik az idegeneket ! Mondhatom, jól megijesztett. Félve közeledtem minden némethez, de egy se harapott meg. Fásultak voltak és közömbösek talán, de különösebben nem gyűlöltek. Amikor sikerült kijutnom Délamerikába, Tamás már a kikötőben várt. — Fenerossz helyre jöttünk, — mondta. — Itt van csak igazi idegengyűlölet ! Most már nem ijesztett meg annyira. Ahogy lassan megtanultam kissé spanyolul, nyugodtan kinálgattam magam a helybélieknek: — Na, gyűlöljetek egy kicsit! De azok csak nem akartak gyűlölni. Kedves, néha talán kissé megbízhatatlan, de mele g s z i v ü 47
