Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-02-01 / 2-3. szám

MÁSODIK INTERJÚM OBERTH PROFESSZORRAL

Az erdélyi származású rakéta-géniusz mesél az Űrrepülésről, a repülő csészealjakról, és (hölgyek, figyelem!) az űrbéli légiutazásról, mint a leghatásosabb fiatalító kúráról . . .

Kereken három évtizeddel ezelőtt, mint a kolozsvári Ellenzék cimü újság Motorsport és repülés rovatának a vezetője interjúvoltam meg első Ízben Oberth professzor urat, aki annak idején a medgyesi iStefan-Ludwig-Róth Kollégium fizika tanárja volt.

A világszerte elismert és nagyrabecsült erdélyi honfitársunk már akkor határozottan bízott az űrrepülés lehetőségében. Teljes mértékben osztottam meggyőződését és ennek jegyében közöltem rovatomban az első interjúmat.

Néhány gondolattal visszakalandozom a múltba .. . egy kolozsvári kávéház törzsasztalához, ahol újságíró kollégáim méltatlankodó tekintete köszöntött a fenti közlemények nyomán. Mintha ezt mondták volna: “Itt jön a másik ‘unpraktikus’ erdélyi álmodozónk!”

— Miért gondoljátok, — vetettem fel a kérdést — hogy az űrrepülés annyira lehetetlen? Két és fél évszázada annak, hogy már maga Newton elképzelt egy hatalmas ágyút — valami tekintélyes magaslaton — amely lövedékét óriási kezdősebességgel, “torkolati sebességgel”, lövi ki. Newton számításai szerint minden lövedék, amelynek kezdősebessége megüti az óránkinti 29000 krn-t, egyszerűen körülesne a Föld körül, mert a centrifugális erő és a Föld vonzó ereje egy kör-alakú pályára egyensúlyoznák a lövedék röptét. A fenti sebességnél lassúbb lövedék visszahull a Földre, mig az óránkint 40.000 km. sebességű, vagy annál gyorsabb lövedék kiszabadul a Föld vonzási teréből. (Ezzel kapcsolatban “escape velocity”-ről, kiszökési, vagy elszabadulás! sebességről beszélünk.) Newton elképzelése természetesen azon alapult, hogy a lövedék röppályájának magasságában már nincsen légkör, amely súrlódást keltve lelassítaná a lövedék torkolati sebességét. Oberth professzor szerint ilyen szédületes sebességek elérésére a rakéta meghajtás a legalkalmasabb és csak idő kérdése (kéthárom évtized, ha nem hamarabb), hogy a megfelelő üzemanyagok birtokába jussunk.

Einstein, a relativitás theoriával kapcsolatban, ugyancsak kifejtette, hogy a működésben levő órák amennyiben helyzetváltozásra irányuló mozgásnak vannak kitéve — lassabban járnak, mint az egy

helyben tartott órák. Minél nagyobb sebességgel utaztatjuk az órát, annál lassabban jár, ill. az óra működése annál inkább lelassul. Például egy karóra, amelyet a fény sebességét megközelítő sebességgel szállitunk, gyakorlatilag megállottnak tekinthetjük a Föld bármelyik üzemben levő toronyórájához viszonyítva. Ezzel kapcsolatban persze az idő a karóra hordozójának a számára is csaknem megállott.

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a fény sebességét valamelyest megközelítő sebességre sikerülne szert tennünk, képesek lennénk életünk folyamán belül olyan égi testek felé is utrakelnünk — menni és jönni — amelyek több fényévnyi távolságra fekszenek tőlünk.

A legnagyobb sebesség, melyet akkoriban — a harmincas évek elején — el tudtunk érni 1400- 1500 km. óránkint, vagyis 0.4 km. másodpercenkint. Ez elenyészően csekély a természet szabta sebesség egységéhez, amely 300.000 km. másodpercenkint, a fénysebesség, c.

Ha a távolság egységeként 300.000 km.-t választjuk — összhangban a fentiekkel — Földünk átmérője csak 0.04, azaz csak négy százada e természetes egységnek. A színpad tehát, melyen élünk, ilyen viszonylatban nagyon is korlátozottnak mondható és mi, a szereplők, be vagyunk skatulyázva, s akolba sűrítve kúszunk ide s tova. Másrészt viszont — a Terrnészet-szabta sebesség egységéhez tartozó időhöz viszonyítva — életünk tartama igen bőségesnek tekinthető, hiszen csak 24 órában már 86,400 másodpercet számolhatunk.

— Uraim, — kérdeztem kollégáimat akkor — nem gondoljátok, hogy itt egy kompenzáció esedékes nagyobb sebességek felé?

Már Galüei hirdette, hogy a matematika az az ABC, amellyel a Mindenható a Világegyetemet irta. A mathematika a szerves növekedés törvényét —< amint a mellékelt ábra mutatja — egy exponenciális függvény formájában fejezi ki.

Anélkül tehát, hogy a betegség, háború, éghajlat, népi szokások, stb. okozta együtthatók befolyását lényegtelennek minősítenénk, az általános irányzata egy ilyen görbének jellegzetesen mutatja, hogy minél nagyobbá és nagyobbá válik a népesség létszáma, annál gyorsabb és gyorsabb a népesség szaporulata. Mi ennek a görbének még jóval a “térdhajlata alatt” tartunk. Nem képzelhető el, hogy a túlnépesedés megoldását arra felé kel-27