Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
— Micsoda? — Nekem mondja meg mindenki, hogy pontosan hány óra, hány perckor akar felkelni. Én aztán mindenkit pontos időben “gyöngéden” felkeltek. Tőle tudtam meg, hogy vannak “törzsvendégek”, akik hajnali négy órától délután kettőig alusznak itt. Akinek fürdőre van pénze, annak a lakás Budapesten aligha okozhat gondot. Fürdő után a hires dunaparti korzón sétálgattam, ahol két-három sorban állanak a kényelmes karosszékek, amelyekben órákig sütkéreznek a tavaszi napon a szép pesti hölgyek és elegáns urak. Önkéntelenül eszembe jutottak a párizsi parkok “összecsukható ’ kerti bérszékei, amelyeket rendszerint nem lehet kinyitni. A korzóról egy csinos pesti hölgyet elkísértem az egyik Váci utcai nagy üzletbe, ahol a küszöbön az elegáns zsakettes “köszönő ember” fogadott minket s megmondotta nekünk ez a “tulajdonos” szerepét játszó szerződtetett álkapitalisía, hogy az üzlet melyik részében árulják a paszománygombokat. Őnagysága mindössze két paszománygombot vásárolt, de azért a kiszolgáló kisasszony fotelbe erőltetett bennünket és bűbájosán szórakoztatott finom anekdotákkal. . . Óh ezek a magyar anekdoták! Nincsen párjuk a világon: olyan a zamatjuk, mint a tokaji bornak. Három napon át, mint “külföldi” figyeltem az utcát. A villamosok aránylag lassabban haladnak, az autótaxik annál gyorsabban. És milyen kényelmes az ülés bennük s hogy szeretnek “taxizni” az emberek. Ami pedig a legfeltűnőbb ebben a modern nyugati világvárosban, az emberek nem sietnek, nem mennek, hanem — sétálnak. Sőt — andalognak. Három napig “külföldi” voltam Budapesten s kezdett bennem derengeni a rejtély nyitja, hogy miért mondják a külföldiek, hogy Budapestnek van egy kis keleties karaktere. Reájöttem, hogy mi Budapest keletiessége. Nem más, mint páratlan kényelme. Budapest Európa legkényelmesebb városa. A szorgalmas, tevékeny és tehetséges magyarok egy kis öngunyolódással azt szokták mondani: “Őseink azért jöttek az Ural vidékéről ide a Duna völgyébe, mert meghallották, hogy itt egy órával későbben kel fel a nap és tovább heverhetnek.” Hát bizony, mi magyarok nemcsak a jó kosztot, a jó bort, a jó cigányzenét szeretjük, hanem mindenekfelett a kényelmet. Az egyetlen keleti vonás bennünk, hogy ezer gondunk közepette is fontos gondunk — a kényelmünk. Ebből lehetőleg nem engedünk. Még ha randevúról is késünk el miatta. Ahogy mondani szoktuk: “Az ur, az a pokolban is ur!” A GYEVI TÖRVÉNY Gyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Algyő található, egy macskaugrásnyira Szegedhez. De hát a makfa mondhat, amit akar, a gyevi magyar mégiscsak jobban tudja a faluja nevét, mint a mappa. A gyevi magyar itt árulja a sülttököt a kultúrpalota tövében, a két kőszent lábánál, akiknek nagy örömük telhet ebben a déli-gyümölcsben, lévén az egyik Homeros, a másik Aristoteles. Kérdezem tőle, hova való, ezt feleli rá: — Leginkább csak Gyevibe. A régi világban szokásban volt a nagyeszű magyaroknál a Márton gyereket Mártának kereszteltetni, hogy a császár lánynak gondolja, és ne öltöztesse angyalbőrbe. Valami ilyen huncutság lehetett abban is, hogy Algyő Gyevinek nevezte el magát. Gondolta, hogy igy majd nem átlálják meg a mindenféle dézsmaszedők. No, de ez a tudósok dolga, én csak annyit mondhatok, hogy Gyevi már akkor is Gyevi volt, mikor utoljára járt benne a király. Az pedig igen régen volt, mert az utolsó király, aki benne járt, Mátyás király volt. (“Az pedig még Kossuth atyánknál is régöbben volt, hallja” — igy mondja az én gyevi emberem, akinek valahogy olyan, mintha a negyvennyolctól ezer esztendő választana már el bennünket. Különben vagyunk ezzel igy többen is.) Elég az hozzá, hogy Mátyásra egyszer ráestellett a szegedi határban, ahol nyulászni járt, amihez akkor még nem kellett az Eselovics-Palacsivinyi őrgróf engedélye. (Mert igy könnyebb kimondani a Pallavicini nevét, mint ahogy az urak mondják.) Valahogy eltévelyedett a kíséretétől, nem vplt vele senki az ispánján kívül, aki alatt a nádor értendő, azt ijesztgette tréfás szóval: — Na, cselédem, hova bújjunk éjszakára, hogy el ne kapjon a réztollu bagó? — Itt van Gyevi egy miatyánknyira — emelte meg a süvegét az ispán — ott meghálhatunk, reggel aztán majd megkereshetjük a többieket. — Okos embernek adsz kenyeret, ispán — biccentett rá Mátyás a tanácsra. — Csak adnék, Jdrályom, ha volna — mutatta mosolyogva az ispán az üres tarisznyát. — No, annál szaporábban mehetünk, legalább nem yiszünk terhet — nevetett a király. Mentek is szaporán, gyertyagyújtáskor be is értek Gyevibe. Tücskin-zsikás nyári este volt, bujkáló holdvilág úszkált az égen, ráérő emberek beszélgettek a leveles kapukban. A fejedelem délceg alakján mindjárt megakadt az asszonyok szeme, mondták is fönnhangon; Móra Ferenc: 21
