Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
Évekkel ezelőtt a herceg ezt mondta egy interjúban: — Azt hisszük, hogy nincs fölöslegesebb, ostobább és nincs kiábrándítóbb, mint ragaszkodni ahhoz a gondolathoz, hogy mi lehetett volna. Tudom, hogy mit kaptunk házas éveinktől. Ezek gazdag évek voltak, nagy boldogság évei, megbánás nélküli évek, olyan évek, amelyekben a jövő felé tekintettünk . . . — Emlékszel, — vágott közbe a hercegné, — hogy elhatároztuk, sohasem fogunk arról beszélni: mi lehetett volna? A mézeshetek alatt kötöttük ezt az egyezséget. — Olyan eskü volt ez, — mondta a herceg, — amit sohasem szegtünk meg. Valóban igy volt ez? Megbocsáj totta-e, hogy a férje olyan könnyen lemondott a trónról? A hercegné bridzselés közben néha megjegyzéseket tesz. Egyszer az ellenfél, egy sikeres impassz után, beütötte a hercegné adu-királyát. A hercegné, felhasználva, hogy a “trick” szó ütést és egy ügyes fogást jelent, a következő szójátékot mondta: — Az én királyom nem üt (nem ügyeskedik), hanem egyszerűen lelép. Ilyenkor az ángyomnak szól, de az ipám is értsen belőle. Biztos jelek mutatják, hogy a pár nem mindig lebeg a kölcsönös csodálat és a szeretetteljes gyöngédség állapotában. A hercegné nem tűr ellenmondást és gyakran van rossz kedélyállapotban. Kis és nagy estélyeken a hozzájuk közel tartózkodók hallhatták, amint ilyeneket mond a férjének : — Ne légy ostoba! Egy más alkalommal: — Meg vagy bolondulva? Ha éppen gúnyolódó kedvében van: — Természetesen én nem palotában nevelkedtem, mint te. A herceg ilyenkor sohasem válaszol. A hercegnét egyszer beszállították egy kórházba, hogy egy kisebb operációt hajtsanak rajta végre. A fényképeken, amik abban az időben készültek a hercegről, világosan mutatják arcán a komoly aggódást. . Naponta rózsákat küldött neki és az egyik délután maga vitt be kaviárt a betegágyhoz. A betegek, akik ugyanazon az emeleten voltak, a következő párbeszédet hallhatták: — Ez a kaviár sós! — De, darling, ez friss Beluga. — Én mondom neked, hogy ez a kaviár sós! — De ez a legfinomabb Beluga, amit csak kapni lehet, darling. — Ez, a kaviár sós! — De, darling . . . A hercegnének sem gyermeke, sem hozzátartozója nincs; csak ismerősei, és barátai,, akiket alig lehet annak nevezni. És egy kevéssé öntudatos férje. Talán a legszomorubb életet éli, amit valaha is a történelem folyamán egy “csaknem királyné” élt. HÁZASSÁG ÉS UDVARIASSÁG Emberekkel nap-nap után együttélni, nem könnyű feladat. Különleges szokásaik, fatális tulajdonságaik, önzésük szubtilis formái, nyersességre és kíméletlenségre valló hajlamuk mind megmutatkoznak az állandó együttélésben. Nem sokat számit, hogy gyűlölik vagy szeretik-e egymást, sőt, ha közömbösek, szinte még könnyebben megvannak együtt, mint a szerelmesek. Vannak emberek, akik a szolgájukkal esztendőkig békésen együtt élnek, de feleségükkel vagy gyerekükkel egy hétig nem tudnak patvarkodás nélkül egy fedél alatt lenni. Mindezek figyelembevételével csak eg у e 11 e n olyan módszer van, amely az együttélést kölcsönösen elviselhetővé teheti: ha gondosan szem előtt tartjuk az udvariasságot. Ha azt mondanám egy fiatal párnak, hogy a házasságban megától értetődőleg a szerelem a fődolog, kétségtelenül hozzátenném, hogy a tapintat a másik, aminek épilyen fontossága van. Mert csak a mindig uj és fáradhatatlan tapintat akadályozhata meg, hogy a szerelem a mindennapok apró-cseprő dolgai közt el ne temetőd j ék. A szerelem isteni. Hogy ilyennek maradjon meg, figyelembe kell venni a törvényeit. Nem szabad lustának lenni, tenni kell érte valamit. A vallás is elpusztulna istentisztelet nélkül. És igy hal meg a szerelem udvariasság nélkül. Micsoda gonosz ördög munkál bennünk, hogy éppen azzal szemben vagyunk a leggondatlanabbak, akit a legjobban szeretünk, holott távoli idegenekkel szemben udvariasak vagyunk. Láttam egy aszszonyt, aki ép az imént szidta és sötét pillantásokkal fenyitette meg gyerekeit s aki, mikor a látogatót be jelentették, egy pillanatra megállt az ajtóban, mielőtt bement, hogy arcát mosolygósra simítva üdvözölhesse vendégét. 41
