Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-02-01 / 2-3. szám
azért van ez az érdekes arcformájuk maguknak.” Mikor elkészültem az öltözködéssel és megnéztem magam a tükörben, elégedett voltam a külsőmmel. Hosszú, elegáns estélyi ruha, magasrafésült haj, meztelen vállak ... A szemeim árnyékában bújtak meg a hosszú háborús évek, a menekülés. Az, hogy voltam varrónő, masszirózónő, tornatanár, próbakisasszony, tolmács ... De ezt csak én tudtam. És igen, az arccsontom, a magas, kiemelkedő járomcsont. Ez az ő szemükben érdekes, vonzó ... De én tudom, hogy megtörhetetlen, ezeréves örökség rejlik mögötte, ami erősebb mindennél ... Az asszonyok neve nálunk egy évezrede “feleség”; vadásztak, lovon vágtattak, szavuk volt, amikor a nyugati testvéreik szégyenteljes elnyomottságban lapultak a várak mélyén. A fényesen kivilágított villa előtt hosszú sorokban álltak az autók. A milady kedvesen fogadott: __Oh, elhozta hát a kedves kis cseh menyaszszonyát! — A menyasszonyom magyar. — Oh, really? It’s not the same? A háziúr igen kedvesen érdeklődött, hogy Magyarországon németül beszélünk-e? — No? De hasonlít a némethez?! __ ... van egy remek whiskeyük, a “barack”, a Prince of Wales nagyon szerette . . . — Igen, van jó barackunk . . . — ... and good wine . . . Tokaj ... — Igen, Tokaj . . . — ... most oroszok vannak ... az egész országban, vagy csak partly? — Az egész országban oroszok vannak . . . Kommunizmus . . . Terror . . . — Oh ... ! too bad! — I hope you will have fun! A büffé roskadozott az ezüsttől, kristálytól és a jó falatoktól; a jazz szólt a szomszédos teremben. Mindenfelé férfiak, nők, kezükben a kötelező hosszúkás whiskeys pohárral álldogáltak, üldögéltek. Minél többet ittak, annál merevebb lett a szemük. A nők -kacagása rövid volt, éles és izetlen. A magyar mulatságok elektromos feszültsége hiányzott a levegőből. Aztán táncoltam Frankkal és másokkal. Ittam dühösen és elkeseredetten . . . ittam, amíg forgott a csillár velem. Jóízűen kacagtam rajtuk . . . magamon ... az egész bolond világon. Frank meg volt rökönyödve: — Menjünk haza, darling, you should’t . . . — Oh, no! Most kezdek mulatni ... I have fun! Tudja, én Ázsiából jöttem! Mindenki velem akart táncolni. A lapos nők lapos oldalpillantásokkal méregettek . . . Egyik táncosom azt mondta: “Lehár . . . Liszt . . .”; a másik azt mondta : “barack . . .” Szőkék . . , szmókingosak . . . angc lók . . . Aztán valaki azt kiáltotta: “‘csárdás” és a zenekarból ketten, két hegedűs játszani kezdte a Rapszódiát. A zongorista félénken kapirgált a billentyűkön, de aztán bátrabban és bátrabban zengett, zúgott a zene, tele lett vele a terem. Ott álltam az embergyürüben és mindenki engem nézett: — Dance! — kiáltották innen is, onnan is. Eltűnt előlem a vőlegényem ijedt arca, a vendégsereg, szmokingok, meztelen vállak ... És táncoltam . . . Valaha a gimnáziumi táncvizsgán diszmagyarban táncoltam a Rapszódia zenéjére . . . biborszalagok repkedtek a fejem körül . . . Most mindez eszembe jutott és az is, amit sohasem tudtam . . . Amit Liszt álmodott ... A siró Tragédia és a kacagó Diadal . . . Tomboló tánc a mélység szélén . . . Mintha az utolsó tánc lenne . . . Táncoltam — mintha felelni akartam volna a ki nem mondott kérdésekre . , . Barack . . . Tokaj . . . Blue Danube ... A lelkes magyar hegedűs is azt érezhette, amit én. Aztán kihevülten befejeztem egy hatalmas forgással, bő szoknyám úszott utánam a levegőben. Odaálmodtam a repülő pártaszalagokat. Ujjongtak . . . nem is hittem volna róluk. Kezembenyomtak egy pezsgőspoharat. Frank sápadtan tiltakozott: — Darling, it is . . . Kiittam egy hajtásra és — földhöz vágtam az üres poharat. Gyémántként szikráztak a szétpattant szilánkok a parketten . . . Kacagás . . . Éljenzés . . . Aztán elvitt onnan . . . Forró könnyek folytak az arcomon végig. Sirattam magamat . . . a blue Danubeot . . . Tokajt ... a Rapszódiát . . . a világ közönyét . . . — Please, darling! —Ne nevezzen darlingnak, I hate it! — és felrohantam a lépcsőn. Egy hétig haragban voltunk. Aztán alázatosan megjelent piros-fehér-zöld szinü virágcsokorral és azt mondta ügyetlenül: — Szeretlek, drága virágom . . . Lehet, hogy mégis hozzámegyek azért? . . . Juditod. 36
