Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
könnyben úszó, kábult és értelmetlen szemmel nézett föl rá. Ц1П — Maradjon itt — mondta neki. — És senki se jöjjön be. Átment a másik szobába. A fiatal orvos feléje fordult. Az öreg doktor odalépett az ablaktáblákhoz és behajtotta őket. A hűvös szoba elsötétedett. A fiatal orvos riadtan és bosszúsan nézett rá és szólni akart. Az öreg megelőzte. —' Mindjárt itt lesz a jegyző — mondta. — Őszszeadja őket. A fiatal orvos elámultan nézett rá. Az öreg doktor a haldoklóra mutatott. — Az imént közölte velem — szólt csendesen — azt az elhatározását, hogy gyermekei anyját a halálos ágyán törvényesen is feleségül akarja venni. A fiatal orvos bosszankodva akart válaszolni, de aztán vállat vont. — Nem él már két percig sem — mondta a haldoklóra mutatva. —- Nem él addig ... Ha nem volna sötét, láthatnék, amint.. . Az öreg doktor energikusan legyintett egyet. — Addig él — mondta keményen. — Hát tessék — szólt a fiatal orvos. Átadta a helyét és gúnyosan várta, mihez fog az öreg. Az öreg megállott az ágy mellett és nem fogott semmihez. Mozdulatlanul nézte a haldokló bizonytalan, sötét körvonalait. Mozdulatlanul állott. A fiatal szólni akart hozzá, de közben észrevett valamit. Az ágy fölé hajolt és halkan mondta: — Vége. Az öreg doktor megrázta a fejét. — Meghalt — ismételte a fiatal. — Nem — mondta az öreg. — Meghalt —- ismételte türelmetlenül a fiatal. Az ablak felé akart menni, de az öreg fölindult. kemény és csattanó szava megállította. — Nem! A fiatal elbámulva nézett rá. Ezt a hangot még nem hallotta tőle. Az öreg ekkor szembe fordult vele és rátette a kezét a vállára. Sovány, finom keze most kemény és súlyos volt. — Nem halt meg —> mondta halk, de hidegen pattogó hangon. — És a házasságkötésnek mi leszünk a tanúi. A fiatal fölágaskodva akarta magáról lerázni az öreg kezét, de az öreg megfékezte. Megfogta. Nyugalomra szorította. — Mi leszünk a tanúi —■ ismételte tagoltan és keményen. A fiatal fölindultán akart tiltakozni, de az öreg összevont fehér szemöldöke alól kérlelhetetlen, pa rancsoló, hidegen szikrázó tekintettel nézett a szemébe. A fiatal farkasszemet nézett vele és háborogva akart beszélni; félpercig tartott a csendes, nagy harc, azután a fiatal megadta magát. — Én nem ... Nem tudta tovább mondani. Ez volt az első szava a szótlan küzdelemben és ez volt az utolsó is. Elhallgatott. Lesütötte a szemét. Az öreg doktor eleresztette. A fiatal szédülten ült le egy székre; az öreg is leült. A székek csusszanása volt az utolsó zaj, azután csend lett. Hűvös, sötét és csendes volt a szoba. A sötétben mozdulatlanul és hallgatva ült sokáig a két orvos a halottal szemben. A várakozás már tűrhetetlen lett; a fiatalnak úgy tetszett, mintha órák óta ülnének a sötétségben és csendben. Kint végre zaj támadt. Az öreg fölállt, kinyitotta szomszéd szoba ajtaját. A jegyző jött meg. Az öreg elébe ment. — Pál barátunk — mondotta hangosan — azt az óhajtását fejezte ki nekem, hogy feleségül akarja venni a gyermekei anyját. Minthogy az állapota komoly aggodalomra ad okot, kérlek, végezd el rögtön a házasságkötés szertartását. Az asszonv rémült, nagy lélegzetvétellel kapta föl a fejét. Az öreg doktor odament hozzá, megfogta a karját, fölemelte. Az asszony reszketve és mereven engedelmeskedett neki. Az öreg doktor bevezette a sötét szobába. Az aszszony elvakulva és dideregve állott meg és összegörnyedten meredt a sötét ágy felé. A jegyző lassan bejött utánuk és óvatosan tapogatózott előre az asztal felé. Az öreg doktor megfogta a kezét, odavezette az asztalhoz és leültette. — Az ablaktáblákat — suttogta a jegyző. Az öreg doktor odament az ablakhoz, megfogta az ablaktáblákat. Vékony fénycsik esett be a szobába, halványan megvilágította az asztalt, de félhomályban hagyta az ágyat. A doktor visszament a jegyzőhöz és látta, amint a jegyző is elsápad egy hirtelen támadt kétséqtől, egy kegyetlen fölindulástól. Hozzáhajolt. A jegyző szorongva, rémülten nézett az ágv felé; a doktor a vállára tette a kezét; a jegyző ijedten nézett rá és megvacogó foggal halkan kérdezte; — Bizonyos vagy benne ... A doktor nem várta be a mondat végét. Belevágott. — Bizonyos vagvok benne •— felelte keményen. Szikrázva parancsoló, könyörgő pillantással mé-Ivedt bele a tekintete a jegyző szemébe. A jegyző lehajtotta a fejét és cyvorsan beszélni kezdett: — Kijelenthetik a házasulni akaró felek, hogy semmiféle házassáqi akadály közöttük nincs? Az asszon’- téveteg szemmel bámult rá. A doktor odament hozzá és megérintette. — Felellen — mondta. — Mondja, hogy igen. — Igen — szólt értelmetlenül az asszony. — Akkor —- hadarta a jegyző — a kivételes körülményekre való tekintettel... Hadart. Törvényparagrafusokat citált lehajtott 27
